Ne keress kifogást!

M

ózes nagyon nem akar már menni sehova (2Móz 4,1-17). Jó neki a juhok mellett, fiatalnak sem mondható már, rég letett a megmentő szerepéről. Az Úr azonban megszólította, nem az évek számára tekint, hanem a belső alkalmasságra. És akkor vagyok alkalmas az Úr szolgálatára, amikor magamat teljesen alkalmatlannak tartom. Ekkor már nem a saját elképzelés vagy erő fog meghatározni, hanem teljes mértékben Istenre bízom magamat.

Nem akar Mózes menni, pedig ígéretet is kap: veled leszek! Hát kell ennél több? Kell több Isten személyes jelenlétének ígéretétől? Nem kell, hiszen ez a legtöbb. És mégsem elég, mégsem akarunk hinni, Krisztusnak átadni az életünket, pedig Benne személyesen jött a földre az Úr. Eljött, hogy kapcsolatba kerüljön velünk, megszólít, hív, kövess engem. Hív egy új, más életre, amelyben már nem sodródunk, hanem az Ő nyomaiban járunk. Elég-e neked az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel? Megragadtad-e már a kegyelmet?

Mózes keresi a kibúvókat, mindig van újabb ötlet, amivel elutasítja a szolgálatot. És mindig önmaga van a középpontban. Olyan nehezen látja meg, hogy nem róla, hanem Istenről szól ez az egész. Nem az a lényeg, milyen tudásom van, vagy hisznek nekem, esetleg nem, hanem itt Isten hatalmán, népe iránti szeretetén van a hangsúly. Szereti az övéit, látja helyzetüket, hallja kiáltásukat, és cselekszik értük. Soha nem az eszköz a lényeg, hanem az, aki ezen keresztül munkálkodik. Ne magunknak tulajdonítsunk nagy jelentőséget, hanem az igének.

Az Úr azonban nem mond le Mózesről, felkészíti a szolgálatra, jeleket ad neki. Nem mond le rólunk, nem fogadja el nyavalygásunkat, hanem felkészít a szolgálatra. Mindent megad, hogy bizonyságot tehessünk Róla. Mert csupán csak az a lényeg, hogy az emberek halljanak Istenről, eljusson hozzájuk szeretetének híre. Aki személyesen megtapasztalta az Úr kegyelmét, és így életet nyert, annak van miről beszélni. Az nem akar másról tudni, csak Jézus Krisztusról, Róla is, mint megfeszítettről.

Nem ismerős Mózes kifogása: Uram, nem vagyok a szavak embere, nem tudok én beszélni? Halljuk meg az Úr válaszát! Először is nem fogad el semmilyen kifogást, ezt sem. Nem mondja, rendben, ha nem tudsz beszélni, nem erőltetjük, majd megy más. De nem szép beszédről van itt szó, és nem is szavaló- vagy prózamondó versenyről, hanem az Úrnak való engedelmességről, személyének a képviseletéről. Másrészt meg annyi mindenről tudunk beszélni, ha belelendülünk kedvenc témánkba, leállítani sem lehet. A szívünkről van szó, mindenről szívesen beszélünk, de az Úrról nem, mert nem akarjuk megismerni, ódzkodunk Tőle. Isten azonban a szívünket is kézbe veszi, átformálja.

Ígéretet kap Mózes: segítségedre leszek, megtanítlak arra, amit mondanod kell. Ne félj, én veled Vagyok, és nem lesz probléma. Ha az Úr velem van, nincs gond. Ő meg tud szólalni ilyen dadogó eszközön keresztül is, mint amilyen én vagyok. Neki nem probléma megszólaltatni az eddig szótlan néma eszközt. Isten haragra gerjed - csodálkozunk? Nincs min! Mennyi mindent megtesz ezért az emberért, kész vele menni, és neki ez sem elég. Csak magát félti, fél a kudarctól, a megégéstől, és nem Istenre figyel. Amikor az Úr küld, az nem ugyanaz, mint amikor magam indultam. Így sem lesz könnyű, mert nem fogják éltetni Mózest, sok akadállyal kell megbirkózni, de ezeket az Úr fogja megoldani. Mennyiszer haragra ingereljük az Urat, amikor makacsul magunkat féltve mozdulatlanná dermedünk, és csak azért sem tesszük, amit kér. Isten azonban nem veti el Mózest, és minket sem, ad neki segítséget Áron személyében. Most már csak indulni kell.

Ismét Péternek van kérdése, aki oda is megy az Úrhoz (Mt 18,21-35). Hányszor kell megbocsátania - még hétszer is? A hirtelen indulatú Péter, aki mindent azonnal és erőből szeret megoldani, úgy gondolja, a maximumig elmegy, amikor hétig tolja ki a megbocsátás számát. Úgy véli, ennél tovább menni nem lehet, az Úr sem kívánhat többet. Azonban Jézus elment a keresztig, nem ért véget türelme, hanem életét adta a bűnösért. Minden adósságunkat eltörölte. Az Úr felelete végteleníti, határtalanítja a megbocsátást. Jó végiggondolni, hol húzódik a határa a türelmemnek, a megbocsátásomnak. Határtalan keresztyén vagyok, vagy meghúzom: csak eddig, és nem tovább? Az Úr a kereszten határtalan szeretetről és megbocsátásról tett bizonyságot. Magához ölelte a kereszten lévő latrot, és a kereszt alatt álló gyilkosait, az ökölrázókat is.

Urunk egy jól ismert példázattal világítja meg a kérdést. Rámutat arra, hogy Péternek és mindegyikőnknek megfizethetetlen tartozása van Istennel szemben. Jó ezt látni, tízezer talentummal vagyok adós, eddig azt gondoltam, csak néhány fillérrel, és kiderül, hogy sok vagonnyi arany adósságom van. Ezt lehetetlen kifizetni. Mi a megoldás? Menj és könyörögj az Úrhoz, és Ő többet ad, mint várjuk. Nem időhaladékot biztosít, hanem elengedi az adósságot. Átélted már ezt? Isten Jézusért elengedte adósságodat? Minden vétked ára ki van fizetve. Isten tőled már nem követel semmit, szabad vagy! Miért? Mert az Úr Jézus a keresztre szögezte az adóslevelet, el van törölve, ki van fizetve! Légy hálás és örülj!

Azonban soha ne feledd, mit engedett el neked az Úr. Ha találkozol egy ellened vétkezővel, lásd az arányokat, az ő vétke szóra sem érdemes ahhoz képest, amivel te megbántottad az Urat. A másik vétke mindig kevesebb, mint az enyém. Mi ezt fordítva szoktuk látni, és ez a baj. Azt se feledjük el, hogy mi is mindig kegyelemből élünk, arra van szükség, hogy megbocsássanak nekünk. És az tud a másiknak megbocsátani, aki tudja, hogy nekem is sok bűnt engedett el az Atya. Mert nem arról van szó, hogy a másik nem akarta rendezni az adósságot, de igen, le is borult előtte, pedig ez csak aprópénz volt az ő elengedett adóssága mellett, de ő nem akart megbocsátani, ezért ítéletre ment. Ne feledjük: a mérce, ahogyan az Atya cselekedett, ha Ő elengedte minden tartozásom, én sem tehetek másként, nincs kifogás. Olyan jó, hogy az Úr megbocsát, hogy áll a kereszt. Jöjjünk oda, éljük át bűneink eltörlését, aztán menjünk, és tegyünk mi is így, bocsássunk meg a bocsánatot kérőnek, és felejtsük is el. Ami mögöttem van, elfeledve, és most már az előttünk lévőre, a szolgálatra figyeljünk.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.