A kegyelem keres

M

ai igénkben láthatjuk, hogy a Biblia őszintén beszél övéinek életéről (1Móz 38,1-30). Elmondja a sötét dolgokat is, nem szépít, nem tüntet fel senkit szebb színben, mint amilyen volt, ami a valóság. Rámutat arra, hogy nem az a lényeg, milyen családba születik valaki, hanem az, hogy újjászületett-e Isten szent Lelke által. Mert amíg az Úr nem avatkozik be életünkbe, amíg nem jutunk élő hitre, addig a bűn uralkodik bennünk. Addig nem igazán különbözik az életünk a többi emberétől. Júda családjában is látható mindez. Nem Isten akaratára figyelnek, hanem a környezetük szokásait követik. Ahogyan a másik ember intézi ügyeit, úgy tesznek ők is. Isten gyermeke azonban nem a szokásokra, hagyományokra, hanem az igére, az Úr vezetésére figyel. Kire figyelek, kinek a hatása érvényesül döntéseimben? Az Úr szava a döntő, vagy a nem hívők tanácsa?

Júda nem felfelé figyel, hanem emberi szempontok alapján igyekszik cselekedni. Nem adja legkisebb fiát Támárhoz, nehogy ő is meghaljon, ami látszatra helyes gondolat. Óvja, védi a fiát. De nem az Úr törvényével való szembehelyezkedés a megoldás, hanem a bűn eltávolítása. Júda tudta, mi volt a probléma első fia életében, azt kellett volna megszüntetni, vagy a másik két fiát felkészíteni a bűntől való távolságtartásra.

Ónán vétke, hogy nem vállalja a testvére nevének fenntartását. Nem akarja, hogy továbbmenjen az áldás a testvére családjában. Tulajdonképpen megakadályozza egy új élet megfoganását. Akadályozza az életet, saját érdekeit fontosabbnak tartva. Isten ajándéka az élet, nem az akadályozása a feladatunk, hanem a vállalása. Vagyis ne legyen a gyermek vállalásánál fontosabb, ne előzze meg a kényelem, az önös érdek.

Júdát nem igazán az ige vezérli, viszik a vágyai, és máson számonkéri azt, amit magának megenged. Jó elcsendesedve végiggondolni, hogy nem vagyunk-e mi is hozzá hasonlók? Nem történik-e meg gyakran, hogy mástól számonkérjük azt, amit mi megteszünk? Nem ugyanúgy mérjük mások életét, mint ahogy a magunkét. Miért van ez? Mert nem az ige a mérce. Nem az Úr szavához és az Úr Jézus Krisztushoz szabjuk magunkat. Ha azonban így teszünk, vagyis a Szentírás lesz a tükör, felismerjük vétkeinket. Akkor elsősorban saját magunkkal foglalkozunk. Nagy kísértés, hogy eltereljük magunkról a figyelmet, és másról beszélünk, vagy mások életét boncolgatjuk. Az Úr azonban arról szólt a Hegyi Beszédben, hogy először a magunk gerendáival foglalkozzunk, azt távolítsuk el, mert egyébként rosszul látunk. Isten azért adja az igét, és engedi meg, hogy még halljuk szavát, hogy azt magunkra alkalmazzuk, úgy hallgassuk, hogy nekem szól, rólam van szó.

Júda lelepleződik, és majd ugyanígy Péter is. Isten nem engedi, hogy az övéi hamisan járjanak, sem azt, hogy így nevére gyalázatot hozzanak. Péternek is ki kell lépni a tűz melegéből, meg kell vallani: igen, tanítvány vagyok. Olyan szomorú, amikor ez nem látszik meg a mindennapokban. Látják-e rajtam, hogy Krisztushoz tartozom? A magatartásom, beszédem és életvezetésem kiről beszél? Pál apostol írja: az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztus Jézusban is volt. Milyen indulat, kinek a természete mutatkozik meg? Krisztusi természetem van, vagy még mindig az atyáimtól örökölt hiábavaló életmód vezérel?

Máté hallotta, amit beszéltek Heródesről, miután megölette Keresztelő Jánost. Mert a hírek akkor is terjedtek, mint ahogy ma is (Mt 14,1-12). De ezeket a híreket Jézus Lényén keresztül értékelték, szűrték meg. Mi is szűrjük meg a híreket az igén keresztül, és figyeljük, hogy mit is üzen általuk az Úr. Heródeshez is lejutottak a Jézusról szóló hírek, elmesélték neki, miket cselekszik az Úr. És mindezek nyugtalanná teszik, mert úgy gondolja, János támadt fel, és ha ez igaz, talán le akar számolni vele. Heródes fél, de ezzel a félelmével nem keresi fel Jézust. Nem olvassuk, hogy odamenne Hozzá és kérné bocsánatát. Mert nem az az élete tragédiája, hogy megölette Jánost, hogy gyönge volt. Hanem az, hogy ezt nem vállalta, és nem kereste Jézusnál a bűnbánat helyét. Ha elment volna Jézushoz, megtapasztalta volna az Úr hatalmát, lehetősége lett volna bocsánatot kérni. De ő nem élt ezzel a lehetőséggel. De én élek-e vele? Jézushoz megyek-e lelki problémáimmal? Kérem-e, hogy tárja fel a lélek mélyén lévő bűnöket, és bocsássa meg azokat? Mi szakemberekhez megyünk, akik adnak a félelmeinkre valamilyen orvosságot, de ettől igazából nem oldódik meg semmi. Nem nyerünk felszabadulást, megújulást. Jézus keresztjénél tisztul meg a szívünk, a Tőle való bűnbocsánat ad feloldozást.

Heródes erőből igyekezett megoldani a problémákat. Hatalmánál fogva megtehette, és ezzel csapta be  magát. Mert azzal, hogy Jánost börtönbe záratta, nem oldotta meg a problémát, csak elodázta a szembenézést. Sőt, nagyobb bűnnel tetézte a meglévőt. Mert aki az Úr egyik törvényét semmibe veszi, az átlép a másik felett is. Az egyik bűn nyitja a kaput a másik előtt. Ezért akármennyire nehéz is, ne átlépjünk a bűn felett, ne mondjuk, hogy a helyemben más is ezt tenné, hanem vegyük komolyan Isten szavát. Mert amikor Jánost börtönbe vetette Heródes, Isten szavát akarta elhallgattatni, mivel János Isten akaratát képviselte. Mennyire így van a mai ember is, amikor az ige rávilágít bűneire, amikor azt mondja, ez Isten előtt nem jó, és ne tedd, akkor nem változtatunk és változunk, hanem eltávolítjuk életünkből azt, aki szólt. Mi nem megöljük, de nem megyünk többet istentiszteletre, vagy nem olvassuk a Bibliát. Ne az igét távolítsd el, hanem tarts bűnbánatot, mondd ki: úgy van, Uram, igazad van! Továbblépve pedig, tegyünk úgy, ahogy az Úr mondja, hallgassunk Rá.

Nem szabad együtt élned vele, mondta János. Itt Heródes testvérének a feleségéről volt szó, ezt kellett volna megszüntetni, ez az Úr előtt nem helyes. De Heródes nem vette komolyan. Mi ki merjük-e mondani azt, amit az ige képvisel, vagy mi is a világ erkölcséhez igazodunk? Vállaljuk-e a bibliai, a keresztyén házasságformát? Tudunk-e nemet mondani az együttélés mai formájára, vállaljuk-e, hogy nem ez az Isten szerinti út, hanem a házasság? Vállaljuk-e, hogy a házasság két különböző nemű ember életre szóló kapcsolata? Heródes nem vállalta.

Mivel nem vállalta Isten akaratát, és nem küldte el Heródiást, még mélyebbre csúszott, János gyilkosává vált. A lejtőn a magunk erejéből nem tudunk megállni, csak az ige képes visszafordítani. Isten kegyelmes, és a kegyelem utánament Heródesnek, még János megölése után is kap esélyt, de ő nem él vele. Nem keresi fel bűnbánattal Jézust, így cipeli tovább terhét. Te ne cipeld tovább, a kegyelem már rég utadon jár, borulj le bűnbánattal az Úr előtt, tárd fel Előtte szívedet, és lehullik a teher. Ma még van bocsánat.

 Ó, érthetetlen kegyelem

                  

    

Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált!

Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, S ahol csak meg jelen e drága kegyelem, bűnöst megigazít.

Hozzá bajok, vészek között mindig járulhatok, megőriz, megvéd, s bőségesen elég elérni otthonunk.

Az Úr, íme, jót ígért nekem: Vár Nála biztos jövő, Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő, életfogytiglan Ő!

S ha végsőt dobban majd a szív, az élet véget ér Túl titkok fátyolán a lelkem igazán szent békességre tér.

Sok ezredév, ha eltelik, - kevés, akár egy nap-, Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy - oly érthetetlen az.

Isten áldásával.