Az élet Isten ajándéka

I

zráel népe Isten előtt áll zsákruhában, böjtöt tartva, bűnbánattal és bűnvallással (Neh 9,1-37). Feltör belőlük vétkeik áradata, és megvallják azokat az Úr előtt. Már nem szentnek látják magukat, nem mondják, hogy az ő életükben minden rendben volt, nem okolnak másokat a szenvedésekért, a fogságért, hanem megvallják: minden saját hűtlenségük miatt következett be.  Amikor Isten elé állunk, és ez az odaállás őszinte, akkor meglátjuk saját felelősségünket, akkor nem másra hárítunk, hanem kimondjuk: vétkeztem, Atyám, az ég ellen és Teellened.

Ez az istentisztelet az Úr szavára épült. Nem csupán azt mondták el a bűnvallásban, ami eszükbe jutott, hanem olvasták, illetve hallgatták a törvényt, és amit az a szívükre helyezett, amit az alapján bűnként ismertek fel, azt megvallották. Fontos, hogy nem csupán ők beszéltek Istenhez, hanem Őt is hagyták szóhoz jutni. Vágyakoztak megismerni az Urat. Tanuljunk tőlük, és ne mindig csak mi beszéljünk, hanem engedjük megszólalni az Urat, kérjük, hogy mondja el, amit számunkra készített, adjon üzenetet. Igyekezzünk minél jobban megismerni Urunkat, erre az ismeretre az ige olvasása során tehetünk szert. Ő a Bibliában jelenti ki magát nekünk, ha meg akarjuk Őt valóban ismerni, elkerülhetetlen a Biblia. Vegyük kézbe, és olvassuk, és közben engedjük, hogy vezessen bennünket Isten országában. Ne okoskodjunk, hanem bízzuk magunkat az igére, fogadjuk be a szívünkbe, amit feltár, amit bemutat Istenről és az Ő országáról.

Csodálatos bűnvalló imádságot olvasunk, sok drága dolgot fogalmaznak meg benne. Látják a múlt és a jelen összefüggéseit, megvallják, hogy népük léte mögött Isten áll, Ő választotta ki és hívta el őket arra, hogy Övéi legyenek. Azt a feladatot kapták, hogy Istennek éljenek, életük bizonyságtétel legyen az Úrról minden nemzet felé. Isten mindent megadott nekik, amire ehhez az élethez szükségük volt. Ők azonban hűtlenné váltak. Mindig más népek felé kacsintgattak, nem volt úgy jó, ahogyan Isten mutatta és kérte, nem volt elég, amit kaptak, mindig több és más kellett. Isten akaratával ellentétben ők vonzódtak a pogányok életgyakorlata és kultusza felé. Hűtlenségük következménye lett a rabszolgaság, majd a fogság is. Olyan szomorú látni Isten népe eltévelyedését, romlottságát. Azonban vizsgáljuk meg saját szívünket és életünket. Mennyire járok én az Úr útján? Világítok, hegyen épített város vagyok? Mi is gyakran a világ felé kacsintgatunk, az ő életét lessük, és nem Isten gondoskodására bízzuk magunkat. Aki hisz, az tudja, hogy Isten hűséges. Az ember hitszegő, az Úr azonban kegyelmes és irgalmas. Ezt Jézusban látjuk igazán. Isten kegyelmét ragadjuk meg. A dacolás helyett merjük kimondani: jogos volt minden, amit ránk hoztál, mert ezt érdemeljük. Látnunk kell, hogy a büntetést, a halált én érdemlem, de Isten mégsem ezt adja, hanem megkegyelmez, mert Jézus magára vette bűneinket.

Jó azt is olvasni, Te adsz életet - igen, az élet Isten ajándéka, annyit hallottuk ezt már, de így is gondoljuk? Valóban Istentől kapott ajándék az életünk? Ha igen, akkor ennek megfelelően bánunk vele. Akkor nem tesszük, amit akarunk, hanem azt kérdezzük: mit akarsz, mi a célod Neked, Urunk, ezzel az élettel. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Váljon kérdéssé, és közben becsüljük meg, védjük az életet. Kérjük Urunkat, szabadítson meg minden olyan szokástól és cselekedettől, ami az élet kárára van.

Isten országát teszi a gyülekezet, a hívők középpontjába az apostol, ez a lényeges, ennek a működése, és nem az emberi szokások, hagyományok a mérvadóak (Rm 14,13-23). Krisztussal közösségben már nem az eddig megtanult étkezési vagy rituális szokások a lényegesek, hanem az Úrnak való engedelmesség. Isten országa nem a test táplálásáról, szórakozásról szól, hanem a Szentlélek általi szolgálatról.

A Jézussal való kapcsolat lényege nem az, mit teszek én, hanem, mit tett Ő értem. Azonban a Tőle kapott szabadsággal nem lehet visszaélni. Komolyan kell vennünk a másik lelki fejlődését, és ha ő még nem tart ott, ahol én, akkor ne mondjam gőgösen, én nyugodtan megtehetem, hanem őérte tudjak lemondani. A hit figyelembe veszi a testvért, és le tud mondani saját szokásairól, akaratáról, a másik érdekében.

Pál kimondja, hogy jobb nem enni húst és nem inni bort, ha azon a testvér megütközik, mert neki arra nincs még szabadsága, vagy éppen szenvedélybetegségből szabadult. Legyen bennünk ez a páli figyelmesség és alázat, és ha a másiknak problémát jelent valami, arra figyeljünk oda. Isten országát a belső öröm és békesség jellemzi, ami az Úrral való kapcsolatból fakad. Az igazi lelki békének nem feltétele a szokás, nem attól függ, mit találunk az asztalon, mi van a pohárban. Szomorú, amikor az egyház ma is az evést, az ivást tartja fontosnak egy-egy alkalmon. Pedig a legfontosabb az élő kapcsolat, hogy megtapasztaljuk Urunk jelenlétét, és közben segítsük egymást a hitben.

Gondviselő jó Atyám vagy

1. Gondviselő jó Atyám vagy, Ó, én édes Istenem! Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek. Látom én, hogy minden elhagy E világon, csak te nem!

2. Mint az alélt bús virágra Megújító harmatot: :/: Vérző szívem fájdalmára Csak te hintesz balzsamot. Könnyű sorsom terhe rajtam, Ha imára nyílik ajkam.

3. Rám-rám derül ismeretlen Utamon egy kis öröm, :/: Azt is a te véghetetlen Jóságodnak köszönöm; Hálakönnyem tündöklése A te neved hirdetése.

4. Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai, :/: Bármily híven vágyakoznak Színed elé szállani; Ó, adj erőt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek!

5. Ó, add, hogy ha majd bevégzem E mulandó életet, :/: Lelkem tisztán és egészen Egyesüljön teveled. El ne vonjon semmi többé, Tied legyek mindörökké!

Isten áldásával.