Ki a tanácsadónk?

S

alamon király ideje is lejárt, mint ahogy ezen a földön mindenkinek lejár az ideje (2Krón 10,1-19). Fontos kérdés: hogyan ér minket ez az idő? Fel vagyunk-e rá készülve? Krisztussal megyek-e, mint az Ő tanítványa és barátja, aki Neki élt, és most már Vele fog élni? Az megy Krisztussal, aki átélte az Ő kegyelmét, és már ezen a földön Neki élte az életét. Ő azért halt meg és támadt fel, hogy ezentúl ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt. 

Salamon uralmának, hatalma növekedésének árnyoldala is volt, és ennek halála után meglett a következménye. Az árnyékot a kemény, az elnyomó magatartás jelentette. Mindent saját hatalmának vetett alá. Salamon nagyon jól indult, az Úr elé állt, halló szívet kért Tőle, de ahogy gazdagsága növekedett, és egyre nagyobb hatalomra tett szert, átalakulás indult meg benne. Saját hatalmának ragyogása, az építkezésekben megmutatkozó monumentalitás mindennél fontosabb lett. Összezsugorodott benne a szeretet, az együttérzés. Nem látta már meg a szenvedést, a túlzott terheket. Nem számított, mibe kerül, csak meglegyen, amit eltervezett. Nem érdekelte, ha emberek, családok mennek tönkre. Meg lehet részegedni a hatalomtól, a gazdagságtól, embertelenekké válhatunk miattuk. A mai kor sok gazdagsága, lehetőségei, a modern technika eszközei eltávolíthatnak a másiktól. Közénk állnak, nem látunk mást, csak ezeket, nem ápoljuk a kapcsolatokat.

A világnak megvan a maga hatalma és lehetősége arra, hogy átformálja még az Úr tanítványait is. Akit lehet, azt megtéveszt. Az a kérdés, hogy engem meg lehet-e téveszteni? Engedem-e, hogy kivesszen belőlem az ige fénye, a krisztusi indulat?

Salamont a fia, Roboám követi a trónon. Látszatra minden rendben van, egy fejlődő országot vesz át, azonban hamar kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik. Árnyak is vannak, mert elnyomás alatt szenvednek a tíz törzs tagjai, és Jeroboámnak el kellett menekülnie. Amikor Isten országából menekülnek, akkor baj van. Mert nem biztos, hogy ez csak a menekülő hibája. Isten országából nem olyan impulzusok áradnak, amilyeneknek áradni kellene. Az Úr gyermekeihez nem méltó az erőszak, az elnyomás, sőt, nemhogy nem méltó, nincs helye köztük. Hiszen Isten nem elnyomással irányítja az övéi életét. Milyen indulat van bennem, és milyen módszerekkel irányítom a magam környezetét? A krisztusi második mérföld vezérel, a megértés, a több idő ráfordítás, vagy inkább erőből oldom meg a dolgokat, mert így gyorsabb? Az Úr a türelem Istene is.

Roboám lehetőséget kap a változtatásra, Isten akaratához való igazodásra, és így hatalma megszilárdítására. Azonban nem él ezzel a lehetőséggel. Még jól is indítja a probléma kezelését, háromnapos haladékot kér, és nem azonnal válaszol. Ez jó, mi már gyakran csípőből tüzelünk, vagyis azonnal megadjuk a választ. Roboám gondolkodási időt kért, amit arra használt fel, hogy tanácsot kérjen. Látta, egyedül nem biztos, hogy bölcs és megfelelő döntést tud hozni. Mi is tanuljuk meg, hogy ne azonnal döntsünk, hanem vonuljunk el a belső szobánkba, keressük az Urat, és kérjünk választ Tőle. Sőt, előttünk járó tanítványoknak is elmondhatjuk kérdésünket. Olyan embereknek, akiknek több tapasztalatuk van az Úr követésében, a keresztyén életben.

Roboám kért tanácsot - akkor mi a probléma? Az, hogy nem a bölcsek, a tapasztaltak tanácsát követte, hanem a kortársaiét. Ők tapasztalat nélkül, a bűnös természettől indíttatva a keménységre ösztönzik. Ezek az emberek elbódultak a hatalomtól, a király barátai, iskolatársai, ezt ki kell használni. Csak az egyéni érvényesülés érdekelte őket. Mindent a sikerért, nem számít, ha ez másoknak nyomorúságot okoz. Roboám nem Isten útmutatására figyel, nem leoldja a jármot, hanem még nehezebbet akar felrakni, a szeretet, a megértés, az irgalom kimaradt az uralkodásából. Nem mindegy, kire hallgatunk: újjászületett emberekre, vagy olyanokra, akikben már Krisztus él. Lehetnek jó barátaink is a tanácsadók, de ha nem Krisztusban élnek, rossz irányba fognak tanácsolni minket. Mi azonban nem vagyunk magunkra hagyatva, figyelhetünk Urunkra, Aki Jó Pásztorként halad előttünk. Mutatja az utat. És Ő szolgaként élte meg az életét. Nem egyéni ambícióit valósította meg, hanem értünk élt.

Pál és Barnabás visszatért Antiókhiába az első missziói útról (ApCsel 15,1-5). Örömmel számoltak be Isten csodálatos munkájáról, amit a pogányok közt megtapasztaltak. Megnyílt a kapu az evangélium előtt a nem zsidó emberek felé, és sokan meghallották és befogadták azt. Azonban van, akit nem tölt el örömmel Krisztus győzelmes menetelése. Éspedig ez a sátán. Mindent megtesz, hogy megnehezítse a további előrehaladást. El akarja venni az örömüket, és ezt a törvényeskedésbe való beletaszítással kívánja elérni. A zsidókból és nem zsidókból alakult egységes gyülekezetet szét akarja választani. Sátán a rombolás híve. Amit az Úr helyreállít vagy megépít, azt ő szétveri. Célja, hogy már ne Krisztusra figyeljenek, hanem az egymással való vitával legyenek elfoglalva. Kinek van igaza? - és közben áll a misszió. Nem rossz taktika, mert amíg ezt a problémát megoldják, nincs újabb missziói út. Amíg magunkkal és törvényeinkkel vagyunk elfoglalva, amíg az a fontos, melyik irányzat, felekezet az igazi, nem halad előre az evangélium ügye. Ne engedjük a gonosznak, hogy eltérítsen a lényegtől, a lélekmentéstől. Mert az embereket nem a törvény, hanem az evangélium, a keresztről szóló beszéd menti meg, hit által. A keresztet nem lehet cselekedetekkel helyettesíteni.

Jó látni, hogy ennek a kérdésnek a tisztázásában az egész gyülekezet részt vállal. Nemcsak Pál és Barnabás ügye az evangélium, hanem az egész gyülekezeté. A gyülekezet feladata is az evangélium hirdetése, a kegyelem továbbadása, a hit tisztaságának megőrzése. A mai gyülekezeteknek fontos-e mindez? Megelégszünk az építkezéssel, az alkalmakon való részvétellel, vagy engedelmeskedünk Urunknak, és visszük az evangéliumot, oda, ahol épp vagyunk vagy ahová küld a mi Urunk?

A tanítványok örülnek a megtéréseknek, az életváltozásoknak, és tudják, hogy mindez a Lélek munkája. Az Úr követését nem lehet megparancsolni. A Szentlélek munkálja azt ki bennünk. Az engedelmesség sem parancsra működik. A krisztuskövetés, a keresztyén élet már nem a mózesi vagy bármilyen törvényeknek való megfelelést jelenti, hanem egy egészen új életet. Ez az élet Jézus munkája, bűnbocsánat és újjászületés által megy végbe. Ezt nem lehet testi eszközökkel elérni. Ezek a farizeusból lett hívők azt még nem látják. Eljutottunk-e már a hitnek erre a felismerésére: kegyelemből van üdvösségünk, és kegyelemből van megmaradásunk is.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.