Ragaszkodj az élet beszédéhez!

A

míg az Úrban bízott Efraim, naggyá lett, de elfordult az Úrtól, bűnbe esett a Baallal, és ennek halál a következménye (Hós 13,1-15). Még nem látszik, úgy tűnik, jobb az élet, mint bármikor, de a halál belül, a szívükben és a kapcsolataikban végzi a maga munkáját. Mindig a belső halál az első, a szívben fagy meg egy kapcsolat, kifelé még úgy tűnik, minden rendben van, de ott belül látszik, nincs rendben. Tovább vétkeznek a bálványokkal, és ezt jónak tartják, nem döbbennek rá a csalásra, nem veszik észre, hogy emögött üzlet áll. A mesteremberek érdeke, hogy minél több bálvány fogyjon. De vajon mi átlátunk-e a szitán, észrevesszük-e, hogy a fogyasztásról szól az élet, a világ érdeke, hogy fogyasszunk minél többet? A mai bálványok a pénzzel vannak összefüggésben. De a pénz nem segíthet rajtunk, csak egyedül az Úr.

Isten szeretete sokkal régebbi, mint a bálványok megjelenése. Ő már Egyiptomban is jelen volt és megszabadította népét. A bálványok, mivel emberi alkotások, tehetetlenek. Szabadító nincs más, csak az Úr. De Izráel népe ezt már elfelejtette, megelégszenek a bálványokkal, mert eszük ezt diktálja, és ők modernek, felvilágosultak. Azonban az ész bálványgyár volt és marad mindig. Azonban az élet Istent igazolja, hiszen Ő az, Aki népét hordozta és gondoskodott róla a pusztában is, és ez tapasztalat. Az élő Úrral való kapcsolat megtapasztalható. A keresztyén hit nem elmélet, hanem valóság, amely az élet útján valódi tapasztalatot nyújt. Mivel Jézus feltámadt és él, megtapasztalható jelenléte, segítsége, szabadítása ma is. Nem valamiben, hanem valakiben hiszünk, abban a Valakiben, Aki az igében és az élet valóságában kijelenti magát. Mert ma is érvényes: Hívj segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, te pedig dicsőítesz engem.

Milyen gyorsan felfuvalkodik a szívünk, Isten gondoskodását magunknak vagy valami másnak tulajdonítjuk. Amikor valami nincs, Őt okoljuk, ha megkapjuk, akkor pedig elfeledkezünk Róla. Amint a kilenc leprától megtisztult férfi sem ment vissza hálát adni. A romlást az Istentől való elfordulás hozza magával. Pedig nagyon is Rá vagyunk utalva, képzelt isteneink, emberi eszközeink tehetetleneknek bizonyulnak, rádöbbenünk, hogy senki nem adhat igazi életet. Mert Isten maga az élet.

Advent első vasárnapja van, nézzük, mit üzen nekünk az Úr ezen a napon, amikor a szívünk és a figyelmünk az adventi szokásokra, a koszorúra és a gyertyára irányul (Fil 2,12-18). Ezeknek is az a rendeltetése, hogy az Úrra mutassanak, mert ha nem, öncélú bálványokká válnak. Tehát ma is az a lényeg, mit mond nekem az Úr, mert szava Lélek és élet. Ha beengedem a szívembe, megújít, és elvégzi bennem azt a munkát, amit más nem tud elvégezni. Advent eljövetelt jelent, mégpedig Isten eljövetelét, a bűnös emberhez. Nagy esemény ez, hiszen mi elutasítottuk Őt, a magunk útjára léptünk, ennek ellenére nem mond le rólunk, hanem eljött közénk, emberré lett Jézusban. Tegnap olvastunk erről, kész volt értünk mennyei világát elhagyni, és emberként élni, hogy élete által megmentsen.

Advent, vagyis az Úr eljövetelének csodálatos titka és gyümölcse a szívek egymásra találása. Pál szeretteimnek szóltja a gyülekezet tagjait, akikkel korábban nem ismerték egymást, de a Krisztusban való hit testvérekké formálta őket. Gondoljunk a börtönőrre, aki kalodába zárta a súlyos sérülésektől szenvedő apostolt. Hiszen bebörtönzése előtt megbotozták, de ez az ember befogadta szívébe Jézus Krisztust, és üdvösséget kapott. Majd ennek nyomán már másként bánt Pállal, és az apostol immár testvérként tekint rá. A sebek még fájnak, de ő nem azokra néz, szívében nincs harag vagy keserűség, szeretett testvér az, aki korábban ellenség volt. Ez Krisztus műve. Ezért jött a világba, hogy testvérré tegyen ellenségeket, újjá régi kapcsolatokat. Akkor lesz igazi az advent, ha a szokásokon túl elindulunk Krisztus, majd egymás felé.

A félelemmel és rettegéssel munkált üdvösség nem meg rémíteni akar, nem arról van szó, hogy akkor mégis nekem kell valahogyan megszolgálni az örök életet. Az üdvösség ingyen kegyelemből van, Krisztus érdeméért. Az említett kifejezés az alázat szimbóluma, azt jelzi, lássam meg alázatos szívvel, hogy kegyelemre szorulok, nincs érdemem, nekem nem jár az üdvösség, de Krisztusért megkaphatom. Benne van az is, hogy vállaljam alázatos szívvel az evangéliumot, akkor is, ha nem értenek meg miatta vagy hátratétellel járhat. Isten munkálja ki bennünk a bizonyságételre való készséget, de vállaljuk, merjük megvallani hitünket.

Isten munkálkodik, formál minket. Tehát Ő jelen van az övéi életében, nem hagyja őket magukra, hanem folyamatosan munkálkodik bennük. Azt akarja, hogy világítsunk, sőt, ragyogjunk, mint a csillagok az éjszakában. Advent üzenete ez, legyünk ragyogó csillagok. Nem a gyertya fénye ad adventi hangulatot, hanem a tanítványok ragyogása. Ha nem ragyogunk, ha elveszítjük a fényt, akkor vesszük elő a gyertyát. A gyertyázás pótcselekvés, ami egy kis hangulatot varázsol. Azonban Isten azt akarja, hogy ne hangulatot keressünk, hanem Jézust. És Őt jelenítsük meg. Mert nem adventi hangulatra van szüksége az embereknek, hanem az élő Megváltóra. Segítsük őket az Úr közelébe.

Még az a kérdés, hogyan ragyoghatunk? Csak úgy, ha figyelünk az élet igéjére, vagyis Krisztusra. Ő adja ragyogásunkat. Ha figyelünk az igére, és amit mond, azt cselekedjük. Mert az igéből fakadó tettek is világítanak. Az egyik fordítás azt mondja, az élet beszédéhez ragaszkodva. Amíg ragaszkodunk Krisztushoz, az igéhez, addig fényünk is lesz. Mihelyst feladjuk az igét, elveszik ragyogásunk is.

Ragaszkodjunk Jézushoz, a Bibliához a mai korban is. Ne igazodjunk a világ felfogásához, hanem vállaljuk a krisztusi életet. Vállaljuk fel, hogy az ige az élet beszéde, Isten útbaigazításul adta, hogy általa eljussunk az örök életre. Segítség is az élethez, olyan, mint egy felhasználói kézikönyv, használjuk mindennap, és megtudjuk belőle, merre menjünk, mit tegyünk, mi is a mi célunk.

Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.