Ragyogás

S

aul elveszítette az országot, mert engedetlen volt az Úr szavával szemben, és a bajban nem Istent kereste, hanem a halottidézőt (1Krón 11,1-46). Isten ajándékait kegyelemből tarthatjuk meg. Kegyelemből kapjuk, és ha megmaradunk Őbenne, megmarad az ajándék is. Jó Dávidról olvasni, hogy ő nem megszerezte Saul után a trónt, hanem az Úrtól kapta ajándékba. Kivárta, amíg megkapja a trónt. Nem a maga erejével szerezte meg, hanem megvárta, amíg Isten elhozza a megfelelő időt.

Fontos üzenet az is, hogy nem Dávid ment a többi törzs vezetői után, hogy válasszák meg egész Izráel királyává, hanem kivárta, amíg ezt felismerik. Isten országa más alapelvek és módszerek szerint működik, mint a világ. Az ígéret beteljesedését soha nem kell nekünk siettetni. Az Úrnak gondja van igéjére. Nekünk is türelemre és hitre van szükségünk ahhoz, hogy teljes szívvel az Úrra bízzuk magunkat. Isten nem a mi elképzeléseink szerint vezet, hanem az Ő akaratát valósítja meg általunk. Isten soha nem siet, mert nem a mi kis életünk sikeressé tételéről van szó, nem arról, hogy minél hamarabb a csúcsra érjünk a magunk területén. Nem! Isten arra hív el, hogy az Ő országát építsük, Neki szolgáljunk, és vigyük másoknak az evangéliumot. Az elsődleges, hogy életünk által mások is találkozzanak az Úr Jézus Krisztussal, és megismerjék Isten kegyelmét.

Dávidnak vannak kiváló vitézei, akik mindent megtesznek királyukért. Ezek a vitézek vagy hősök azonban ölnek, másokat leigáznak, és pusztítanak. Dávid óta új király lépett színre, az Úr Jézus Krisztus. Ő más módszerekkel harcolt, és nem is az emberek, hanem a bűn ellen. Igével, hatalmas tettekkel aratta győzelmeit. Sátán uralma alól szabadított fel, szava által. Szól egy szót, és a gonosz visszavonul. Jézus szava ad ma is szabadulást. Azért jött, hogy amit a gonosz lerombolt, azt Ő helyreállítsa. Az Úr Jézus nem a másik embert semmisíti meg, hanem a bűn megkötöző láncait oldja le. Minket tesz szabaddá és így képessé arra, hogy a bűnnek nemet mondjunk. Mert nekem kell kimondani: Uram, szabadíts meg! Nem akarok tovább a széles úton járni, de önerőből nem megy a váltás. Könyörülj rajtam! Az elköteleződést is én mondom ki.

Ma a tanítványok az Úr Jézus vitézei. Gondolunk-e így magunkra? A kegyelem azt jelenti, be vagyok sorozva az Úr seregébe. Az Úr vitéze vagyok. Az a szívügyem, hogy Vele legyek és Őt megismertessem. A mi fegyverünk az ige és az ima.

A hét diakónus megválasztása után István kerül a reflektorfénybe (ApCsel 6,8-15). Őt hozza elénk az ige. Miért? Különb volt, mint a többi? Jobban értett valamihez? Esetleg képzettebb volt? Nem! Azért ő kerül elénk, mert azonnal határozott offenzívát indított a bűn és a hitetlenség ellen. Hatalmas erővel mutatta fel az Úr Jézus Krisztus nevét. A diakóniai szolgálat közben bizonyságot tett. Engedte, hogy a Szentlélek Isten munkálkodjon általa. A testi szükségletek mellett a lélek szükségleteire is odafigyelt. Meglátta, nem elég csak a testről gondoskodni. Nem végezzük el a feladatunkat, ha adunk egy tál ételt vagy kiosztjuk az orvosságot, ruhacsomagot adunk. Természetesen ezek mind fontosak, de ezektől még igazi változás nem megy végbe senkiben sem. A döntő, életfordító változást az ige végzi el. Az ember fő problémája, hogy Isten nélkül a pokol felé száguld. Ma sátán könnyen megtéveszt, mert nem az irányra figyelünk, hanem az eszközre. Ha modern eszközzel közlekedünk, minden rendben van, gondolják sokan. Pedig a lényeg az irány. Hiába ülök a vonaton, ha ellenkező irányba tart, akkor nem oda fogok érkezni, ahova szeretnék. István rámutatott: a Jézus Krisztusban való élő hit által fordulhatunk vissza. Ő a jó irány. És csak az jut életre, aki Benne hisz, aki átélte bűnei bocsánatát és újonnan született.

István Isten Lelke által bátran vállalta a vitákat is. A Lélek felkészít ezekre. Mert ha vállaljuk az Urat, lesznek viták. De ne féljünk ezektől. A gonosz a szociális munkát támogatja, de azt már nem, hogy Jézust állítsuk az emberek elé. Jótékonykodni lehet, de ne beszélj Jézusról, mint Megváltóról. Ne beszélj arról, hogy meg kell térni. Nem elég a hagyomány, és nem csupán egzisztenciálisan kell rendbe jönni, hanem Istennel is rendbe kell hozni a kapcsolatot. Ez pedig csak a kereszt által lehetséges. Sátán akkor lép akcióba, amikor az Úr Jézus Krisztusról teszünk bizonyságot, és rámutatunk, hogy Nélküle elveszettek vagyunk. De Ő a segítség! Mindenféle akciót támogat a sátán. Nem bánja, ha tele van egy templom, de nem igehirdetés szól, hanem különféle szórakoztató programok. Sátánnál az ige hűséges hirdetése, a kereszt középpontba állítása veri ki a biztosítékot. Történetünkben is az volt a baj, hogy Jézust mint feltámadott Urat állították az emberek elé, és rámutattak: neve által gyógyulás, szabadulás, hitre jutás történik. Sátán azt nem szereti, amikor Jézusról, mint ma is élő és munkálkodó Úrról teszünk bizonyságot.

István nem a rágalmakra, a támadásokra figyel, hanem az Úrra. Nem a düh torzítja el, sem a félelem, hanem Krisztus látásának dicsősége sugárzik az arcán. Istvánra tekintve ellenfelei a mennybe tekinthettek be. István arca a menny jelenlétéről tett bizonyságot. Mit tükröz a mi arcunk? Mit látnak, akik ránk tekintenek? 

Ím, nagy Isten, most előtted

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon;

Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet;

Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a

súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó,

ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád ki-

áltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám,

kegyelmezz!

Isten áldásával.