Kegyelem

T

ovábbi neveket olvasunk három törzs leszármazottai közül (1Krón 5,1-26). Sietünk olvasás közben, szeretnénk a sok néven túl lenni. Oda se figyelünk igazán, mert mit is mondhatnak ezek a régi, többségében ismeretlen nevek nekünk. Úgy rohanunk a nevek között, mint temetőben az ismeretlen sírok között. Türelmetlenül várjuk, hogy odaérjünk a számunkra fontos, egy-két régen élt szerettünk sírjához. Ezeknek a fejezeteknek az olvasása közben sietünk ahhoz az egy két névhez, ami mögött ismerős személyt tudunk. Pedig a többi név is több mint egy ismeretlen név. Élet, történés húzódik meg mögöttük. Öröm, bánat, küzdelem, győzelem, elbukás. És mindezek mögött felragyog Isten jelenléte és kegyelme. Nélküle senki sem emelkedne ki. Isten jelenléte nélkül mindenki elszürkülne.

Az elsőszülöttségi jog nagyon fontos, és mégis ki lehet esni belőle. Rúben kiesett, mert beszennyezte apja ágyát, amikor annak másodfeleségével hált. A kívánság bűnt szül, itt is látjuk. Pillanatnyi élvezetért, a test kívánságának kielégítéséért nagy árat fizetett. Nem véletlenül írja Pál, hogy a testet kívánságaival együtt megfeszítettétek. A testnek nagy ereje van, de Krisztussal együtt megfeszíthetjük, így győzhetünk fölötte. Ha mi győzettetünk le, erőtlenné válik a tanítványságunk, és nem lesz különbség a világ fiainak élete és a mi életünk között.

Rúben, Gád és Manassé törzsének fele harcba indultak a még ki nem űzött népek ellen. Rádöbbentek, hogy a gonoszt nem lehet megtűrni, a bűnt el kell távolítani maguk közül. Eredetileg is ez volt a megbízatásuk, hogy a pogány szokásokat és kultuszt távolítsák el, hogy ne váljon csapdává számukra. A bálványimádás és a bűn minden formája, ha megtűrjük, gyengíteni fog. A gonosz felhasználja elbuktatásunkra. Azonban nem könnyű a győzelem. Ezek a törzsek egy szabályt fektetnek le. Minden harcot Istenhez kiáltva kell megvívni. Csakis az Ő kegyelme és segítsége által győzhetünk. Magunkban gyöngének bizonyulunk. Soha ne magunkra építsünk, hanem mindig az Úrra.

Harc közben is lehet, sőt, kell kiáltanunk. Ez azt üzeni, hogy mindenkor imádkoznunk kell és lehet is. Munkavégzés közben, vagy betegágyon fekve is kiáltsunk. Minden élethelyzetben az Úrra vagyunk utalva. Ne mondjuk, hogy az imádság hiábavaló, mert ezek a törzsek is megtapasztalták, hogy Isten meghallgatta őket. Feladataink végzése közben is hittel forduljunk az Úrhoz, és Ő meghallgat. Aki bízik Benne, vagyis hiszi, hogy amit kér, azt meg is kapja, annak az meg is adatik.

Péter és János valóban Istennek engedelmeskedik (ApCsel 4,23-37). Nem ijed meg a vezetők fenyegetősétől, és nem menekül el, hanem a gyülekezetbe megy. Csodálatos ez, Isten Szentlelke felruházta őket mennyei erővel, és már nem a félelem lelke van bennük. Aki befogadja az Úr Jézust az életébe, az megszabadul a félelem lelkétől, az örömmel tesz bizonyságot mindarról, amit átélt. Aki kegyelemben részesült, az nem teheti, hogy ne mondja el mindazt, amit látott és hallott. Elmondták a sánta meggyógyulását és az erre való reakciókat. Sok ember vette komolyan Péter bizonyságtételét, és tért meg az Úr Jézus Krisztushoz. De elmondták a vezetők fenyegetését és tiltását. És ők nem a vezetőkre, hanem Istenre figyelnek.

Amikor mindezt meghallották, egy szívvel-lélekkel Istenhez kiáltottak. Nem némultak el, hanem az Úr elé tárták a helyzetet. Mi is tegyünk így. Bármilyen nehézségbe ütközünk, tárjuk fel a problémát az Úr előtt. Istenhez emelték szavukat, Ő a menedékük, és segítségük. Mindig az a legjobb, ha azonnal Istenhez fordulunk, és Neki mondjuk el mindazt, amiben vagyunk.

Tehát az első gyülekezet imádkozó közösség volt. Azonnal az Úrhoz mentek problémáikkal. Mi is keressük meg Őt azonnal, még mielőtt emberektől kapnánk tanácsot. Ismerik Istent, tudják és megvallják,  hogy Ő a Teremtő.  Kicsoda nekem Isten? Kinek ismerem Őt? Tudom, hogy Ő a Teremtő, és így Tőle való ajándék az életem is? Ezért nem azt teszek, amit akarok, hanem felelősséggel tartozom Neki.

A fenyegetés közepette nem ők akarják megoldani a helyzetet, és nem is átkot kérnek ellenségeikre. Nem, hanem azt kérik, hogy bátran szólják az igét. Ez az ő dolguk, az ige hirdetése. A bosszú vagy az ellenség lefegyverezése pedig Isten dolga. Nekünk is szükségünk van az ige hirdetéséhez bátorságra. Miért? Hogy mindig merjük azt mondani, amit Isten kijelentett, és ne a hallgatók elvárásához igazodjunk.

Azt is kérik, hogy Isten hatalmasan munkálkodjon. Ismertesse meg nevét az emberekkel, és az igét hitelesítse csodákkal. Ezek a csodák sok esetben a megváltozott életek. Azok, akik innentől fogva másképp élnek. Mit kérünk az Úrtól? Ők azt kérték, hogy Isten cselekedjen, gyógyítsa meg az életeket. Nem azt kérték, hogy ők gyógyítsanak, hanem, hogy az Úr tegye ezt. Kérjük mi is, hogy munkálkodjon ma is az Úr. Az imádságra felelt az Úr, beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és ennek nagy erővel való bizonyságtétel lett a következménye. A Szentlélek Isten megerősítette őket a bizonyságtételre. Nagy kegyelem volt mindnyájukon. A kegyelem munkálkodott bennük és általuk. Nem ők vittek végbe nagy tetteket, hanem a kegyelem munkálkodott általuk.

Isten élő Lelke jöjj

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel,

küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel,

küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön

lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj!

Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.