Az Ő nevében

A

z egyiptomi hercegből juhpásztor lett (2Móz 3,1-22). Nagy karrier, mondhatjuk, pedig Mózes nem erre vágyott. Ő valaki akart lenni, herceg és szabadító, aki megszünteti az elnyomást, felszabadítja népét, és jobb életet biztosít a számukra. Azonban mindent önerőből akart megvalósítani. Ennek az eredménye, hogy nem egyre feljebb, hanem egyre mélyebbre jutott. Így van ez, amikor magunk vesszük kézbe az eseményeket, amikor mi akarunk lenni valakik, és feszítenek az ambíciók, de ezeket nem helyezzük Isten kezébe. Ilyenkor legtöbbször lefelé vezet az út. Mózes nem alkalmas így Isten tervének megvalósítására. El kell jutnia oda, hogy már nem akar szabadító lenni, már nem ő akar valamit tenni, hanem engedi, hogy az Úr cselekedjen. Először Mózest veszi kézbe Isten. Mert nem az elmúlt évtizedek változtatták meg Mózest, nem a közben átélt tapasztalatok tették alkalmas eszközzé, hanem belső változásra volt szüksége, és ehhez át kellett élnie a személyes találkozást Istennel. 

Ezt az Úr készíti elő. Nem Mózes talált rá az Úrra, hanem Isten kereste meg Mózest, találkozott vele, és jelentette ki magát neki. Teljes kiábrándultsággal legelteti a juhokat. Szinte nem érdekli már semmi, letett nagy terveiről, és ekkor elkezdi őt vonzani az Úr. Odavonzza a Hóreb, a találkozás hegyéhez. Talán te is épp ilyen helyzetben vagy, feladtál már mindent, nem érdekel semmi, úgy gondolod, már elvagy csak úgy magadnak. Majd csak leperegnek a homokszemek, már nincs cél előtted. Ha itt tartasz, ne csüggedj, ne keseredj el, ne mondd, hogy velem már Isten sem tud mit kezdeni, nincs esélyem. Engedd, hogy az Úr kezdjen el cselekedni, a maga terve szerint, teljesen bízd Rá magad. Ne te mondd meg, mit tegyen, hanem simulj bele a kezébe.

Isten téged is megszólít, mert nem az égő csipkebokron van a hangsúly, hanem az élő Isten megjelenésén és megszólító üzenetén. A csipkebokor csak eszköz, ami által felkeltette Mózes érdeklődését. Már annyira befelé fordult, és feladott mindent, hogy csak ilyen rendkívüli esemény tudta kibillenteni ebből az állapotból. Elindult az égő bokor felé. Megmozdult az érdeklődése. Lehet, hogy Isten téged is előbb kimozdít eddigi tompa és mozdulatlan életedből. Ehhez lehet, hogy egy rendkívüli eseményt, egy váratlan történést, egészségváltozást használ fel. És mindeközben eléd hozza a Szentírást, amit eddig észre sem vettél. Lehet, hogy unottan veszed kézbe, de olvasd, mondd: hátha megtudok belőle valamit Istenről és önmagamról. Az igén keresztül szól ma Isten. Benne jelenti ki magát. Indulj, keress, olvass, és Isten egyre nagyobb éhséget munkál ki benned.

Isten neveden szólít, ismer, tudja, mi van benned, hol tartasz, miként érzel, segíteni akar, gyógyítani szeretne. Mert a lelkünk a Vele való találkozásban gyógyul meg és talál magára. Amikor szól az Úr, mondd te is: itt vagyok. Itt vagyok, készen szavad meghallására. Olyan jó, hogy Isten még ma is szól, még mindig szól, még hozzám is van szava. Ez a szó mindent megváltoztat, teljesen új töltést ad az életnek.

Isten elmondja, hogy meghallotta népe kiáltását. Végre kiáltottak, már nem volt jó a nyomor, szabadulásra vágytak, de nem is lettek rezignáltak. Az őszinte, szívből fakadó kiáltást meghallja az Úr. A segítséget kérőtől nem fordul el. Aki Őt hívja, mert szeretné megismerni, Őreá akarja bízni az életét, és mindezt alázattal teszi, azt meghallja az Úr.

Istennek terve van Mózessel, amiről ő már lemondott, azt Isten nem vetette el. Mózes által akarja népét megmenteni, és ő most válik rá alkalmassá. Akkor, amikor már nem akar menni, amikor önmagát alkalmatlannak tartja. Már elfelejtette mindazt, amit Egyiptom iskoláiban tanult, csak egy juhpásztor, már csak ehhez ért, nem alkalmas a feladatra. És kiderül, hogy most alkalmas, mert nem politikai vezetőre, szabadságharcosra, kiváló katonára, hanem pásztorra van szükség. A népet egy pásztor képes kivezetni a szolgaságból. Pásztori lelkületre van szükségünk ahhoz, hogy Isten országában használható, eredményes eszközök legyünk. Olyan pásztorokká válhatunk, akik tudják, hogy Jézus a főpásztor.

Én küldelek, veled leszek! Eddig pont ez hiányzott. Mózes nem élte át Isten küldő szavát, saját magát bízta meg, régi természetének engedett, és gyilkosság, menekülés, totális csőd lett a vége. Most minden más, Isten indítja, és Vele mehet a küldetés megvalósítására. Erre van nekünk is szükségünk, feladni saját terveinket, és figyelni Isten szavára, majd Vele indulni. A misszió, a mindennapi szolgálat, az evangélium megélése nem magánfeladat, csak az Úrral együtt valósulhat meg. Akkor menj, amikor küld, és oda, ahová küld. Vidd a fáraók, a sanyargatók elé az Úr nevét, vidd a kegyelmet, hirdesd az igét. Mert nem Mózes szabadít meg, hanem az Úr.

Az elveszett keresésével függenek össze az itt következő sorok (Mt 18,15-20). Ha vétkezik ellened a testvéred. Igen, a testvéred. Tehát a hívővel is előfordulhat, hogy megbántja a testvérét, mint amikor a tanítványok közül némelyek nagyra törtek, maguknak akarták leosztani a pozíciókat, és akik ebből kimaradtak, megharagudtak rájuk. Nem a kirekesztés, a magára hagyás a megoldás, lehet rendezni. Hitben lehet rendezni a problémát, a nézeteltérést. Mégpedig úgy, hogy felkeressük egymást, és az Úr jelenlétében, az ige fényében őszintén átbeszéljük mindazt, ami feszültséget okozott. Meg kell tanulnunk beszélgetni a problémákról is, azokról a kérdésekről is, amikben nem látunk egyformán. Isten országában nincs helye megsértődésnek, bezárkózásnak. Mindenről lehet beszélni, úgy, hogy együtt keressük az Úr feleletét. Mert nem a magam igazát szeretném bizonygatni, hanem együtt felismerni Isten akaratát. Fontos, hogy merjen elfogadni azt, amit az ige mond.

Ha nem oldódik meg első körben, ne adjuk fel. Fordítsunk több időt és energiát a megoldás, a megbékülés megtalálására. A gyülekezet közössége is lehet problémamegoldó terület. Ez azt jelenti, hogy nem visszük ki a problémát, hanem belkörben igyekszünk megoldani. Nem a világtól kérünk tanácsot, mert a világ hogyan is oldhatná meg a gyülekezet, a hívők problémáját. Megoldás ott születik, ahol mindkét fél számára az Úr a tekintély. Megtörténhet, hogy nem sikerül megoldani a helyzetet, legalábbis nem úgy, ahogy szerettük volna. Nem kell attól sem félni, ha valaki azért marad el a gyülekezetből, mert nem akar az igére hallgatni, nem akarja Jézust követni. Nem kötelező Isten népéhez tartozni. Ez nem egy alibiközösség, egy világi szervezet, ahol tagok vannak. A gyülekezet azok közössége, akik szeretik Jézust, akik átélték, hogy megszabadította őket bűneikből és kihívta őket a világból.

 Nem a létszám az elsődleges. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, Ő közöttük van. Nincs szükség felturbózott névjegyzékre. Az Úr nevében összegyűlő két fő is gyülekezet. Igen, nem a létszámtól, hanem az Úr jelenlététől függ. Lehetnek többszázan bejegyzett tagok, de ha nincs ott az Úr, nem gyülekezet. Ha nincs élő hit, ha nem vagyunk Vele élő kapcsolatban, nem vagyunk gyülekezet. Azonban örömhír: ha kevesen vagyunk is, de az Ő nevében gyűlünk össze, Ő megjelenik. Soha nem mondja: kettőért nem megyek.

Az Úr van itt

1.  

Az Úr van itt, a te Istened,

Ő vár rád, Ő vár rád!

Az Úr van itt, a te Istened,

Ő vár rád, Ő vár rád,

Hogy elmondja, mennyire szeret:

A legdrágábbat adta érted,

Az Ő Fiát, aki most is él,

Uralkodik mindörökké!

Isten áldásával.