Törődjünk többet az Úrral

A

 könyv végén mindenek ellenére a megtérésből fakadó gyümölcsöző jövőről olvasunk (Hós 14,1-10). Az Úr utolsó üzenete a kegyelem, eléjük tárja megbocsátó szeretetét, a jövő terveit, ez várhat rájuk, de tőlük függ. Isten mindig elénk tárja terveit, és azok csodálatosak, olyan élet lehetőségét tárja elénk, amit elképzelni sem tudunk. Mindennek a megvalósulásához ma is engedjük Urunkat munkálkodni, engedjük, hogy az Ő energiája töltsön fel, tisztítson meg, és tegyen alkalmassá erre az életre.

Ahhoz, hogy ez az áldás a miénk legyen, meg kell térni, vissza kell fordulni az Úrhoz. Az Úr jóságát tükrözi, hogy még mindig meg lehet térni, a hűtlenségből, a bálványimádásból is van visszaút Hozzá. Mert Ő nem azért áld meg, hogy a bűnös életet folytassuk, bálványok után futkossunk, hanem azt akarja, hogy élő kapcsolatban legyünk Vele. Bukásaink bűneink miatt történnek, ezért az az első, hogy megtérünk, visszafordulunk Urunkhoz, mert Ő az élet. Ezt nem lehet kihagyni, Urunk ebben is segít, szinte szánkba adja a szavakat, hogyan menjünk. Bűnbánattal, kérjük bocsánatát. Bocsáss meg minden bűnt. Itt a hangsúly a mindenen van. Nemcsak néhányat, hanem mindet, ami terhel, amit hordozunk, teljes tisztulásra van szükség. Benne van az őszinte megvallás, az idegen hatalom segítsége nem ér semmit, bár mi felismernénk ezt. Megvallják azt is, hogy amit eddig istenként tiszteltek, csak a kezük csinálmánya, és nem Istenük. Rádöbbennek, hogy csak az Úrnál talál irgalmat az árva. Lássuk meg, csak az Úr Jézusnál találunk nyugalmat, ne menjünk máshová, ne keressünk máshol biztonságot, mert Ő oltalom.

A megoldás: kigyógyítom őket a hűtlenségből, csakis Ő tudja meggyógyítani hűtlen szívünket, hűséges szeretetével. Szívből szeret az Úr, és ezt látjuk a Golgotán. Nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítja. Ő tett értünk, életét adta oda, mert a szeretet cselekvés, az mindig tesz, és nem marad meg a szavaknál. Szavakba is önti, ki is mondja, szeretni fogom őket, de nem áll meg a szónál, hanem elmegy a keresztre.

Mezőgazdaságból vett képekkel írja le az ige azt az áldást, ami a megtérő Izráel életét kíséri. Olyan lesz az Úr számukra, mint a harmat, aminek nyomán termővé válik a föld, virágozni fog és gazdag gyümölcsöt terem, mint a búza vagy a szőlő. Az igazi gyümölcsöző élet az Úr oltalmából fakad. A hívő élet az Úr áldását hordozza, bár nem mindig anyagiakban látszik meg, hanem élő, viruló kapcsolatban az Úrral, és szolgáló, gyümölcstermő életben. A lényeg, jó az Úrhoz tartozni, Vele közösségben élni, szavára hallgatni, mert az minőségi változást jelent. Az Úr szőlője minőséget terem. Isten törődik vele. Ma is jöjjünk Hozzá, keressük Őt, mert Ő törődik Övéivel, gondja van rájuk.

Amikor olvassuk Pál apostol sorait, megrendülünk és a magunk hitét az övé mellé állítva, arra jutunk, mennyire ellaposodtunk, kiürültünk (Fil 2,19-30). Miért? Mert mi már nem lobogunk így az Úrért. Pálnak örömöt jelentett, ha az élete a szolgálatban való áldozatként kiöntetik, vagyis meghal az Úrért. Annyira szerette Jézust, hogy nem tartotta még az életét sem drágának, hanem kész volt Gazdájáért bármikor odaadni. Mi jelent nekem örömöt? Egy kis pihenés, kényelmes élet, amikor végre nem kell szolgálni, vinni az igét? Ó, Uram milyen nyomorult is vagyok én Pálhoz képest, könyörülj rajtam, és add, hogy örömömet ne a külső körülmények határozzák meg. Add, hogy bárhol is vagyok, mindig Benned legyek, és akkor fogok örülni is, mert Te vagy az igazi öröm, tölts fel engem Lényeddel.

De nemcsak Pált töltötte be ez a szeretet, hanem a munkatársai között többeket is. Timóteusról olvassuk, hogy csak az Urat kereste, mindig az Ő akaratára figyelt, csakis az Ő akaratát igyekezett megvalósítani, és nem nézte, mibe kerül ez neki. De ilyen volt Epafroditosz is, kész volt az életét is kockára tenni az evangéliumért. Ne csodálkozzunk, ha növekedett a hívők száma, ha hatással voltak környezetükre, mert ebből az életből nem az unalom, a megszokás, hanem élő hit tüze áradt. Áldjuk Urunkat, ha mi is így éghetünk Érte, ha semmi sem fontosabb Nála, és ha kockázatot is merünk vállalni Urunkért.

Azt olvassuk, hogy Timóteus csak az Úr dolgával törődik, Őt keresi őszintén és igazán, és ez a Filippi gyülekezettel való foglalkozásban nyilvánul meg. Mivel törődök én? Mi tölti ki napjaim nagy részét: a magam ügyével való foglalatosság, magam szórakoztatása, vagy az Úr ügye? Mennyire el tudunk lenni magunkkal, mindenben magunkat, boldogulásunkat, keressük, azt nézzük, miből van hasznunk, mi éri meg, mi által juthatunk előre. Timóteus arra figyelt, hogyan terjedhet még jobban az evangélium, és miként növekedhetnek a gyülekezetek tagjai hitükben. Közben azt is figyeli, ő mivel járulhat hozzá ehhez a növekedéshez.

Keressük Urunkat, törődjünk minél többet az Ő ügyével, az evangélium terjedésével, a lelkek mentésével, mert ez a legfontosabb.

Isten nevét dicsérem

1./Isten nevét dicsérem, szívem csupa hála,

Együtt mondjunk háladalt, közös ének áldja:

Refrén:

Jóság, hűség, kezed minden műve

Szent vagy, jó vagy, áldunk mindörökre!

2./ Döbbent szívünk ráeszmél, milyen nagy az Isten:

Erő, Felség, Hatalom, fénye átjár mindent.

Refrén:

3./Igaz jóság, irgalom, minden rendelése,

Csak az érti valóban, aki bízik benne.

Refrén:

4./Soha el nem felejti ősi szövetségét,

Maga őrzi, táplálja, egybegyűjti népét.

Refrén:

5./Atya, Fiú, Szentlélek, megillet a hála,

Csodálkozva, boldogan néped ezt kiáltja:

Refrén:

Isten áldásával.