A
|
templomi szolgálatban fontos szerepet kapnak
az énekesek, zenészek (1Krón 25,1-31). Azért választják ki őket, hogy énekkel
dicsérjék, magasztalják az Urat. A
zenének és az éneklésnek fontos szerepe van, énekkel még jobban ki tudjuk
fejezni az Úr iránti érzéseinket. Mert
itt nem elsősorban szórakoztatás a zene célja, nem, hanem Isten dicsőítése. Az
énekek Róla szólnak, az Úr tetteit mondják el. Az ének bemutatja Istent. De énekkel elmondhatjuk azt is, ami a szívünkben
van. Az ének imádság is. Ezt látjuk a zsoltárok esetében is. Imádságként
születtek meg, majd hangszerelték őket, és az istentisztelet részévé váltak.
Több zsoltárt a templomba tartó zarándokok énekeltek az úton. Kifejezték Isten
utáni vágyódásukat, szeretetüket, és erőt is adott a zarándoklathoz. A éneklés
bizonyságtétel is, sokan hallják, és így a szöveg őket is Isten felé segíti,
reménységet kínál a számukra.
Olyan személyeket választottak erre a szolgálatra, akik prófétai lélekkel
végezték ezt a feladatot. Tehát nemcsak a külső adottságok, a szép hang, a
hangszeres tudás játszott szerepet a választáskor, hanem a lelkület. Nem csak a
szakmai tudás a fontos, hanem az, milyen lélekkel végzem a szolgálatot. A
prófétai lélek jelenléte megelőzi a szakmai tudást. Az Úr házában szolgálni,
Isten elé állni nem elég csak a szakma ismerete, a tudás. Fontos az is, de nem
elég.
A prófétai lélek utal az Istennel való élő kapcsolatra, jelzi, hogy ezek
az emberek ismerik Istent. És így a próba, az istentiszteleten való részvétel
nem lesz teher. Önként és hálából énekelnek. Saját hálájukat éneklik meg. Nem most kezdik dicsérni az Urat, hanem,
amint Dávid életében is láttuk, gyermekként a juhok mellett lanton játszott, és
énekelt az Úrnak. Dávid megénekelte mindazt, amit Istenből megismert. És ezek
az emberek is, nem a kiválasztásuk után kezdenek el egyházi zenét játszani,
hanem már ők is valószínűleg gyermekkoruktól fogva Istennek énekelnek és
játszanak. A prófétai lélek azt is jelzi, szívből éneklik, azt, amit megtapasztaltak.
Az Úrral való élő és friss kapcsolat, a napi megtapasztalás adja az énekek
forrását. Isten dicsőítése akkor jelent áldást, ha mindig friss, ha átélésből,
belső megtapasztalásból, Isten személyes ismeretéből fakad.
A prófétai lélekből végzett szolgálat nem fáraszt el, hanem inkább
felüdít. Feltölti azt is, aki szolgál, és azt is aki hallgatja.
Péter megérti az Úr üzenetét, befogadja a követeket, majd másnap elindul
velük Cézáreába (ApCsel 10,23/b-48). Jó látni, hogy az apostol minden szabad időt imádkozásra
használ fel. Amíg vár az ebédre, imádkozik. Az Úr pedig megszólítja. Utat mutat
neki, és felkészíti a következő feladatra. Jó, hogy imacsöndből érkezik Péter,
mert váratlan dologgal találkozik, olyannal, amire nem számított. Kornéliusz
lábához borulva imádja őt. És Péter azonnal elutasítja az imádatot. Nem mondja,
semmi gond, ezeknél ez a szokás, nem sérthetem meg a házigazdát. Az imádat
egyedül Istennek jár. Péter annak ellenére ember, hogy nagy dolgok történtek
általa. Ő tudja, hogy ezeket a jeleket és csodákat a feltámadott Úr Jézus
Krisztus vitte végbe. Minden dicséret és dicsőség az Urat illet, mi egyszerű
eszközök vagyunk, olyanok, mint az a szamár, amelyiken az Úr bevonult
Jeruzsálembe. Az a kiváltságunk, hogy
Urunkat bevihetjük mások életébe. De soha ne feledjük, nem mi vagyunk a
lényegek. Ne engedjük, hogy mi kerüljünk a középpontba.
Péter elmondja, amit átélt, bizonyságot tesz arról, hogyan is formálta át
a szívét az Úr, és értette meg vele, hogy át kell lépnie eddigi beidegződéseit,
és a hagyományokat. Ezt követően megismerteti velük a Megváltót. Kornéliusz
átéli, hogy jelen van az Úr, és ők mind Őelőtte állnak. Igaz, egy egyszerű
ember kezd el beszélni, de tapasztalják, hogy általa jelen van az Úr.
Kornéliusz most figyel, és meghallgatja, amit az Úr üzen neki. Hiszi és tudja,
hogy az apostol által az Úr szól hozzá. Péter az Úr Jézus követe, nem az
apostol szavai ezek, Ő csak tolmácsolja, amit a Gazda mond. Fontos, hogy mi is azzal a vággyal menjünk a
gyülekezeti alkalmakra, hogy meg akarjuk hallgatni, amit az Úr üzen. Nem az
igehirdető véleményét, gondolatait hallgatjuk, hanem amit rábízott az Úr.
Péter beszél, hömpölyög szájából a szó, de mindvégig az Úrról szól. Őt
látja szemei előtt. Nem is tud másról, mint Megváltó Uráról bizonyságot tenni.
Rámutat, Jézust Isten kente fel, küldte el ebbe a világba. És Ő egész élete
alatt szolgált. Mindent alárendelt a mi megmentésünknek. Ment és gyógyított,
szabadított, leoldotta a gonosz bilincseit. Tehát ami a bűn által elromlott azt
Ő helyreállította mindazok életében, akik ezt hittel várták és elfogadták. Jézus élete jelzés, elérkezett Isten országa,
és így már nem kötelező életünk végéig az ördög igájában élni. Mehetünk az
Úrhoz, letehetjük a terheinket, kérhetjük szabadítását, és beléphetünk az Ő
igájába. Ez azt jelenti, most már Vele együtt haladunk, mert mellettünk megy az
Úr. Az ördög igája tönkretesz, Jézus igája megsegít.
Aki hisz Benne, bűnbocsánatot nyer. Isten Jézust küldte a bűnre
megoldásként. Ő a kereszten kifizette az árat, és így mi szabadok lehetünk. Aki
hisz Őbenne és megvallja bűneit, annak Ő megbocsát. Ahogyan János írja
levelében.: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és
megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9). Csodálatos üzenet, nagyszerű
lehetőség, van számomra is bocsánat. Nem kell tovább roskadozni a bűn terhe
alatt, nem kell reménytelenül élni. Aki hisz Benne, aki Hozzá jön a bűneivel,
és nevét segítségül hívja, bűnbocsánatban részesül. A bűnbocsánat új életet, új
távlatot hoz, és Isten országát nyitja meg előttünk.
Van még számomra is bocsánat!
1.
Van még számomra is bocsánat!
Van Jézusom, Ő az enyém!
Nem mardos a bűn, sem a bánat,
Mint a fecske, ujjongok én.
Halálba’ hevertem, de Ő fölemelt,
Az életem ára a szíve vére lett.
A bűnöm, ó, Jézus, a bűnöm, ó, Jézus,
Nem vádol többé engemet.
2.
Ha kísértés hulláma tör rám,
Szembe velem Jézusom jő.
Roskaszt, tövises a keresztfám,
Hű vállára átveszi Ő.
S hazám felé utamat ha nem tudom,
Előttem jár Jézus, mint tűzoszlopom.
A véred, ó, Jézus, a véred, ó, Jézus,
Felhőként vezet utamon.
3.
Az ég alját fürkészve nézem,
Hajnalcsillag felkel-e már?
Vigyázom és hallgatom ébren,
Hárfák hangja zendül-e már?
És én is elkezdem az én énekem,
Repesve, új hangon zeng dicséretem,
Mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus
Jön, hogy engemet felvegyen.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése