Immánuel: Imádkozó gyülekezet

ávid ugyan nem építhet templomot az Úrnak, de amit lehet, előkészít hozzá (1Krón 29,1-29). Szíve tele van az Úr iránti szeretettel és hálával. Azzal is tisztában van, hogy a munka nagy lesz, és mivel ez a ház Istené lesz, nem lehet akármilyen. Az épületnek is hirdetnie kell az Úr hatalmát és nagyságát. Mindenkinek látni kell, nincs Izráel Istenéhez fogható. Ő az egyetlen és élő Isten, nincs Rajta kívül más. Urunk, add, hogy a mi életünk is Téged hirdessen, Rólad beszéljen. Mindenki lássa meg, nincs Hozzád hasonló Isten. Egyedül csak Te vagy az Isten, Te vagy minden ember számára a megoldás.

Élete és szolgálata végé felé, minden erejével erre a munkára készül, összegyűjti mindazt, amire majd szükség lesz. A király jó példával jár elöl, a magáét is odaadja. Ami kincsem, aranyam van, odaadom. Nem csak az adókból vagy más támogatásokból bejövő összeget adja, hanem odaadja a sajátját. Erről is példát vehetünk. Ma gyakran a közpénzt adják, szinte minden abból készül, szerezzük a támogatásokat, pályázunk, de beletesszük-e a sajátunkat? Igazán az dicsőíti az Urat és viszi előre az ügyét, ha a magunkét adjuk, és mindezt hálából és örömmel tesszük.

A nép is adakozhat, de csak önként. Senki nincs kényszerítve, aki eldöntötte, hogy akar adni, és támogatja az Úr házának építését, az adhat. Azt olvassuk, hogy szabad akaratukból adtak a családfők, a törzsek vezetői és a nép. Jó látni ezt, mert azt jelenti, nem függnek külső erőktől, hatalmaktól, mások pénzétől. Nem akadályozza a munkát, ha nem jön a pénz, állami vagy egyéb forrásból. Isten népe soha nem függhet idegen forrásoktól. Aki szereti az Urat, az a magáéból ad, és mindezt örömmel teszi. Ez lendíti előre Isten országát. Az evangelizáció, a lélekmentés nem függhet a pénztől.

Ezt követően Dávid hálaadó imádságát olvassuk. Dicséri az Urat, szíve tele van hálával, mert tudja, hogy minden az Úré, és minden Tőle jön. Soha ne feledjük, ha adunk Isten dolgaira, csak azt adjuk vissza, amit Tőle kaptunk. Aki ezt látja, az kész mindent odaadni. Miért? Mert az Úr is Önmagát adta oda értünk. Adni is az tud, aki magát adja először az Úrnak. Odaadtam-e már magamat Neki?

Az evangélium terjedt, békességük volt a gyülekezet tagjainak, de ez nem tartott örökké (ApCsel 12,1-5). Heródes csak a maga életét, sikerét, hatalmát tartotta szeme előtt. Semmi nem számított, és nem volt értékes, csak saját maga. És azért, hogy a zsidók támogatását bírja, a vallási vezetők kedvében igyekezett járni. Olyan ember volt ő, aki azt tette, amit mások elvárnak, ami másoknak tetszik. Mindezt mindig a saját pozíciójának védelmében tette. Úgy látta, akkor fog erősödni hatalma a zsidók szemében, ha üldözi és kivégezteti az Úr Jézus tanítványait.

Jó elgondolkodni azon, kihez és mihez igazodom? Másoknak akarok tetszeni, vagy Isten akaratára figyelek? Heródesnek nem számított mások élete sem, amikor a hatalomról volt szó. Bizony, ma is megtörténik, hogy csak a saját emelkedésünk, karrierünk a fontos, és készek vagyunk beáldozni házastársat, gyermeket, mások életét. Mennyire más utat járt meg az Úr Jézus. Mindig másokra tekintett, még a kereszten, a borzalmas fájdalmak és szenvedés közepette sem magával volt elfoglalva. Nem a fájdalomtól akart szabadulni, nem a könnyebbséget kereste, hanem törődött a körülötte lévőkkel. Imádkozott a kereszt alatt állókért, majd Jánosra bízta Máriát, illetve Máriára Jánost. Ez nagyon megrendítő jelenet, mert nagyon szenved, mégis tud másokkal foglalkozni.

Jakabot kivégezteti Heródes, ő az első mártír az apostolok közül. Azonban ez sem rémíti meg a gyülekezetet. Nem hagynak fel a bizonyságtétellel. Nem féltik magukat. Miért? Mert van örökkévaló hazájuk. Ismerik az Urat, és tudják, hogy haláluk után Hozzá mennek és Vele lesznek, örökkön-örökké. Figyelünk-e még erre? Látjuk-e még a célt? Jakab sem volt még nagyon idős ember, és nem tragédiaként élik meg a halálát, hanem úgy látják, hogy hazament.

Heródes nagyon felbátorodott Jakab halála után, és Pétert is elfogatta. Miért bátorodott fel? Mert a gyülekezet nem lázadt fel ellene. Nem fenyegetőztek, nem akartak bosszút állni Jakabért. Másképp élték meg a hatalom támadását, mint akkor szokták. Nem akarnak visszafizetni, hanem továbbra is Krisztus szeretetéből élnek, imádkoznak ellenségeikért is. Másképp reagálnak a támadásra, mint ahogy akkoriban szokás volt. Hogyan reagálunk ma ellenségeskedésre, rosszindulatra, támadásra?

Mit tett a gyülekezet? Nem menekült el, nem bújtak meg csendben valahol, és közömbösek sem voltak Péterrel szemben. Nem mondták, őt hívta el az Úr, ez az ő dolga, mi közünk hozzá. Imádkoztak, és ez nagyszerű jelenet. A gyülekezet nem fél, nem hátrál meg, de nem is emberi eszközökkel harcol, hanem imaközösséggel. Az ő fegyverük az imádkozás. Használjuk-e ezt a fegyvert? Amikor baj van, vagy valamiben elakadunk, odaborulunk-e Urunk elé? Buzgón imádkoztak, időt szántak az imádkozásra, és hittel fordultak az Úrhoz. Ez a lehetőség számunkra is adott. Mi is vihetjük az Úr elé dolgainkat. Az imádkozó gyülekezet a győztes, a növekedő gyülekezet.

Ezek a tanítványok nem esnek kétségbe. Nem mondják, mit lehet itt tenni? Tudják, mit lehet tenni: imádkozni. És ők imádkoznak is. Mi is lehetünk imádkozó tanítványok, és imádkozó gyülekezet. Nem kell hozzá nagy befektetés, még hatalmas épületekre se igazán van szükség. Egyedül megszabadított és megüresített szívre van szükségünk. Miért nem imádkozunk ma? Mert más foglalja le a szívünket. Ezektől a megkötöző erőktől kell szabadítást kérni, és akkor felszabadulunk az Úrral való közösségre. Akkor már önként és hálás szívvel fogjuk keresni az Urat, és időnk is lesz Rá.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.