N
|
agyon
megrendítő, amit olvasunk (2Krón 33,1-34,33). Egy nagyszerű, az Úr útján járó
király után egy teljesen ellenkező irányt folytató uralkodót látunk. Azt
gondolná az ember, a jó példa, a nagyszerű bizonyságtétel, Isten csodálatos
szabadítása jó irányba tereli Manassét. Csak az Úr dolgairól hallott, az Ő
csodáit élte meg, lehet ilyen közegben rossz útra térni? Igen, lehet. A jó példa nem elég, az csak
lehetőség arra, hogy Isten felé induljunk el. A nevelés és a példamutató
kegyesség is csak irányt mutat, de mindenkinek magának kell dönteni, melyik
úton akar járni. Ezen túl pedig szükséges az Úr uralma alá kerülni. Amíg a
szívemben nem Ő lesz a király, nem Ő veszi kézbe az irányítást, nem tudok Isten
akarata szerint élni. Ezek a történetek is mind ezt erősítik meg. Újjászületés
nélkül nem megy. A bűn belénk vak kódolódva, és ezen mi nem tudunk
változtatni. De aki megismeri Istent, az előtt világossá válik, hogy nem
reménytelen a helyzet, van segítség, van Szabadító. Az Úr Jézus nélkül semmire
sem megyünk, de Ő meg tud szabadítani.
Manassé gőzerővel a bálványimádás útjára lép. Mindent másképp tesz, mint
az apja, úgy tűnik, szándékosan megy más irányba. Meg akarja mutatni, hogy ő jobban
ért a dolgokhoz. Úgy gondolja, a bálványistenek majd megsegítik, és ezeknek a bálványoknak a népei majd katonai
segítséget adnak. Manassé nem Istenre támaszkodott, hanem saját elképzeléseire,
emberi erőre. Nagyon nagy mélységbe jutott Manassé, emberáldozatot is
bemutatott, a lejtőn nagyon nehéz megállni, egyre mélyebbre zuhan az ember. A bűn egyre lejjebb húz, és nem tudunk
visszafordulni. Külsőre azonban ez nem tűnt olyan rossznak. A bálványipar
erőteljesen megnövekedett, volt munka, haladt előre a gazdaság. Fejlődött a kultúra, új irányt vett a
művészet, mert az ember az istentelenséget is megmagyarázza. Új és népszerű
fogalomkészletet gyárt, Isten azonban másképp látja a dolgokat. Isten nem
igazodik a mi elképzeléseinkhez, a bűn és az utálatosság mindig ugyanaz marad.
Jó látni, hogy az Úr nem mondott le Manasséról, és népéről sem. Amikor
emberileg reménytelennek látszik a helyzet, amikor úgy tűnik, ez az ember meg
nem fog változni, Isten már készíti az Ő tervét. Ő mindig előttünk jár. Azt olvassuk, „szólt ugyan az Úr Manasséhoz
és népéhez. De azok nem figyeltek rá.” Nem lehet Istent hibáztatni, a
legnagyobb sötétség idején is küld fényt, és ez nem más, mint az Ő szava, az
ige. Isten szól ma is, küldi felénk jelzéseit, az a kérdés, hallgatunk-e Rá?
Manassé nem hallgatott az Úrra, nem figyelt szavára, mert akkor még jól ment az
ország sora. Megtévesztette a gazdasági fejlődés, a jólét, és nem figyelt.
Minek, ha megy Isten nélkül is. Másrészt elhitték, hogy mindez a bálványoktól
származik. Hányszor gondoljuk mi is, hogy azért mennek jól a dolgok, mert a
hitetlenségünk, a bálványaink segítenek. Isten kegyelme, hogy rossz út ellenére
tapasztalunk áldásokat.
Keményebb szó következik, fogságba kerül Manassé, mert Isten nem hagyja
annyiban. Nem mond le rólunk. Ha nem halljuk a szavát, megengedi a tékozló fiúi
mélységeket, de ott is felkínálja a változtatás lehetőségét. Manassé bilincsek közt döbben rá: rossz úton
járt, hamis reménysége volt, a bálványok nem segítenek. Azok az országok
igázzák le, amelyeknek isteneit átvette. A gonosz tőrbe csal, mert tönkre akar
tenni. Ez a király idegenben, a
börtönben megalázta magát, bűnbánatot tartott, és az Úr meghallgatta és
hazavitte az országba. Az Úr vitte haza, nem Manassé diplomáciája ért el
sikert, vagy egy másik nép sietett segítségére. Ez a kegyelem munkája.
Életünkben is a kegyelem munkálkodik. Ez a mélység és a szabadítás Isten
tananyaga. És Manassé megtanulta a leckét. Rádöbbent: Isten az Úr. Innentől
kezdve teljes mértékben az Urat szolgálja. Lerombolja mindazt a sok
utálatosságot, amit ő építtetett. Nem hagyja meg őket műemléknek. Nem mondja:
azért ezek művészeti értéket képviselnek. Ami a bűn jegyeit hordozza magán, azt
el kell távolítani, mert ha meghagyjuk, az kísértéssé válhat mások számára is.
Manassé után ismét mélyrepülés következett, az apa megtérése sem győzte
meg Ámónt, nem a jó példát követte, hanem a bűnös életét. Ezért veszélyes a
bűn, meg lehet ugyan térni, újat lehet az Úr kegyelme által kezdeni, de nem
biztos, hogy a megváltozott életünk válik példává. Gyermekeinkben lehet, hogy a
rossz minta ragad meg, az válik vonzóvá.
Isten azonban népét nem engedi teljesen elhajolni, hanem ad egy olyan
királyt, aki Őt keresi. Jósiás már gyermekkorában keresi az Urat, vagyis
megnyitja lelkét az Úr előtt. Befogadja Isten dolgait az életébe. Pedig nem is
könnyű ez az időszak, hiszen a törvénykönyv is úgy eltűnt, hogy azt sem tudják,
van-e olyan egyáltalán. Olyan könnyen elfelejti az ember Isten igéjét. Tudjuk-e,
hol van a Bibliánk? Mikor volt utoljára a kezünkben?
Jósiás reformba kezd, rendbe hozatja, amit apja tönkretett. És az Úr
kegyelmes, megtalálják a törvénykönyvet, és Jósiás nagyon megrendül és komolyan
veszi. Nem állítja ki, hogy mindenki nézze meg ezt a történelmi tárgyat, hanem
odafigyel rá. Olvassa, majd megkérdezi: mit jelentenek ezek rám nézve? Tudja,
hogy nem véletlenül találták meg, és nem egy könyv a sok közül, hanem Isten szava. Így
vegyük mi is kézbe az igét, legyen kérdésünk mindig: mit jelentenek ezek rám
nézve? Mit mond nekem ezek által az Úr? Mit vár az Úr tőlem?
Amikor a prófétanőn keresztül megkapják a választ, előbb a szívüket
szaggatják meg. Belső változás indul el. Megújítják a szövetséget az Úrral.
Mindig a belső, a szív szerinti megújulást várja az Úr, és a belőle fakadó
engedelmességet. Enélkül csak formalitás a hit.
Pál megérkezett Jeruzsálembe, és ott a testvéreknek elmondja, mit tett
Isten a népek között (ApCsel 21,17-40). Nem magáról beszél, nem magára hívja
fel a figyelmet. Ő csak eszköz a mindenható Úr kezében. Pál elvégzi a
rábízottakat, de az életeket a feltámadott Úr Jézus Krisztus változtatja meg. Ő szólít meg és hív ki a bűnből, és indít el
egy új úton.
Pál elvégzi a tisztulási szertartást, ám ellenségeit ez sem zavarja.
Mondhatnánk azt is, az igények kielégítése sem hoz igazi eredményt. Pál a
templomban van, és közben az Úr munkálkodik. Még nem látja az apostol, hogyan tovább,
de a feltámadott Úr az ellenségein keresztül szervezi már a római utat. Hatalmas Urunk van, ezért ne engedjünk a
félelemnek, az aggódásnak. Az Ő kezében akkor is jó helyen agyunk, ha nem
látjuk tisztán a dolgokat. A Pál ellen támadókat is fel tudja használni országa
építésére. Amikor úgy látjuk, rosszul alakulnak a dolgok, ne feledjük, mi csak
a szőnyeg visszáját látjuk, de eljön az idő, amikor a kialakult kép is elénk
tárul. A színfalak mögött Isten munkálkodik.
A zsidók úgy gondolják, ők irányítják az eseményeket, de ez csak
látszat. Soha ne engedjük magunkat megtéveszteni, hanem legyen a szívünkben:
vajon mit akar ebből kihozni az Úr?
Pál nem veszíti el a lélekjelenlétét, és nem a menekülésre gondol. Az
első számára mindig és minden helyzetben a bizonyságtétel. Áron is megveszi az
alkalmat. Úgy mentik ki a tömeg kezéből, és nem azt mondja, nem törődök velük,
örülök, hogy élve megúszom. Őt a mentő szeretet hatja át. Ragadjuk meg mi is
mindig a bizonyságtétel alkalmát. Lássuk meg, hogy azért alakultak így dolgaink,
hogy a körülöttünk lévők is hallják az evangéliumot. Legyünk mindig készek számot adni a bennünk
élő reménységről, úgy, amint Pál is kész volt.
"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"
1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így
mondom, mert magam
rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel
szüntelen, hű
szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden
parancso-
dat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat,
szent
igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg
törvényedet sosem;
Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek
szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik
felséges rendedet,
Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de
szívig nem me -
het.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül
s a hallásban
segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.
6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen
szavad ír s gyó -
gyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre
nő, és mind-
örökre nő.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése