Ne a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézzünk

E

szter könyve olvasásakor ismét a  fogság idejében járunk, az első csoport már hazautazott, de  sok zsidó maradt még az idegen birodalom területén, amely fölött most a perzsák uralkodtak (Eszter 1,1-9).  Már világos az emberek előtt, hogy Isten cselekedett, letelt a fogság ideje, ám nem mindenki bátorodott meg, nem mindenki érezte úgy, hogy haza kell menni. Sokan inkább maradtak a biztos mellett, és nem vállalták a bizonytalant, a nehéz újrakezdést. Közben maguk is keresték az Urat. Igyekeztek újraépíteni kapcsolatukat Istennel, mert a fogság idején többen elkeseredtek, úgy gondolták, innen nincs visszaút. Nem vártak Istenre, nem bíztak ígéretében, csak a múló időt figyelték, és mivel néhány év múlva nem érkezett meg a szabadítás, elcsüggedtek, és berendezkedtek a birodalomban való élésre. 

Elterjedt az a felfogás, hogy Isten elfeledkezett népéről, nem törődik már velük. Mások pedig a perzsa birodalom hatalmát és gazdagságát látva arra jutottak, hogy Isten képtelen megváltoztatni az időt, és innen még Ő sem tudja őket hazavinni. Eszter könyve bizonyságot tesz Isten hűségéről. Ő soha nem feledkezik meg övéiről, ha hűtlenségről beszélhetünk, az csak az emberrel kapcsolatos. Olyan hamar feladjuk a bizalmat, és hátat fordítunk az Úrnak. Mindig is Izráel népe pártolt el, keresett magának népszerű isteneket, állandóan a korszellem felé hajlott. De nem így van ez a mi időnkben is? Mi fordulunk el Istentől, beletespedünk a jóléti társadalomba, beszélünk még hitről, reformációról, azonban az életünkben vajmi kevés látszik ebből. Isten mai népe is élvezi a gazdagság előnyeit, kényelmes életet folytat, és minden törekvésével azon igyekszik, hogy ezt az állapotot fenntartsa. Feledésbe merül már az élő hit, kevesen látják meg bűneiket, mert már a világ szellemisége szerint semmi sem bűn. Isten népe életét is a szórakoztató programok szervezése jellemzi. Egyre inkább háttérbe szorul az igével való foglalatosság. Még a látszatot fenntartjuk, mert még a bálok előtt is előkerül a Biblia, egy igevers, imádság, de aztán jön a dínom-dánom, tánc, mulatság.

Ezeket a verseket olvasva magunkba kell nézni, mert itt egy pogány király udvarába nyerünk bepillantást, de hányszor valami hasonlót látunk egyházi rendezvényeken. Az ember kerül a középpontba, arról beszélünk, mit értünk el mi, és alig várjuk már a gazdagon megterített asztalt, a finom falatokat és az italokat. Egyházi életünkre jellemzővé vált az Ahasvérós udvarában képviselt gondolat, mindenkinek a kedvében kell járni. Az a feladatunk, mondják, szolgáljuk ki az igényeket, járjunk az emberek kedvében, mert ha nem, elfogyunk. Azonban az Úr nem ezért küldi ki tanítványait, hanem az evangélium hirdetésére. Nem a létszám az elsőrendű, hanem a minőség, a megtérés általi átadott életek. Ilyen alkalmakkor minden fontos témává válik, csak épp az Úrról nem beszélünk. Kevesen vallják meg hitüket, és nem a misszió van előtérben. Nem a bűnös, nyomorult, tönkrement életű, elveszett emberek Jézushoz való vezetéséről beszélünk. Az Úr munkájának a bemutatása helyett magunkról beszélünk, a magunk dolgait mutogatjuk, pedig arról kellene beszélnünk, mit tett az Úr. Kérjük Urunk Szentlelkét, hogy újítson meg bennünket, rázzon fel, adjon bűnbánatot a szívünkbe, és adja meg, hogy ebből a tespedt, megelégedett életből felébredjünk. Uram, adj az ige után élő vágyakozást a szíveinkbe.

Az újjászületett ember rendkívüli erőben részesül, maga az Úr él a szívében, Ő van jelen az életében (2Kor 4,7-18). Azonban ez nem mindig látszik. A mai tanítványok életéből ritkán árad az Úr Lénye, a Szentlélek jelenléte. Pedig Jézus azt mondta, hogy amikor a Szentlélek kitöltetik, erőt kapnak az övéi. Ma kevés látszik ebből, pedig ez az ígéret nekünk is szól. Keressük Urunkat, engedjük, hogy Ő élje bennünk életét, és akkor megtapasztaljuk, hogy rendkívüli erő és lehetőség birtokában vagyunk. Ez a rendkívüli erő azonban nem bűvészmutatványokban, varázslásban mutatkozik meg, hanem a mások felé való szolgálatban. Képessé tesz olyan feladatok elvégzésére, amit nem is gondoltunk. Ahogyan ezt Pál is megtapasztalta. A kegyelem tette alkalmassá nagy távolságok megtételére, szenvedések elhordozására.

Azonban ez a rendkívüli erő cserépedényekbe, vagyis testbe töltetik ki. Törékeny, betegségre, öregedésre hajlamos testbe. Miért? Azért, hogy mindenki felismerje, nem a saját erőnkről van szó. Erre az energiára nem a konditeremben tettünk szert, hanem a bennünk élő Lélek ajándékoz meg vele. Az Úr ereje a kegyelem által épp azt mutatja meg, hogy Isten országában nem az emberi mérce szerinti erősek és kiválóak boldogulnak, hanem épp azok, akikből ezt senki sem nézné ki, akik magukat is alkalmatlannak gondolják. Így azután ne magunkra, testi állapotunkra, képességünkre figyeljünk, hanem bízzuk magunkat Urunkra. Ha Ő elhívott és szolgálattal bízott meg, testi állapotunktól függetlenül képessé is tesz rá. Isten országában nem csak az emberileg kiváló formában, a csúcson levők rúghatnak labdába. Az Úr azokat alkalmazza, akik magukat odaszánják Neki. Ő az új életet nyert samáriai asszonyon, a Légió uralma alól felszabadult gadarain keresztül is nagy munkát végez, városokat mozdít meg. A hangsúly nem rajtam, hanem az Úron van. Az én részem, hogy adjam át Neki az életemet, és engedjem, hogy vezessen, és legyek kész az Ő útján járni.

Pál rengeteget szenvedett, ám nem ezekre figyel, hanem arra törekszik, hogy Jézus élete legyen mindenkor látható testi életében. Ő mindig Jézust akarja láttatni, az a vágya, hogy Őt vegyék észre, és ne Pált. Mert a bajba jutott, kiüresedett szívű embernek Őreá van szüksége.

Az apostol tudja, hogy Isten feltámasztotta Jézust, számára valóság a feltámadás, mert mindig találkozik Jézussal. Találkozni pedig csak élő személlyel lehet. Ez reménységet ad számunkra, ha hiszem, hogy Jézus feltámadt, és számomra Ő élő személy, azt is tudom, hogy majd az övéit is feltámasztja és maga elé állítja. Ez csodálatos pillanat lesz, Jézus előtt állni, látni azt, aki életét adta értem, és Vele maradni örökké. Ezekben a napokban lássuk meg a feltámadt, dicsőséges Urat, és tekintsünk előre a feltámadás napjára. Ne álljunk le a sírnál, hanem menjünk Jézushoz, mert csakis Őáltala van örök élet. Jézus nélkül senki nem talál békességre, és ezt még földi életünk idején a kereszt alatt nyerhetjük el, ha megbánjuk bűneinket. Tehát ne a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézzünk, ne a temetőkre, hanem Isten országára, mert az a jövő.

Jöjjetek Krisztust dicsérni

1. Jöjjetek Krisztust dicsérni, Bízó szívvel hozzá tér -ni, Énekekkel zengve kérni, Krisztus népe, jöjjetek.

2. Bűn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen, Üdvösségünk szent ölében Már levetjük mind a bút.

3. Küldte Őt az Úr kegyelme Öröklétre, győzelemre, Hogy szívünket felemelje Boldogságos ég felé.

4. Irgalommal szánva minket, Nagy jósága ránk tekintett, S ördögcsalta bús szívünket Mennymagasból látni jött.

5. Áldott óra, boldog óra, Nagy hitünknek meghozója, Ajkunk zengő hálaszóra Nyílik, édes Jézusunk.

6. Jászol-ölben drága Gyermek, Ég felé vigyen kegyelmed, Hol dicsérve énekelnek Édes hangú angyalok.

Isten áldásával.