Krisztus levele

K

ifogyhatatlanul tör elő a kedves dicsérete a vőlegény szívéből (Énekek 6,1-12). Mint a mélyből feltörő forrás, úgy árad a magasztalás. Akit az Úr társul adott, az mindenkinél szebb, nincs hozzá fogható. Senki nem hasonlítható az életünk társához. Jó ezt látni, hogy csak ők léteznek egymás számára. Bizonyára akad szebb és kiválóbb nő is, és férfi is, mégis, egymás számára ők a legkiválóbbak. Nem hasonlítgatják szerelmüket máshoz, benne keresik és látják meg a szépet és a jót.

A bűn azonban mindent megront. Hányszor lehet hallani, amikor férj a feleségről lekicsinylően nyilatkozik, vagy éppen a felesége alakváltozásáról, ráncairól gúnyolódik. Annyira megragadó, hogy itt csak szépséget látnak, mert azt akarják látni. Boldogok, mert Isten ajándékát ismerik fel egymásban. Ez a pár csak arról beszél, ami szép, jó a másikban. A negatívumok, a problémák nem tartoznak másra. Ezeket is az Úrra tekintve meg lehet oldani.

Ahogyan ebben a fejezetben örül egymásnak a vőlegény és a menyasszony, úgy örül a szíve a hívőnek, amikor az Úrral találkozik. Bár tudnám így dicsérni az Urat. Ehhez arra van szükség, hogy minél többet keressem Őt, legyek a lábainál és hallgassam Őt. Az igén keresztül, elcsendesedés közben szemlélhetem Jézust. Mert kiben is gyönyörködnék, ha nem abban, akinek az életében maga az Atya is gyönyörködött. Jézus életéhez nincs fogható, megalázta magát, Isten létére egyszerű, szegény ácsként élt. Amikor elkezdte szolgálatát, a szegények, betegek, bűnösök közelében mozgott. Embernek tartotta az élet perifériájára kerülteket, és mindent megtett megmentésükért. Vállalta a bűnöst a kereszten. Kész volt ezért a hálátlan, hűtlen emberért önmagát adni. Adjuk mi is oda neve szolgálatára magunkat.

Pál apostol nem nyerészkedik az evangéliummal, nem azért hirdeti, mert ez a divat. Nem a jó helyzetfelismerő képességétől vezérelve áll az Úr szolgálatába. Pál azért viszi az evangéliumot, mert maga is megtapasztalta saját életében. Az ige gyógyította meg a szívét, formálta át gyűlölködő emberből a szeretet himnusza írójává. Erre egyedül Isten Szentlelke képes. Ez volna az ideális állapot, mindig akkor szóljunk, amikor az ige átjárja a szívünket. Tehát amit továbbadunk, az előbb bennünk munkálkodott, az előbb az én számomra vált életté. Az apostol azért beszél az evangéliumról, mert az a saját élete számára jó, megoldást ad. Sok mindent tudunk másoknak ajánlani, ami számunkra bevált, az igét is akkor adjuk tovább, ha el tudjuk mondani, bevált az én életemben. Megtapasztaltam erejét, segítségét, és ezért ajánlom. Ne csupán a vallásunkat kínálgassuk, hanem a saját magunk által is kipróbált, hatását megtapasztalt igét. Az Úr élő kapcsolatra hív magával, nem azt várja, hogy ismerjünk meg egy felekezetet, hanem azt szeretné, ha Őt magát ismernénk meg.

Úgy ír Korinthusba Pál, mint akit már ismernek, nem kell bemutatkoznia (2Kor 3,1-3). Nincs szükség önéletrajz elküldésére, mert a korábban ott elvégzett munka ajánlja őt. Az Úr általa végzett munkája hitelesíti életét és szolgálatát. A hívő ember, a szolgálattevő ajánlólevele a megváltozott életek. Nem a diplomáját vagy politikusok véleményét teszi le az asztalra, hanem magát a gyülekezetet. A létrejött közösségek bizonyítják, hogy Isten Lelke munkálkodik általuk. Egy igehirdetőt a bűnbánatra jutás, a bűnbocsánat átélése, a belső formálódás hitelesít.

Nem az a fontos, milyen erős a hangunk, mennyire tudunk menedzserként fellépni, hanem mindig az a kérdés, történik-e valami az emberekben? Megismerik-e Jézust, mint személyes Megváltót, és növekednek-e hitükben? Mi gyakran külső dolgokra figyelünk, az életet összetévesztjük a szervezeti működéssel. Ahol sokféle programot bonyolítanak le, az emberek jól érzik magukat, különféle csoportok alakulnak, úgy véljük, élet is van. De talán ilyen helyzetre mondja az Úr: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Nagyon könnyen becsapódunk, de nem ez az élet. Az élet belülről jelenik meg a szívben, a bűnös szívet szüli újjá. Történt-e már bennem valami? Eljutottam-e már az újjászületésre? Arra a csodálatos pillanatra, amikor Isten Lelke új szívet ad, az én régi bűnös kőszívem helyére?

Igénk arra is rámutat, hogy a hívő ember, a gyülekezet élete olyan, mint a levél. Mások látják, és kiolvassák belőle, kik vagyunk, hol tartunk. Nagyon sokszor azért utasítják el a Krisztusban való hitet, mert a levél, az életünk nem Jézusról szól. Sokaknak csak a neve keresztyén, de a szíve és élete nem. Kérjük Urunkat, hogy könyörüljön rajtunk, és vigye végbe életünk megszentelését, hogy a mindennapokban, a munkahelyen, a családban, és bármerre járunk, meglátszódjék, hogy Krisztushoz tartozunk. Milyen levél vagyok?

A korinthusiak Krisztus Pálon keresztül elvégzett munkájáról tanúskodnak. Nem az építkezések, hanem a helyreállított életek vallanak Krisztusról. Legyen számunkra is elsőrendű a lelkek mentése. Engedjük, hogy az Úr munkálkodhasson a nehéz terepeken is. Kérjük, hogy tegye életünket levéllé, élő bizonyságtétellé. Fontos, hogy általunk Krisztus életével találkozzanak az emberek. Sok szenvedő, rabságban élő ember, olyan, aki csalódott az emberben, ebben a világban, keresi a békességet, de nem találja - segítsük oda az Úr Jézushoz.

HA UTAM BORÍTJA FELHŐNEK ÁRNYA

1.  

Ha utam borítja felhőnek árnya,

S Uramnak céljait nem érthetem,

Mit én nem láthatok, Ő azt mind látja,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

2.  

Ha gyakran körülvesz kísértés tőre,

S ijeszt, hogy üdvöm is elveszthetem,

Nem alszik lelkemnek hűséges őre,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

3.  

Ha vár a feladat, sürget a munka,

S testem is, lelkem is erőtelen,

Az Úr a segítőm, amint megmondta,

Krisztusnak kegyelme elég nekem!

4.  

Ha eljön maholnap utolsó órám,

S a földi vándorlást bevégezem,

Az Úrnak orcája ragyog majd énrám,

S kegyelme örökre elég nekem!

Isten áldásával.