Szeretetben

B

efejeződik ez a könyv is, végére érünk a különféle áldozati formáknak, talán már örülünk is, végre kijutunk ezekből a számunkra néha érthetetlen törvényekből (3Móz 27,1-34). Azonban ne így lássuk, hanem fedezzük fel ezek célját, hiszen Isten számunkra is üzen általuk, rámutat az élet megszentelésére. A tanítványság tovább halad a megszentelődés felé, mert Jézus követése életforma is, amelyben  megvalósul mindaz, amit az Úr kijelentett számunkra. Istennek ma is célja, hogy népének élete megszentelt legyen, olyan élet, amely vonz másokat is Isten országába. Mennyit növekedtünk ebben? Fontos-e számunkra a megszentelt élet? Imádkozunk-e érte, kérjük-e, hogy Urunk formálja ki bennünk a Krisztust?

Megtudtuk, hogy Isten számára fontos az élet, védelmezi, és mindent megtesz érte, hogy mentse. Megmentette Izráelt az egyiptomi fogságból, majd megadja számukra a néppé válás feltételeit. A pusztában, a Sínai-hegy lábánál megkapják azokat az Igéket, amelyek által egy új nép, Isten népe lehetnek. Mert Isten mindig azt akarja, hogy akik egykor nem nép voltak, néppé legyenek, aki bűneiben élt, legyen az Úr tanítványa, és éljen egy egészen új életet. Mert Isten vezetésével lehetséges másképp élni, mint eddig, mint a világ. Lehetséges más válaszokat kapni kérdéseinkre, mint amiket eddig kaptunk, ehhez adja az Úr az Igét.

A bűnért való áldozat megmutatta, hogy vér nélkül nincs bűnbocsánat, valakinek meg kell halnia azért, hogy élhessünk és Isten elé állhassunk. Ez a valaki Jézus Krisztus. Milyen sokba is kerültünk: Isten Fia életébe. Ő nem aranyat, ezüstöt, drága kincset adott, hanem a legértékesebbet: Fiát. Az életnél nincs nagyobb érték. Ezért megrendülve adjunk hálát az Úrnak, másrészt mi is óvjuk, védjük az életet, a sajátunkat és a másikét is. Az igazi védelem Jézus oltalmában található. Azt is láttuk, hogy a hála ad is, nemcsak kapni akar, aki megtapasztalja Isten kegyelmét, nem csak kapni akar, hanem adni is, hálából. Különféle hálaáldozatokról is volt szó, amelyek által kifejezték, hogy mindent Istennek köszönhetnek, ezért hálásak, és adnak hálából az Úrnak. A kegyelem kigyógyít az önzésből, a magunknak valóságból, és ránevel a nyitott szívű, ajándékozó életre.

Számomra fontos volt meglátni, hogy a törvények által is mindig ad esélyt az Úr az újrakezdésre, nem engedi, hogy bárki elessen ettől a lehetőségtől. A törvény nemcsak elvárt, de védelmet is biztosított, nem engedte, hogy kizsarolja egyik ember a másikat. Ezt szolgálta a nyugalom- és a jubileumi év bevezetése is. Ne legyen senki leírva, hanem kapja vissza tulajdonát, és kezdjen új életet. Isten a földet is védelmezi, mert a föld és annak minden java is az Úré. Nem kizsákmányolásra, önző céljaink megvalósítására kaptuk, hanem azért, hogy mindenki örömmel éljen Isten dicsőségére. Az Úr mindenki számára biztosította az életfeltételeket.

A felajánlásokban is kaptak lehetőséget a megváltásra, Isten nem merev törvényekkel irányítja az életünket, Ő rugalmas. Azonban elvárja, hogy mindenkor becsületesek legyünk. A fogadalmak, áldozatok, adakozások ne váljanak spekuláció tárgyává, se selejtezési lehetőségé. Ha adunk az Úrnak, mindig a legjobbat adjuk, mert Ő is így tesz. Adjuk Neki életünket, annak is a legjavát, tehát már fiatalságunkat, és engedjük, hogy vezesse, alakítsa mindennapjainkat.

Pál apostol a mindennapi életre nyújt Jézus tanítványai számára útmutatást (Rm 12,9-21). Ezekben a tanácsokban a Hegyi Beszéd tanítása, tehát Jézus élete tükröződik. Vagyis az apostol rámutat, hogy az Úr tanítványai a mindennapokban másságukkal fejthetnek ki hatást. Ők is harcolhatnak a gonosz ellen, az ellen, aki Isten akaratát támadja, aki a kárhozat felé sodor. De mi más fegyvereket alkalmazhatunk, mint a világ, nem a bosszút, a megfizetést, hanem a megbocsátást és a jó tetteket. 

Nagyon hangsúlyozza, hogy a gonoszt jóval győzzük le, mert a leghatékonyabb fegyver a jó cselekvése, amikor a velünk gonoszul bánóval jót teszünk. Ez nehéz, sőt önerőből járhatatlan út, ezt csak a bennünk élő Krisztus képes megcselekedni. Emberi természetünk bosszúra szomjazik, mindig meg akarja torolni a sérelmeket. Még a tanítványok is bosszút akartak állni azon a falun, ahol nem fogadták be őket. Azonban Jézus nem a bosszú, hanem a megbocsátás útját járja. Az eleven szén gyűjtése is jótett. Abban a korban íratlan szabály volt, hogy ha az ellenség jött át és kért tüzet, mert amíg távol volt, kialudt, akkor annak adni kell. Ez a legnagyobb jó tett, tüzet adni egy cserépedénybe, amit aztán a fején szállít haza a másik. Így a fejére gyűjtött tűz jó tett, mert lesz tűz, lesz meleg, lesz étel az ellenségünknél, az ő szívét pedig ez a tett megváltoztathatja. A jó tettben erő van.

A gyülekezet egymás irányában való tetteit is a szeretet, az agapé motiválja. Itt már nem elvárásoknak kell megfelelni, hanem az agapénak engedelmeskedhetünk. Az agapé mindig adni akar, mégpedig a megélt evangéliumot, hiszen Isten az agapé, Ő is ad. Fiát adta nekünk.

Aki átéli az Úr szeretetét, az vágyik a Vele való kapcsolatra, aminek kiváló formája az imádkozás. Már nem teher, hanem örömteli esemény, hiszen mennyei Atyámmal lehetek együtt. Legyünk mi is kitartóak az imádkozásban, vagyis ne az Úrral való beszélgetés legyen a legrövidebb, hanem szánjunk Megváltónkra időt. Fedezzük fel a Vele töltött idő gazdagságát. Lássuk meg, hogy az Úrral töltött idő nem veszteség, hanem nyereség. Legyen ez az első, ne féljünk, nem kerülünk miatta időhiányba, hanem inkább ekkor válunk uraivá saját időnknek. Ha nem első a csendesség, az Úr, szétfolyik az idő.

Isten Szentlelke az egymás helyzetébe való beleélést is megtanítja számunkra. Tudunk örülni, és tudunk sírni, ha a másik élethelyzete ezt kívánja meg. Az Úrral közösségben élő ember nem érzéketlenné, hanem irgalmas szívűvé válik, az Ige fegyelme által.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.