Krisztus megszabadít

L

assan hazaindulnak az eddig fogságban élők, de mielőtt az utazásra sor kerülne, Ezsdrás szemügyre veszi az indulásra készülőket (Ezsd 8,1-21). Kiderül, hogy nincsenek köztük léviták, olyan emberek, akik majd a templom körüli szolgálatokat fogják végezni. Ők erre lettek elhívva, Isten Lévit törzsét választotta ki erre a feladatra. Isten munkálkodott a léviták között is, így lettek jelentkezők, lettek, akik készek az Úr házában szolgálni. Mert mindig belülről fakad az Úr szolgálatára való vágy, ezt nem jó kikényszeríteni, hanem személyesen kell átélni az elhívást. Az Úr szolgálata nem lehet kényszer, ne azért vállaljuk, mert elvárják ezt tőlünk, hanem azért, mert szeretjük Őt, és hálásak vagyunk mindazért, amit értünk tett. Ezek a léviták is felismerték mi az elhívatásukat és azt, hogy és hol a helyük. Ezért készek voltak feladni eddig megszokott életüket, és hazamentek az Urat szolgálni. Fontos látnunk, hogy a Babilonból hazainduló  nem rossz életkörülményeket hagynak maguk mögött, hanem a jólétből mennek a rosszabba. Jeruzsálemben és Júdában rosszabb helyzet várja őket, mint amiben most élnek, ezért mozdulnak nehezen. De vajon én mozdulnék-e? Ott tudnám-e hagyni a jót az Úrért, és vállalnám-e a rosszabb életkörülményeket?

Mielőtt elindulnának, Ezsdrás böjtöt hirdet, nem indul azonnal, nem vág bele a kalandba meggondolatlanul, hanem Isten elé viszi, és az Ő oltalmát kéri. Mi se fogjunk azonnal dolgaink intézésének, ne az első ötlet inspiráljon, hanem mindig vonuljunk félre, menjünk  a belső szobába és keressük az Urat. Az Úr oltalmát kéri Ezsdrás a hosszú és veszélyes útra, Rábízza magát és a vele lévőket. Mindez mély hitről tanúskodik, bízik az Úr védelmében, és ez azt jelenti, hogy lemond a katonai védelem igényléséről.

Ezsdrás megvallotta hitét, bizonyságot tett a király előtt az Úr hatalmáról, övéit oltalmazó erejéről. Hitte, hogy Istennek van hatalma a fegyvertelen csapatot megőrizni, és azt is, hogy az Úr jelenléte elég. Ha Istenre bízzák magukat, nincs szükség fegyverekre. Egy ilyen hitvallás után Ezsdrás nem tartotta hitelesnek a király oltalmát kérni, szégyellt emberi segítséget igénybe venni, teljesen Istentől akart függeni.

Arra gondoltam, milyen csodálatos bizonyságtételeket, hitvallásokat fogalmazunk meg, elmondjuk, Istenhez nincs fogható, és Ő megoltalmazza övéit, gondoskodik róluk, nehéz körülmények közt is, mégis oly gyakran nem Tőle függünk. Elmondjuk a hitvallást, és azután emberekhez fordulunk. Előszeretettel kérjük vezetők, vállalkozók segítségét, belőlünk hiányzik ez a fajta szégyenérzet: ha Istent mindenhatónak tartom és vallom, akkor miért emberektől kérem a segítséget, a támogatást? Ez rossz bizonyságtétel. Amikor Isten gyermekei, az egyház a világtól várja a segítséget, az nem jó bizonyságtétel. Az Úr népének minden helyzetben az Úrban kell bízni, és ezek szerint cselekedni. Ha hisszük, hogy nincs Hozzá fogható, merjünk hitben Rá támaszkodni, higgyük, hogy Ő valóban megoltalmaz, segítséget ad, távol tartja az ellenséget, gyógyulással, szabadulással ajándékoz meg.

Urunk a tanítványoknak mustármagnyi hitről beszélt, olyan hitről, amely nem látszik nagynak, de tele van energiával, hatóanyaggal. Ilyen hitre van szükségünk, mert csak ez válik bizonyságtétellé. Ez nem elméleti, hanem gyakorlati hit, amely azt jelenti, hogy e hit szerint cselekszem. Ha hiszem, hogy az Úr serege körülvesz, akkor nem félek, ha segítségül hívtam nevét, nem hátrálok meg gyáván, hanem szembefordulok az elém toppanó Góliáttal, és vállalom a küzdelmet. Dávid nemcsak beszélt az Úrról, hanem hitte, hogy győzelmet ajándékoz neki. Fordulj ma is hittel az Úrhoz, mondd el Neki minden problémádat, és bízz abban, hogy Ő cselekszik. Merjük Ráhagyni életünk dolgait. Ne kapkodjunk fűhöz-fához, hanem mindig hitben haladjunk előre.

Pál apostol leszögezi, a bűn bennünk lakik, így azután természet szerint minden ember bűnös (Rm 7,14-25). Jelen van bennünk a bűn, és gyakran tapasztaljuk mi is, amit Pál elmond: tudjuk, mi a jó, mit kellene tenni, de mégis képtelenek vagyunk megtenni, és a rossz megoldást választjuk. Miért? Mert a bűn a rosszhoz adja az erőt és a képességet. Megtörténik, hogy csodálkozunk magunkon, és döbbenten mondjuk: de hát én ezt nem akartam, mégis megtettem; mert a bűn munkálkodik, gyakran átveszi az irányítást.

Milyen szigorúan látja magát az apostol, nem lakik bennem jó. Bizony, tiltakozunk, és azt mondjuk, dehogynem, annyi, de annyi jó van benned Pál. És ilyenkor magunkat látjuk, soroljuk jó tulajdonságunkat, védjük önmagunkat, ahelyett, hogy őszintén odamennénk az Úrhoz, és megvallanánk: Uram, valóban nincs bennem jó. A jó Te vagy, én nyomorult bűnös ember vagyok,a bűn rabszolgája. A rabszolga azt teszi, amit a gazdája mond, azt kell tennie, nincs más választása, és így vagyunk mi is a bűnnel, kemény kézzel irányít, tenni kell, amit mond, nincs más választásunk. Ezért van sok szenvedélybeteg is, a bűn a szenvedélyén keresztül kézben tartja és saját erőből képtelen szabadulni belőle. Valóban úgy van, ahogyan Pál írja: nyomorult ember vagyok. Kicsoda szabadít meg? Igen, segítségre, szabadítóra van szükségünk.

Amikor valaki ezt meglátja, és keresi a szabadítót, már nagy lépést tett a szabadulás felé. A legtöbb ember nem látja magát rabnak, elhiszi, hogy majd ő megoldja a problémát, és bármikor úrrá lesz akár az alkoholon, drogon vagy a játékszenvedélyen. A javulás mindig bűn- és helyzetismerettel kezdődik, meglátom, hogy rab vagyok, és ezt vállalom. Ekkor lehet keresni a segítséget. Ekkor kérdezhetem, kicsoda szabadít meg engem.

Pál megtalálta a kérdésre a feleletet, az Úr Jézus az a szabadító, aki megment a bűn hatalmából. Keressük Őt, kiáltsunk Hozzá, Neki van hatalma a bűn fölött. A kereszten győzelmet vett a gonosz és a bűn felett, elég egy szó, és a rabtartó engedelmeskedik, a bilincs lehull, és szabad lehetek. Ha küszködsz magad, és állandóan elbuksz, hívd segítségül Jézust. Ő meghallgat, és sokan megtapasztalták már szabadítását. Amikor megszabadít, elvégzi, hogy képesek legyünk a szabadságban élni. Naponta formál igéje által, és így megerősít, képessé tesz az új életben való járásra. A bűn ellen nincs más megoldás, mint az újjászületés, ami az Úr munkája bennem. Csak az ige által született új ember képes nemet mondani a bűnnek és igent mondai Jézusnak.

Milyen jó, milyen jó, milyen jó

1. Milyen jó, milyen jó, milyen jó. Jézus áldott szava oly gyógyító! Nékem szól az ige, szívem örömmel tele; milyen jó, milyen jó, milyen jó!

2. Szabadít, szabadít, szabadít: Többé bűn-bilincs engem nem szorít! Boldog, új életet én az Úrral kezdhetek! Szabadít, szabadít, szabadít!

3. Milyen szép, milyen szép, milyen szép! Ez a krisztusi új testvériség! Igaz, hű szeretet forraszt össze szíveket. Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

4. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű! És az út, melyre O hív, gyönyörű! Csábít bár a világ, megtart O mindenen át. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

5. Jézus él, Jézus él, Jézus él! Vele járni és győzni, ez a cél! Bárhová küld az Úr, megyek, és hitem újul. Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Isten áldásával.