Ideje felserkenni

A

 zsoltárok olvasása közben olyan helyzetet élünk át, mint amikor egy régóta bezárt szoba ajtaját és ablakait szélesre tárjuk (Zsolt 74,1-23). Beárad a fény és a levegő, és eltűnik az áporodott szag és a sötét. Olvasás közben így tárhatjuk ki lényünk ablakait is, hogy beáradjon Isten mennyei világának jó és tiszta levegője. Ma reggel is lélegezzünk jó mélyet az Ige által a mennyei levegőből, hogy általa megtisztuljon a lényünk, és feltöltődjünk Isten gondolataival. Nem mindegy, hogyan indítjuk napunkat, bosszúsággal, bal lábbal, vagy az Úrból fakadó örömmel. Mert az Úrral lenni örömet jelent, jó hallani a hangját és megtapasztalni szeretetét.

A szentíró kérdéseit viszi Isten elé, nem érti, miért haragszik népére az Úr. Az ellenség behatolt az országba, sőt, betette lábát a szentélybe, és meggyalázta azt. Sok miért van a szívében: miért engedi ezt Isten, miért nem cselekszik, miért tűri mindezt? Azonban jó meglátnunk, hogy miértjeit is az Úr elé viszi a szentíró, nem maga próbál felelni rá, hanem Istent kérdezi. Keresi a célját mindannak, ami történt. Szeretné megismerni, mit akar az Úr mindezzel elvégezni az életében. Miértjeinket mi is vigyük Isten elé, mert Tőle lehet őszintén kérdezni. Ne tartsuk magunkban azt sem, amit nem értünk, merjünk kérdezni az Úrtól, mert Ő válaszol. Merjük kérdezni, mi a célja életünk nehéz helyzeteivel, mert nem cél nélkül engedi a próbákat. Általuk változást akar kivitelezni életünkben, azt akarja, hogy jobban megismerjük Őt, és visszatérjünk Hozzá.

Felsorolja azokat a nyomorúságokat, amiken keresztülmentek az ellenség támadása következtében. Az idegen sereg mindent elpusztított, meggyalázta a templomot is, ők pedig úgy érezték, Isten nem szól hozzájuk. Nem látnak jeleket, nincs próféta, és ez a legnagyobb szomorúsága Isten gyermekeinek, mert nincs nagyobb rossz a számukra, mint amikor Isten hallgat. Nem az elnyomás, a szegénység, a betegség a legnagyobb rossz, hanem amikor Isten messze van tőlük, amikor nem hallják a szavát. Számunkra is az a legnagyobb rossz, ha távol vagyunk Istentől, ha nem halljuk naponta szerető szavát, ha nem érzékeljük, hogy fogja kezünket. Ma sokan nem ezt érzik bajnak, hanem csupán anyagi helyzetükre figyelnek, vagy társadalmi pozíciójukra, pedig minden baj abból származik, hogy távol vagyunk Istentől. Pedig Ő nincs messze tőlünk, Jézus Krisztusban emberré lett, hogy megszólíthassuk és átéljük közelségét, megtapasztaljuk segítségét. Jó, ha hiányzik számunkra Isten.  Jó, ha Nélküle nem érezzük jól magunkat, mert Ő tölti be a lényünkben található űrt.

A panasz után a zsoltáros felidézi az Úr megtapasztalt tetteit, hatalmas csodáit, népéért véghezvitt cselekedeteit. Ezekből merít erőt és vigasztalást, és ezekre építve kéri, hogy avatkozzon közbe az Úr. Isten megtapasztalt csodái, az Igében olvasott kijelentései adják számunkra a biztos talajt, amin állva reménységet meríthetünk. Isten múltban elvégzett csodái a jelenben válnak erőforrássá, azt üzenik, ne adjuk fel, bízzunk az Úrban, mert Ő ma is ugyanaz. A szentíró nem másoktól várja a segítséget, hanem Istentől, Őt kéri, hogy cselekedjék. Szabad nekünk is kérni az Urat, de várjuk is ki, amíg közbeavatkozik. Ne mi harcoljunk, hanem várjuk meg Isten válaszát. Legyünk türelmesek, mert Ő nem feledkezik el rólunk. Ha mi azt gondolnánk is, hogy megfeledkezett életünkről, ne engedjünk ezeknek a gondolatoknak, hanem kapaszkodjunk az Igébe, az Úr azt mondja, Ő soha meg nem feledkezik rólunk.

Pál apostol rámutat, hogy a tanítványok élete legyen mindenkor fegyelmezett és rendezett, ne legyenek adósságaink, ne hitelekre, hanem az Úr kegyelmére építsünk (Rm 13,8-14). Szabad nekünk mindent az Úrtól várni, hiszen Ő maga ígérte, hogy tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk. Bízzunk Benne, hogy megadja valóban azt, amire szükségünk van, eladósodás nélkül. Talán gyakran pont az a baj, hogy már nemcsak azt akarjuk megszerezni, amire szükségünk van, hanem azon felül is több mindent. Nem akarunk elmaradni másoktól, de így kiszolgáltatottakká válunk. Nekünk nem kell a világ életszínvonalával lépést tartani, de mintha mégis ezt tennénk. Nem akarunk lemaradni, sőt, olyanná akarunk válni, mint a környezetünk. Jó azonban, ha megtanuljuk, Isten gyermekei nem megszerzik, amire szükségük van, hanem kapják, mennyei Atyjuk gondoskodik róluk, mert Ő ad fiainak jókat.

Az apostol egyetlen tartozást fogad el, mégpedig az agapéval való tartozást. Úgy látja, hogy a mentő szeretettel adósak vagyunk mindenki felé. Az újjászületett ember számára fontos, hogy környezete is megismerje az Úr szeretetét. Látjuk-e, hogy környezetünknek leginkább mennyei állampolgárságra van szüksége? Mindent meg akarunk adni gyermekeinknek, mert azt gondoljuk, az anyagiakon múlik az életük, és közben elfelejtjük: a legfontosabb, hogy átéljék Isten kegyelmét, belépjenek Isten országába. Fontos-e számunkra, hogy gyermekeink is megismerjék az Urat? Megteszünk-e ezért mindent?

Sokat beszélünk az ébredésről, nagyon szeretnénk, ha ismét átélhetnénk. Igénk rámutat, nekünk kell először felébredni, az ébredés személyes áldás, először engem akar megérinteni, és majd azután általam terjed tovább. Itt az idő az ébredésre, vagy ahogyan a Károli fordítás mondja: „ideje már, hogy az álomból felserkenjünk.” Igen, elég sokat szundikáltunk, ideje felébrednünk. Ne mástól várjuk, hanem mi ébredjünk, mi mozduljunk és vegyük komolyan az Úr szavát.

Az ébredés azt eredményezi, hogy meglátom, mi az, ami nem Ige szerint megy az életemben. Az apostol a gyülekezettől azt kéri, hogy a korábbi életükben megszokott és természetesnek tartott bálokat, különféle világi alkalmakat, ahol az alkoholnak is fontos szerep jut, ne folytassák tovább. Isten népének fel kell mutatnia, hogy lehet másképp is élni. Ma mintha mi is ilyen alkalmak rendezésével próbálnánk elérni az embereket. Ébredjünk, és lássuk meg: nem programot kell szerveznünk és jó hangulatot biztosítani, hanem minőségi életet felmutatni. Ma is az evangélium hirdetése a legfontosabb eszköz az életek formálásában. Ne adjuk ezt fel, hanem építsünk rá minél jobban.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.