Ráadás

E

zékiás hűséges volt az Úrhoz, első helyre tette az engedelmességet és népe lelki megerősítését (2Krón 32,1-33). Külső és belső megtisztuláson mentek keresztül. Megtisztították az országot a bálványimádás minden kellékétől, majd a szívüket is. Két hétig tartó ünnepet szenteltek az Úrnak, az egy hetet meghosszabbították. Nem volt semmi fontosabb az Úrnál. Milyen csodálatos így átélni Isten jelenlétét, még több időt Vele akarunk lenni. Az van a szívünkben: miért ér már véget az istentisztelet? Miért nem tart még tovább? Ma legtöbbször a megszokott időt is rövidítjük. Legyen már minél hamarabb vége, hogy mehessünk a dolgainkra. Itt senki nem sietett a saját dolgát intézni, maradtak az Úr jelenlétében. Miért is sietnénk Attól, Aki szeret, Aki mindent megtett megmentésünkért, Aki nem hagyta az embert magára, bűnei ellenére sem?

Ezeket olvasva és látva azt gondoljuk, felfelé ível az ország élete, minden egyre jobb lesz. Semmi rossz nem éri Júda népét, hiszen megújították a szövetséget, nagyon komolyan vették hitüket. Ezzel szemben az asszír birodalom Júda elleni ostromáról olvasunk. Amikor a nép hűséges, támadás éri őket? A hit útján járót, azt komolyan vevőt éri kudarc, tragédia, szenvedés? Milyen nehezen is barátkozunk meg ezzel, úgy gondoljuk, a hit védelmet jelent minden rossztól. Hiszen Isten elhárítja a veszélyt, távol tartja a gonoszt.

Azt látjuk, hogy nem így van, a hívőket is érheti baj, szembenézhetnek megoldhatatlannak tűnő helyzettel. Isten gyermekei is kaphatnak rossz hírt, szembenézhetnek betegséggel. Miért? Az Úr megpróbálja hitünk valódiságát. Ilyenkor derül ki, mi van a szívünkben, mennyire bízunk az Úrban? A próba rávilágít hitünk mélységére, kiderül, hogy valóban rábízzuk-e magunkat az Úrra. Képesek vagyunk-e az Úr segítségére várni? Szilárd-e a hitünk ellenséges közegben, bírjuk-e a lelki nyomást, vagy feladjuk, és emberi megoldásokhoz folyamodunk? Hányszor éljük át, hogy valamit tenni kell, nem lehet már tovább várni, mindenki a cselekvést igényli. Nem könnyű ilyenkor az Úr szavára figyelni, és kivárni, amíg Ő cselekszik és megmutatja a helyes utat.

Ezékiás bírja a nyomást. Sokan panaszkodnak, hogy nehéz nyomás alatt élni, jól teljesíteni. Ezékiást nem nyomja agyon a felelősség terhe. Miért nem? Mert kapcsolatban van az Úrral. A fenyegetés idején is felfelé tekint, és csak Őt látja. Ezkiás nem a veszélyt látja maga előtt, hanem Isten hatalmát. Az emberek legtöbbször a külső lehetőségekre figyelnek, emberi erőforrásokat vetnek össze egymással, és saját esélyeiket is ezek függvényében látják. Ha a másik félnek nagyobb az anyagi bázisa, több emberi erővel, nagyobb összeköttetéssel rendelkezik, veszve látjuk ügyünket. Ezékiás azonban nem ezekre figyel, nem rémül meg Szanhérib seregétől, nem figyel a hódításáról szóló hírekre, hanem látja az értük harcoló Urat. Kire figyelek? Látom-e mindig az Urat? Nagyobbnak látom-e óriássá dagadt problémáimnál, félelmeimnél is?

Bátorítja a hadvezéreket: semmit ne féljetek, velünk többen vannak. Micsoda kijelentés, az ő serege parányi Szanhéribé mellett, és korszerűtlen is. Azonban Ezékiás leveszi a tekintetét a saját seregükről, és Isten országa felé fordítja. Így cselekedett Elizeus is, a mennybe nézett, és látta Isten hatalmas táborát. Mellette eltörpült az ellenség ereje. A testi erőnél nagyobb Isten jelenlétének ereje. Pszichésen is megerősít, ha ezt látjuk, és erre figyelünk. Ezzel bátorítsuk ma magunkat, ne félj, mert többen vannak velem, mint ellenem. Amennyiben én az Úr országában élek, és teljesen Rábíztam magam, nem kell félnem.

Azonban az ellenség is nagyon ért a lelki hadviseléshez. Hitüket támadja, és az Úr nevében végbevitt megtisztulási folyamatot állítja be úgy, hogy Ezékiás Isten oltárát rombolta le. Ez a király nem ismeri az élő Istent, neki csak egy helyi istenség a sok közül. Az istenség hatalmára az ország területi nagyságából és gazdagságából következtetett. Kis országnak kicsi és gyenge istene van. Ez a világ gyakran támad így, megveti Istent, és azt üzeni, lejárt az ideje. Mindig abból indul ki, ha lenne Isten, akkor az ő hatalma nem erősödhetett volna meg. Ha Istennek van hatalma, miért van még gonosz. Van, amikor az ellenség a maga működését Istenre vezeti vissza. Ezékiást azonban nem lehet megtéveszteni, és megfélemlíteni sem. Biztos a hitében. Tudja, hová kell menni, és mit kell tenni. Nem a hadsereget, a védelmet erősíti most, hanem az Úr elé áll, és imádkozik. Az Úrhoz kiált, Tőle vár segítséget. Ez a jó megoldás. A próba idején is álljunk az Úr színe elé. Keressük mindig az Ő orcáját, és kérjük segítségét. A király és a nép megtapasztalja Isten szabadítását. Ezenfelül Ezékiás, amikor halálos betegségbe esik, még mindig az Úrhoz fordul. Isten megkönyörül rajta, gyógyulást ad neki. De most egy fontos momentum jön, elmarad a hála. Ezékiás úgy látja, mindez természetes. Isten dolga, hogy segítsen, és már nem kegyelemként éli meg. Nagy veszély ez. Mindig hálás vagyok?

Pál apostol nem enged a sírásnak, az érzelmi hullámoknak, az Úrra figyel, és megy tovább (ApCsel 21,1-17). Az ellenség trükkjeit kikerüli, a félelem se tarthatja őt vissza. Elhatározta, hogy kész az életét is Megváltójáért odaadni. De valószínűleg tudja, hogy még nem jött el ez az idő. Még van feladata, menni kell előre, és vinni a drága jó hírt. Ne figyeljünk mi se más hangokra. Ne engedjünk a félelmeknek se, hanem menjünk tovább az evangéliummal. Tegyük, amit Urunk mond.

A hajó útvonala, a kikötési helyek lehetőséget biztosítanak az ottani tanítványokkal való találkozásra. Pál mindig a testvéreket keresi, igyekszik őket erősíteni. Folyamatosan veszélyekről hall az apostol. Azt tanácsolják, hogy ne menjen Jeruzsálembe. Féltik őt, és bizony, nem könnyű ilyen közegben az Úrra figyelni. Hamar magunkra figyelünk, szól a test szava, az életünk féltése, és bizony, maradunk, amikor menni kellene. Cézáreában már szemléltető prófécia is elhangzik. Testvéri, jó szándékú figyelmeztetések ezek, de lehetnek sátán próbálkozásai. Hiszen a gonosz mindig akadályoz, az evangélium terjedését kívánja gátolni. Ehhez jó lehetőség az egészségünkre, az életünkre, a családunkra való hivatkozás.

Pált nem lehet visszatartani. Ez nem azt jelenti, hogy sürgeti a halált. Ő a szolgálatot választja, és ha közben az életébe kerül, azt is elfogadja. Pál tudja, hogy még egy ígéret nem teljesedett be, sok helyen bizonyságot tett már, de a császár udvarában még nem. Nem tudja, hogyan fog ez megvalósulni, de rábízza az Úrra. Legyen meg az Úr akarata. Ez a lényeg, ezt Jézustól tanulta, és amit megtanult, azt maga is éli. Ez a mi feladatunk is, mindennap kimondani: legyen meg az Úr akarata. Legyen bármi, örömteljes vagy fájdalmas, legyen úgy, amint Ő akarja.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve

néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtartja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én

megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá ha-

gyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen,

És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak

benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rá-

bízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy java-

mat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-

keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésé-

re.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S

kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak

ő segítségem.

Isten áldásával.