A parancs

J

ósáfát élete bizonyságtétel volt az Úrról (2Krón 21,1-20). Mindent megtett, hogy a nép is minél jobban megismerje Őt és a törvényét. Azonban mindezek mellett volt egy nagyon súlyos hiba, ami kihat a továbbiak alakulására. Ez pedig nem más, mint az északi országrésszel való kapcsolat, az oda való beházasodás. Már hallottuk, hogy Isten haragudott azért, amiért Ahábbal barátságra lépett Jósáfát, de ő nem figyelt az Úrra, és most itt az eredménye. Nem ő hatott Ahábra, hanem Aháb élete és udvarának az irányvonala formálta a fiát, Jórámot.

Itt is láthatjuk: a legtöbb esetben nem az egy szem hívő fog tartós hatást kifejteni a nem hívők seregére, hanem fordítva. A világ, ha barátságot kötünk vele, meghódít. Talán mindjárt észre sem vesszük, hogy eltértünk az Úrtól, csak akkor, amikor már nehéz belőle kievickélni. Az Úr azért adta igéjét, hogy rá figyelve elkerüljük a csapdákat. Jórámot hívő közeg vette körül, ám ezen a fontos területen mégsem a hit vezette őket, hanem a szokás, a politika. Politikai házasságot kötöttek Ahábbal, úgy gondolhatták, testvérnép, és majd ez a kapcsolat rájuk is pozitív hatással lesz. A legtöbb esetben nem a hívő hat a másikra, hanem épp fordítva. Ne engedjük magunkat megtéveszteni, hiszen az ige arról beszél, hogy aki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Úrnak. A világnak nagy átformáló ereje van. És ez a világ ma több irányból is beáramlik az életünkbe. Mindenhonnan a nem hívők véleményét, életfelfogását látjuk és halljuk. Mindezt tegyük az ige mérlegére, mielőtt komolyan vesszük. Tegyük fel a kérdést: az Úr Jézus is így élt vagy így beszélt, mint azok az emberek, akiket láttatnak velünk? Arra is vigyáznunk kell, hogy mindaz, amit látunk és hallunk, gyakran akaratunk ellenére formál. Megragadnak bennünk a vélemények, és természetesnek vesszük azokat. Aki az igéhez méri környezetét, és az Úr Jézus mellé állítja, az meglátja, mi a helyes, mi Isten akarata.

Jórám úgy cselekedett, mint Aháb háza népe. Már nem az apjától látottak voltak rá hatással, nem ahhoz igazodott, hanem az apósához. Aháb háza népe erőszakos volt, és Jórám is mindenre erőszakkal válaszol. Az ő megoldása a fegyver. Mennyire más a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, Nála nem látunk fegyvert, sőt, amikor Péter abban látja a megoldást, elteteti vele. Jézus megoldása a megbocsátás, a szeretet. Ő az ellenségeiért is imádkozott és meghalt értük.

Az Úr még Jórámot is keresi, Illés által üzenetet kap, és bármennyire kemény ez, benne van, még lehet változtatni. Jórám is megtérhet az Úrhoz, és kezdhet Vele egy újat! Azonban Jórám nem hallotta meg az üzenetet. Isten szól, de meghallom-e, amit mond?

Az evangélium a görög istenségek panteonjába is eljutott (ApCsel 17,22-34). Az élő Isten Pál apostol által rátette a lábát Athén földjére is. Megjelent itt is az, hogy az emberek meglássák, hogy nagy tudásuk, bölcsességük ellenére tudatlanságban éltek. Ez a vélemény összetöri a hiúságot, ledönti az észt a trónjáról, és rámutat: a nagy tudás idején is élhetünk tudatlanságban. Aki nem ismeri az élő Istent, és nem adta át Neki az életét, az tudatlanságban él, bármilyen tudományos fokozatot ért is el. Nagy kegyelem, hogy az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel ide is eljutott, és hallhatják az Isten kegyelméről szóló evangéliumot. Meghallhatják, hogy az Úr legyőzte a halált.

Pál megtalálja a kapcsolópontot, vallásosságukból indul ki, egy ott talált oltártól jut el Jézus Krisztusig. Meg kell keresnünk mindenkinél azt a pontot, ahonnan elindulhatunk az ige felé. Az a lényeg, hogy induljunk el, és jussunk el az Úrhoz. Azért fontos, mert bizony, könnyen leállunk a múlt csodálatánál, és eszünkbe se jut, hogy ezek az alkotások bálványok, és ezektől kell az Élet Fejedelméhez vezetni az embereket. Pál is látta a sok alkotást, de ő nem csodálta, hanem háborgott a lelke, mert tudta, hogy a Jézusban való élő hit nélkül elvesznek. Őt az Úr nem művészeti múzeumba küldte gyönyörködni, hanem az elveszetteknek a megmenekülés útját hirdetni.

Rámutat: az az ismeretlen Isten a világ Teremtője, és a menny és a föld Ura. Isten élő Úr, minden a kezéből származik. Ő ad mindenkinek életet és leheletet. Az ember csak szobrot tud készíteni, de Isten a Lelke által életet is ad teremtményeinek. Az Úré minden dicséret, mert csodálatosat hozott létre. Dicsérjük Őt az életünkért, a teremtett világért, és szolgáljuk Őt hálás szívvel.

Pál apostol érkezésével új korszak indul el Athénban is, a kegyelem korszaka. Eddig nem tudtak az élő Istenről, nem ismerték Őt és a munkáját. De miután most hallottak Róla, Isten azt parancsolja mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek. Isten nemcsak várja a megtérést, ez a parancsa. Azt akarja, hogy forduljunk Hozzá, mondjunk nemet a bűnre és a bálványokra, és kövessük Jézust, éljünk az Ő országának törvénye szerint. Ahol hangzik az ige, ott Isten megtérést vár. Elvárja, ez nem egy lehetőség vagy ajánlat a sok közül, hanem egy parancs, amit teljesíteni kell. Aki üdvözülni szeretne, aki élni akar örökké, annak a megtérés az útja. Megtérés által jutunk Isten országába. A megtérést követi a megszentelődés. Tovább a keskeny úton. Mintha ma ez hiányozna. Vannak gyors megtérések, egy-egy ima elmondása által, de hiányzik a tartós új élet, a növekedés általi folytatás.

A feltámadott Jézus által fogja megítélni Isten az életet. Az által a Jézus által, Aki meghalt a bűneinkért, de Isten feltámasztotta Őt. A feltámadt Jézus Krisztus élő Isten. Őt ma is megszólíthatjuk, segítségül hívhatjuk. Aki így tesz, az megtapasztalja valóságot. Az athéniak zöme gúnyolódott, ahelyett, hogy kipróbálta volna az evangélium erejét. Azonban néhányan hittek - nem tömegek mozdultak meg Pál igehirdetése nyomán. Néhány ember, de ők majd továbbadják. Isten országában sok mindenkinek van hely, azonban mégsem látunk benne tömegeket. Jézus azt mondta, kevesen járnak a keskeny úton. Ahol sokan vannak, az a széles út. Járjuk örömmel a keskeny utat, mert az életre visz.

Álmélkodással csudáljuk

1. Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed, Ó Isten ha megvizsgáljuk Kijelentett

kegyelmed; Ezt száj ki nem mondhatja, Nyelv nem magyarázhatja.

2. Mert az emberi nemzetet Annyira becsülötted, Hogy te egyetlen egyedet Érette elkül-

dötted Emberi ábrázatban, Hogy élne gyalázatban.

3. Ó Isten bölcsességednek Megfoghatatlan titka! Hozzánk való szerelmének Mély ten -

gere!- mily ritka Ki ezt eszébe venné, Mélyen szívébe tenné.

4. Mi azért vígan dicsérünk Ó, jó Atyánk, tégedet, Magasztalunk s arra kérünk, Hogy te

szeretetedet Gerjesszed fel szívünkben, Jobban-jobban lelkünkben.

Isten áldásával!