Nagyból a kicsibe

N

agy öröm volt Izráelben, olvassuk ebben a fejezetben (1Krón 12,1-41). Örömmel zárul maga a fejezet, mert mindig öröm van ott, ahol felismerik Isten akaratát. Izráel megértette, hogy Isten Dávidot választotta, és általa egy egészen új, és nagyszerű kezdődik el. Izráel új időszámításba kezd. Dáviddal elindul a növekedés, és Isten népe igazi békességet tapasztal majd meg.

Életünk legnagyobb öröme, amikor az Úr Jézus ránk talál, és mi átéljük, hogy Benne békességet találunk. Csodálatos pillanat, amikor meglátjuk, Ő a Király. Őt adta Isten az emberiség számára, és Általa valami új kezdődhet. Olyan, ami előtte nem volt. Mert Jézus nélkül soha nem lesz olyan az életünk, amilyenné Ővele válhat. Jézus nélkül a bűn tart szorításában, és nem tudunk vele mit kezdeni. Ez akkor is úgy van, ha a gonosz gyakran úgy tálalja a dolgokat, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.  Azonban, aki nyitott és kereső szívvel jár a világban, észreveszi nincs minden rendben.

Talán úgy, amint sokan Saul idejében rádöbbentek, nem jól mennek a dolgok.  De nemcsak a bajt látták, Saul reménytelen uralkodását, hanem az Istentől küldött segítséget.  Nagy bátorság és hit kellett a bujdosó Dávidban meglátni és vállalni, Isten eszközét. Az Úr Jézus azért jött el, hogy lássuk meg, a világ igazi uralkodója Ő.  Ne engedjük megtéveszteni magunkat. Van segítség, van szabadítás. Az életünk az igazi Király, Jézus vezetése mellett kerül a helyére és teljesedik ki.

Dávidhoz sokan csatlakoztak, még akkor, amikor Saul üldözte. Egyszerű emberek álltak mellé, belőlük formálódott hűséges csapata. És ők adták a későbbi sereg derékhadát is.  Urunk is egyszerű embereket hívott el, olyanokat, akik nem jutottak eszébe egyetlen tanítónak, vagy vezetőnek sem. Velük senki nem számolt, sem vallási közösségben, sem a társadalomban. Belőlük nem néztek ki semmi jót. Az Úr azonban túllátott a külsőn, és látta bennük azt, akivé majd az Ő munkája lévén válnak. Ő nem ír le senkit. Isten országában mindenkinek van hely, a kegyelem nagy dolgokat képes kihozni még egy halászból is. Így veszi kézbe az Úr a mi életünket is. Nem ír le senkit. Nem mondja, veled már nem tudok mit kezdeni.  Természetesen a világ szemében továbbra sem fogunk számítani. De nem is az a lényeg. A legfontosabb, hogy az Úr kezében váljak értékké, hogy országa erőssége legyek.

Akik Dávidhoz pártolnak, látják rajta Isten támogatását. Tehát nem egy forradalmár mellé szegődnek, nem a hatalom ellen lázadó hős a számukra Dávid, hanem Isten választotta. Olyan személy, akit Isten uralkodásra hívott el, akinek neki adta a trónt, és akit maga az Úr segít.  Jó, ha meglátjuk mi is az Úr Jézusban a Megváltónkat. Azt a személyt, Akit az Atya értünk küldött a világba. Vegyük észre érdemes Jézus csapatába állni. Talán elsőre nem tűnik olyan jó választásnak, mint a világ, de Jézusnál élet van. Jézusban helyünkre kerülünk, és Isten országa gazdagsága lesz a miénk. Örökkévaló kincseket nyerünk, és az élet nem a szerzésről szól. Itt átéljük, hogy megajándékozottakká válunk. Krisztusban örömteli lesz az életünk. Ő megsegít, hogy képesek legyünk sátán ajánlatát elutasítani. Sátán e világ gazdagságát, hatalmat, sikert, sok pénzt ígér. Aki igent mond neki, csapdába kerül, és belerokkan az élete. Sátán pusztítja az embert, de ezt gyakran jól álcázza. Minőségi csomagoló papírral vonja be a pusztulást. Jézus azonban tiszta lapokkal játszik. Mindig a valóságát mutatja és állja a szavát. Ő nem foszt ki, nem éljük át Nála, amit a tékozló fiú élt át idegenben, hogy mindene elmegy, és ott marad egyedül, a halál partján. Az Úr valóban gondoskodik, és megnyitja az örök élet kapuját. Mindezt kegyelemből, kaphatjuk meg.

A ragyogó arcú Istvánt vádolják, a főpap pedig megkérdezi, valóban úgy van-e, amint állítják a hamis tanúk (ApCsel 7,1-16). István arca ragyog, de ezt a ragyogást a benne élő Krisztus adja. Meg kell látni, hogy természetfölötti mindez, ami belőle árad. Nem emberi bölcsesség, és erő jelenik meg rajta és általa, hanem a Szentléleké. De nem látják igazán meg. Nem veszik észre, hogy Istvánban az élő Isten áll előttük.  A Krisztus gyilkosok még mindig kapnak lehetőséget a bűnbánatra és az újrakezdésre. Amikor szól az ige, mindig Isten keres, azt akarja, hogy elcsendesedve szálljunk magunkba, ismerjük fel bűneinket és bánjuk meg azokat. Ismerjük fel, hogy eddig elutasítottuk az Úr Jézus uralmát maguk fölött. Ez nem azt jelenti, hogy esetleg nem voltunk vallásosak, nem járunk templomba, legalább nagy ünnepen. Ezek a vezetők szuper vallásosak voltak, mégis halálra ítélték Jézust. Miért? Mert beleszólt az életükbe. Rámutatott a hamisságra, megmutatta, Isten mit vár tőlük. De ők ezt nem akarták. Amikor az árusokat kiűzte a templomból, jelzett a vezetőknek, váltsatok irányt, ne folytassátok ezt tovább. Ők azonban, mint a gazdag ifjú is, saját terveikhez és útjaikhoz ragaszkodtak, nem akarták, hogy Jézus vegye át az irányítást. Ez a kérdés, engedem-e, hogy Ő vegye át az irányítást. Nem veszélytelen ez, mert akkor borul az eddigi életvezetés. Új rend alakul ki, más lesz a fontossági sorrend is.

István nem magáról kezd el beszélni. Nem védi álláspontját, nem támadja a hamis tanúkat, Isten történetét, a nép és az Úr kapcsolatát mondja el.  Elvezeti őket a kijelentés történet által Krisztusig. Mert nem az a lényeg mi lesz velem, hanem, hogy halljanak az Úr munkájáról, tudják meg: A Megváltó eljött! Nem kell már várnia Krisztust, a Megoldást, mert Isten, Krisztusban segíti meg azokat, akik segítségül hívják Őt. Igen, mert hívni kell.  Ha nem hívom, nem jön a segítség. Ha valaki rosszul van, ahhoz, hogy gyors ellátásban részesüljön, ki kell hívni a gyors mentőt. Ha nem hívjuk ki, hiába rendelkezik a kórház életmentő eszközökkel, és ott lehetnek a legkiválóbb orvosok, nem jut el hozzám ebből semmi. Isten Jézusban mindent elkészített, ami az üdvösséghez és az új élethez szükséges. Kiáltani, hívni azonban nekem kell Őt.

Isten elhívta Ábrahámot, így kezdődött Izráel története, és folytatódott, az elhívásnak való engedelmességgel. Ő megszólít és kihív eddigi életemből, ami külsőleg akár jobb is lehet annál, amit Isten kínál.  Lehet, hogy Ábrahámhoz hasonlóan jólétből, nagyszerű, jól fizető munkából hív el az Úr. Vagy olyan körülményekből, amire mindenki vágyakozik. El tudok-e indulni Őt követni? Ábrahám nagyon jó világban élt, mindene meg volt. Abban a korban luxusnak számító életkörülményeket hagyott maga mögött egy rosszabbért. Városlakóból nomád vándor lett, de bízott az ígéretekben, és ment, pedig azok nem is az Ő korában  teljesedtek be teljesen. Merjük mi is így rábízni magunkat az Úrra. Isten logikája gyakran a nagyobból a kisebb felé mutat. Emberileg ezt mi őrültségnek tartjuk. De aki Krisztusért vállalja az őrültséget is, megtapasztalja az Úr hatalmát az életében.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.