Veszedelemben

A

z Úr tükröt tart Izráel népe elé, amelyben megláthatják  a valóságot (Hós 4,1-19). Feltárul szívük tartalma, és az is világossá válik, hogyan látja őket Isten. Amikor igét olvasunk, tükörbe tekintünk, amelyben láthatóvá válik valós természetünk és életvitelünk. Az ige azt mutatja meg, ami van, itt nem lehet kimagyarázkodni, másokra hárítani. Mindezt azért teszi, hogy lehulljon az álarc, és bűnbánatra jutva kérjük életet átformáló kegyelmét. Isten beavatkozása, szívet megújító munkája nélkül nem változik az életünk, nem leszünk jobbá. A bennünk lévő bűnnel semmi nem tud megbirkózni, nem segítenek a pozitív példák, a nevelés, új szívre van szükség. 

A nép úgy gondolta, minden rendben van, Istennek is tetszik az életük, sőt, meg van velük elégedve. Ehhez képest hidegzuhany a próféta üzenete: Pere van az Úrnak az ország lakóival. Vagyis Isten nincs megelégedve, ítéletre vonja őket. A vallásosság köntöse mögött megjelenő bűnöket az Úr látja, és most leleplezi. Miért is mutatja meg az Úr mindezeket? Mert az Isten nélküli világ számára mindez magától értetődő, de Isten népe között, az Ő országában nem. Az Úr nem fogadja el, hogy ugyanúgy éljen a népe, mint azok, akik nem az Övéi. A nép azért lett oda elplántálva, hogy másképp, Isten törvénye szerint éljen, és így világítson. Milyen az én életem? Világít, Isten országának törvénye, annak harmóniája és igazságossága ragyog át rajtam? Vagy én is igazodok a kor szokásaihoz? Egy kis hazugság belefér. Lopás, paráznaság elmegy, ha az érdekeink így kívánják? Izráel úgy gondolta, mindez belefér, Isten pedig azt üzeni, nem fér bele, és ha nem térnek meg, megítéli őket. Az ítélet megtisztítás is egyben.

Az Úr a papot és a prófétát is felelősségre vonja, azokat, akiknek rá kellett volna mutatni mindarra, ami bűn, de nem tették. Nekik kellett volna a népet Isten ismeretére megtanítani. Az Úr mai szolgái, mi hogyan állunk meg Előtte? Annyi minden fontos ma, elveszünk a sok tennivaló között, de az igére, Isten akaratára való tanítás, a lelkek mentése fontos-e még? Szánunk-e elég időt az Úr megismerésére? Elmélyülünk-e az igében? Mert az ige mély ismerete tárja fel előttünk Isten mélységeit és visz Hozzá közelebb. Miért van szükség Isten megismerésére? Mert elpusztul a nép, mert nem ismeri Istent. Isten nem ismerése pusztulásba visz. De nemcsak a földi életben pusztulunk el és válunk ember alattivá, hanem az örök életre sem jutunk el.

Megrendítő, amit mond az Úr, nem törődtél Istened tanításával. Elcsendesedve, bűnbánattal kell látni, nem törődöm eleget az Úr tanításával, az igével. Még többet kell tanulmányozni, mert az Úr szava tart meg, és általa növekedhetek, válhatok érett tanítvánnyá. Csendességünkben nézzük meg, mennyit törődünk az Úrral, az igével, mennyit tanulmányozom, és keresem-e az akaratát? Emberi véleményekre hagyatkozom, vagy magam keresem meg az igében egy-egy témára a választ? Ma népszerű az egyik tanítótól a másikig futkosni, mondják meg ők, mi a helyes, és nem mi keresünk. Azért adta az Úr kezünkbe az igét, hogy mi magunk keressünk, és egyre jobban megismerjük Őt.

Az Úrtól elfordult élet nem elégszik meg, nem tud semmi igazi békességet adni. Elhagyták az Urat, és helyette pótszerekhez fordultak, de ezek nem adnak boldogságot, rabbá tesznek, de Isten helyét nem tölthetik be. Sőt, átformálnak, elveszik az észt, elveszik józanságunkat, és így a hazugságok fészkelik be magukat a szívünkbe. Mi a megoldás? Az Úr segítségül hívása. Csakis Ő képes megszabadítani és a szívünkben lévő űrt betöltetni. Isten nélkül pusztulunk, de az Ő vezetése alatt oltalomra lelünk. Az Úr közel van, csak mi távolodunk el Tőle. Lássuk meg, hogy az Úr az igazi oltalom.

Mennyire más a Krisztuskövetés Pál apostol életében, mint ahogyan mi azt elgondoljuk (2Kor 11,16-33). Hányszor használja a veszedelemben kifejezést ebben a szakaszban. Jézust követi, és mégis mennyit van veszedelemben. Ezt mi nem értjük, hiszen úgy gondoljuk, aki Istenhez tartozik, azt elkerülik a bajok. Pál épp azt tapasztalta, hogy amíg üldözte a Krisztust, nyugodt élete volt. Sem bot, sem börtön, sem hajótörés nem érte. Amikor Krisztusnak átadta az életét, és elkötelezte magát a szolgálatára, menekülnie kellett. Ahol Krisztus van a szívben, ahol Róla tesznek bizonyságot, szembe kell nézni a veszedelmekkel. Számíthatunk rájuk, mert az Urat ma sem tudja az ember elviselni, hiszen ha Ő megjelenik, igazi felfordulást visz végbe. De ez a felfordulás nem fegyveres akció, hanem a szívben borulnak a megszokott dolgok. Nem férhet ott meg többé a hazugság, paráznaság, az önzés, a csalás, mások kihasználása, a bűn semmilyen formája. Amikor Krisztus belép az életünkbe, óriási változást visz végbe. Megtisztítja szívünket, és új életformát ad. Mindez látható változásokat jelent, a bűnös és bálványimádó szokások elmaradnak, a régi gyakorlat és életvitel a múlté, immár Jézus jár előttem, és én Őt követem, igyekszem úgy élni, ahogyan Ő élt.

Van-e változás az előző életemhez képest? Ahhoz képest, amikor még nem ismertem Jézust?  Miről beszélek: magamról, munkámról, eredményeimről, vagy arról, amit az Úr elvégez az életemben? Aki az Úr útján jár, szembetalálkozik veszedelmekkel, a gonosz soha nem nézi jó szemmel a Krisztusról szóló bizonyságtételt, nem szereti a hiteles életeket, és mindent megtesz, hogy megnehezítse útjukat. A nehéz helyzetekben, szenvedések közepette is adjunk hálát, köszönjük meg, hogy szenvedhetünk Érte. Hiszen Ő is szenvedett, életét adta értünk. A veszedelmekben is jelen van Ő, nem hagy magunkra, hanem erőt ad a folytatáshoz.

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

Isten áldásával.