Az élet Jézus

L

étrejött a találkozás (1Móz 47,1-31). Jákób magához ölelhette halottnak vélt fiát. Most már bizonyos: József él. Nagy az öröm, és nagy az öröm a mennyben is, amikor egy bűnös, elveszett embert az Atya a szívére ölelhet. Nagy pillanat ez mindazoknak az életében, akik ezt átélik. Az Úr ezért munkálkodik, azt akarja, hogy találkozzunk az Atyával. Nélküle nem teljes az életünk, rossz irányba haladunk, de amikor Ő ránk talál, visszafogad az atyai házba. Ott öröm és békesség található, mert az Atya mellett vagyunk otthon. Az ember arra vágyik, hogy hazakerüljön, addig nyugtalan a szíve, amíg be nem lép Isten országa kapuján, mert bármerre is járunk, csak Isten mellett vagyunk otthon.

József bevezeti testvéreit és apját a fáraó elé, majd az ő engedélye alapján letelepíti őket Gósen földjén. Jákób Kánanán földjén reménytelennek látta a helyzetét, úgy gondolta, nincs esély a megmaradásra, de most megtapasztalja, hogy Isten gondoskodik róla. Előtte járt, és megoldotta ezt a kérdést is. És nemcsak egy legelőt és területet kaptak a többi közül, hanem a legjobbat. Isten mindig minőséget kínál az övéinek.

Azt ígérte az Úr, hogy vele lesz, és ez most valóság. Ott van Jákóbbal Isten, és mindent elrendez, most már tudja, hogy az Úr szava megbízható, és ígéretet is adott, hogy majd visszaviszi őket az ígéret földjére. Az Úr szava megbízható, lámpásként ragyog előttünk minden ígérete. Figyeljünk a lámpára, az igére, higgyük, hogy amikor a körülmények mást mutatnak, az Úr akkor sem feledkezik meg szaváról.

Megrendítő látni: az idős juhpásztor áldja meg a nagyhatalom első emberét. A fáraó istennek gondolja magát, azonban ő csak anyagi jellegű dolgokat tud adni, de Jákób igazi tartalmat, áldást ad neki. Jákób tud áldást mondani, mert ezzel van tele a szíve. Ismeri Istent, és így van mit adnia. Végül a fáraó lesz a megajándékozott, és az éhség elől menekülő Jákób az adakozó. Isten gyermekei áldáshordozók, nekik mindig van ajándékuk, van olyan kincsük, amivel a világ fiai nem rendelkeznek, de továbbadjuk-e? Az igazi áldás az evangélium, merjük mondani, merjünk áldást mondani ott is, ahol jelentéktelen személynek tűnünk, ahol  esetleg lenéznek. A fáraó úgy gondolta, ő ad Jákóbnak, és nem is gondol bele, hogy sokkal többet kaphat ez idős ember által, mint amit ő képes adni. Adni csak az tud, akinek kapcsolata van Istennel, aki maga is kapott ajándékot Tőle.

Eltelt a bőség ideje, megérkezett a hét szűk esztendő. Mert egyszer megérkezik a szűk, nyomorúságos időszak is. A bőség ideje mindig letelik, ám Egyiptomban volt megoldás, mert felkészültek rá. Készülünk-e a nagy nyomorúság idejére? Készülünk-e arra az időszakra, amikor az Úr Jézus tanítványainak nehézzé válik az élete? Az Úr beszélt nehéz időszakról, de komolyan vesszük-e? Úgy gondoljuk, hogy a mögöttünk lévő üldözésekkel mindez letelt, és már többé nem kell az igéért, Jézusért szenvedni, üldözést megtapasztalni? 

A bőség ideje mindig azért adatik, hogy felkészüljünk arra az időre, amikor ismét éhezni, nyomorogni kell. Úgy véljük, mindig jólétben fogunk élni, pedig ez bármikor a végére érhet. De akik az Úrra támaszkodnak, megtapasztalhatják drága kegyelmét, gondoskodását. Ha az Övé vagyok, ma is ígéri, én veled vagyok, és ennél nem kell több. Az a legfontosabb, hogy akár jólétben, akár szűk esztendőkben, de mindig Vele legyek. Nagy veszély, hogy a jólét eltávolít az Úr közeléből. Úgy gondoljuk, minden megy a maga útján, megvan mindenünk, és nincs szükségünk Istenre. A Laodíceai gyülekezet is így gondolkodott, és langyossá vált. Mindenük megvolt, nagyon jól éltek, mindent képesek voltak önerőből, pénzzel és összeköttetéssel megoldani. A gonosz kezében hatékony fegyver a jólét, könnyen elhízik nemcsak a testünk, de a szívünk is. Kiáltsunk Hozzá, és kérjük, hogy ne engedjen langyossá válni. Hogyan őrizhetjük meg a forró hőmérsékletet? Úgy, hogy még jobban szeretjük az Úr Jézust! Hogyan szerethetem jobban? Úgy, ha mindig szem előtt tartom, hogy mindent Tőle kaptam. Nekem nincs semmim, ami a sajátom lenne, minden kegyelem. Minél jobban ragyog előttünk a kereszt, annál forróbban szeretjük Őt. Ne engedjük a keresztet elhalványulni. Jézus keresztje az élet kútfeje.

Most vízválasztó elé jutottak a tanítványok, dönteniük kell, hogy vállalják-e Jézust úgy, ahogyan Őt elküldte az Atya, követik-e azon az úton, amelyiken Ő megy (Mt 16,24-28). Péternek azt mondta, álljon be mögé, és most ugyanezt mondja mindegyik tanítványnak, álljatok be szorosan mögém, maradjatok mindig a nyomomban, és úgy kövessetek, oda, ahová megyek. Most még át lehet gondolni, hogy vállalják-e. Jézus elmondja, mit is jelent a nyomában haladni, és dönteni kell, hogy vállalom-e így is. Mert ha elindultál, nincs visszaút. De csak akkor gyere, ha szereted, ha ő mindennél fontosabb neked. Fontos pillanat ez, mert megtudják, hogy Jézus nem fogad el langyos életet, fél szívet; a tanítványságot csak szívből és komolyan érdemes csinálni. Nem is megy ez saját erőből, kizárólag kegyelemből, a Szentlélek által.

Jézus útja a szenvedés, a kereszt útja, és aki követni akarja, annak szintén ezen az úton kell járnia. Tagadja meg magát, kezdi az Úr, nem sikerességről, önmagunk kibontakozásáról szól ez az út, nem a magunk elképzeléseit jelenti, hanem Isten akaratát. Vegye fel a keresztjét és kövessen engem! Csakis keresztet felvéve mehetünk Utána. A kereszt kivégzőeszköz, ott meghalni lehet. Ez nem ékszer a nyakban, és nem szimbólum egy épület tetején vagy falán. Azt jelzi, hogy a magam akarata meghal, és Isten akaratát engedem megvalósulni. Péter problémája az volt, hogy a Messiás életét az emberek elképzeléséhez akarta szabni. Ezért kell mindennap felvenni a keresztet, és kimondani: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te, Atyám.

Az önmegtagadás és a keresztfelvétel fontos mozzanata, amikor felismerem, hogy nem tudom magam megmenteni, Szabadítóra van szükségem. A kereszt: amikor feladom a magam elképzelését, nem én mentem meg az életemet, családom életét, nem tudok gondoskodni magamról, másokról, de az Úr igen. Ezért mindent rábízok. Eljutottam már ide? Vagy még mindig görcsösen erőlködök? Én akarok jó jövőt biztosítani gyermekeimnek, vagy bevezetni őket Isten országába? A legjobb hely Isten országa, aki oda belép, mindent megkap, amire szüksége van. Azonban ide Jézus az ajtó.

Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Az Úr a lélekre helyezi a hangsúlyt, mit használ, ha minden a miénk, csak éppen a lelkünkről feledkezünk meg. Mert a világ kincsei szomjas szívünket képtelenek megelégíteni. Ezt ma jól látjuk, minél több mindennel rendelkezünk, és minél jobban élünk, annál inkább elhanyagoljuk a lelkünket. Ez pedig megbetegedéshez vezet. A lelket egyedül az Úr képes meggyógyítani, és az Ő igéje táplálja. Ma még választhatjuk Őt. Élhetünk az igével, és ha ezt megtesszük, lényünk gyógyulni kezd. Az ember lelkét egyedül Jézus bűnbocsánata elégítheti meg, nem tudjuk rendezni az életünket. Hiába törjük magunkat, szerzünk hatalmat és anyagi javakat, elveszünk. A váltságdíj nem ezüst és arany, hanem Jézus élete és vére. A hatalom sem nyitja meg Isten országát, egyedül Jézusért, kegyelemből léphetünk be oda.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.