Megrendült imádság

E

zsdrást tájékoztatják az otthoni helyzetről, megtudja, hogy nemcsak a templom van romokban, hanem a nép élete is (Ezsd 9,1-9). Nemcsak külső, hanem belső építkezésre is szükség van. Megtudjuk, hogy a hazatelepültek az életüket nem igazították vissza Isten törvényéhez, hanem az ott élő népek szokásait követték. A pogányokkal való összeházasodás révén próbálták a nyugalmat biztosítani. Úgy gondolták, a békesség kedvéért igazodni kell. Ők érkeztek most vissza erre a földre, és ha békességben akarnak élni, az lesz a legjobb, ha nem különülnek el az ott lakó népektől, hanem összefognak és átveszik az ő szokásaikat. Bizony, mi is gyakran beleesünk ebbe a csapdába, úgy gondoljuk, a békés, nyugodt, problémamentes élet kedvéért barátságba kell kerülnünk a világgal. Ám az ige azt mondja, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel. Ne a világtól, ne a nem hívők szokásainak átvételétől várjuk a megoldást. Ismerjük fel, hogy az egyedüli megoldás az igéhez való igazodás. Így mindig Isten szavához igazítsuk életünket.

A szent mag összekeveredett az ország népével, és ez hűtlenség Istennel szemben. Az ige nem szépít, és kimondja: amikor a világgal keveredünk, amikor hívő hitetlennel felemás igába keveredik, az hűtlenség. Istennel szemben válunk hűtlenné, megcsaljuk Őt ilyenkor, házasságtörők leszünk.  Amikor a bálványokhoz fordulunk, a pogány szokások által hűtlenné válunk Istenhez, hiszen Ő úgy tekint népére, mint a menyasszonyára. Mára olyan természetessé vált a nem hívőkkel való keveredés, az ő életvitelük átvétele. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy meglássuk, ez hűtlenség. Hiszen népét azért helyezi a világba, hogy szent mag, az isteni élet közvetítője legyen. Isten népének az a feladata, hogy élete által másokat Istenhez vonzzon. Erre sok esetben a nem hívők vonzzák bele a világba a hívőket. Álljunk ellen a csábításnak, mondjunk nemet, és éljük meg tisztán és igazán az Isten szerinti életformát.

A külföldi nagy birodalomból hazatért Ezsdrás nem azt mondja, ne izguljatok, minden rendben, ez a fejlődés, ma így kell élni, hanem megrendül lelkében, és magába roskad. Fáj neki az elvilágiasodás. Bűnbánatot tart, külsőleg is kifejezi fájdalmát. Ő azért jött haza, hogy Júdában, az Isten országában Isten törvénye szerint éljen, és erre mit lát: beáramlott a világ ide is. Mintha haza sem jött volna, nincs különbség. Van-e ma különbség az egyház és a világ élete között? Mit jelent nekem a keresztség, a konfirmáció, az istentisztelet? Csak azért tartok kapcsolatot az egyházzal, mert a hagyományaimat tovább akarom vinni, ápolom őseim szokását? Sokan így vannak, a hit csak formalitás, az életünk azonban már a világ szemléletét követi. 

Mély fájdalmat él át Ezsdrás, neki nem mindegy, hogy milyen a helyzet, letaglózta, amit lát és hall, érzi és tudja, hogy lelki megújulásra van szükség. Nem maradhatnak tovább így a dolgok, meg kell változni az életnek. Reformáció felé közeledve bár mi is meglátnánk: életváltozásra van szükség. Bárcsak velőnkig hatolna a felismerés, hogy ez nem mehet így tovább, ebből a langyos, megelégedett jóléti posványból fel kell ébredni, mert különben elveszünk benne. A reformációt ne csupán szavakkal ünnepeljük, hanem az igéhez igazított élettel. Mert az igazi reformáció: visszatérni a forráshoz, az igéhez, Krisztushoz. Ahogyan Ezsdrás a maga ruháit szaggatta meg, úgy kell először a saját életemet rendbe rakni, a magam szívét megszaggatni.

Ezsdrás fájdalmával az Úr elé áll, első szava: szégyenkezem. Igen, ő szégyelli a bűnt, nem magyarázza ki, és nem is büszke rá. Szégyelli magát amiatt, ahogy élnek. Itt kezdődik, amikor szégyelljük, ahogy élünk, amikor fáj a bűn. Először tele vagyunk lelkesedéssel, aztán eljön az idő, amikor beleszokunk a hitbe, már nem olyan fontos az ige, nem vagyunk olyan szomjasak az élő vízre, mint megtérésünkkor. Azután egyre fontosabbá válnak a saját dolgaink, most már elmaradhatunk az istentiszteletről munkánk, családunk vagy akár a szórakozás miatt. Nekünk is jár a szórakozás, a pihenés, és észre se vesszük, már elhidegült a szívünk, már nem ég forró lánggal az Úr iránt. De fáj-e ez nekem, vagy természetesnek veszem? Egyre inkább lazábbá válnak a dolgok, már a bűn is belefér, nem is bűn, csak az élet természetes tartozéka. Ebből az állapotból Isten Lelke által generált mély bűnbánattal jöhetünk ki.

Ezsdrás jól tudja, hogy a keveredés, a hűtlenség hová vezet. Isten megbünteti népét, hiszen pont ezért jutottak fogságra. A hazajövetel által új életre kaptak lehetőséget. A világban lévő sok nyomorúság ma is Isten ítélete életünk fölött. Mindaz, amiben ma Európa van, nem más, mint ítélet istentelen, bűnös életünk fölött. Innen egy kivezető út van, az őszinte bűnbánat, amelyben kimondjuk: bűneink miatt történt minden, és kérjük az Urat, hogy könyörüljön rajtunk.

Úgy megrendített Pál apostol vallomása: tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál (Rm 8,18-30). Különösen az rendített meg, hogy minden, mert mi úgy gondoljuk, a jó dolgok, a sikerek, a jó élet, javunkra vannak. De a szenvedés, a próba, az élet nehéz helyzetei, amikor elakadnak ügyeink, vagy nem talál halló fülekre a bizonyságtétel, az nem lehet a javunkra.  Pont azért örömteli ez az ige, mert átsegít az önsajnálaton, és nem engedi, hogy magunkba süppedve leblokkoljunk, hanem figyeljünk az Úr szavára. Úgy tekintsünk a nehéz helyzetekre, mint amik nem véletlenek, szükségünk van rájuk, és javunkra fognak szolgálni. Még egy súlyos betegség is javunkat szolgálhatja, vagy egy haláleset? Igen, ezt mondja az ige. És Pál apostol úgy mondja mindezt, hogy maga is megtapasztalta. Sok szenvedésben volt része, de Isten ezeket a javára fordította. Gondoljunk filippibeli tartózkodására, megbotozták, majd a börtönben még kalodába is zárták, de az Úr ezt is javára fordította, mert hitre jutott a börtönőr. Mert a javunkra való fordítást az apostol nem anyagiakban értelmezte. Tehát mi is higgyük, hogy ha most nehéz az életünk, nem látjuk, miért is történnek így a dolgok, az Úr javunkra, lelki növekedésünkre, mások megtérésére fogja fordítani. Az Úr a rosszból is tud jót kihozni.

Ez a világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését, úgy várja, mint régen az emberek a sószállítmányt. Só nélkül élvezhetetlen az étel, és meg is romlik, a só azonban tartósított. Isten gyermekei a föld sója, szükség van rájuk, általuk véd Isten a romlástól, és teszi élvezhetővé az életet. De sózunk-e, van-e még só ízünk? 

Isten az új teremtés reménységét jelenti ki számunkra, az egész teremtett világ érzi a bűn jelenlétét, sóhajtozik szorongatása miatt, de Isten újjá fog teremteni mindent. Eljön az a nap, amikor a régiek elmúlnak és újjá lesz minden, és ott már nem lesz jelen a bűn. Ez az új teremtés már most a miénk lehet, Jézus Krisztus által újjá lehet az életünk. A régi, bűnös életet eltörli az Úr, és egy újjal ajándékoz meg. És ebben az új életben az imádság köt össze Vele. Urunk olyan kegyelmes, hogy Szentlelkét adja, Aki segít, mert még imádkozni sem tudunk úgy, ahogyan kell. De a Lélek tanít és formál.

Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.