Lendületben

L

endületben maradt Ezékiás király, és tovább viszi a lelki megújulást, a megtisztulást (2Krón 31,1-21). Mondhatnánk, addig üti a vasat, amíg meleg. Nem elégszik meg részeredménnyel, hanem tovább viszi, amit az Úr kegyelméből elkezdett. Maradjunk mi is lendületben az Úrnak való szolgálatot illetően. Ne elégedjünk meg kevéssel, hanem vágyakozzunk több gyümölcsre. És mindent szívből az Úrnak tesz. Ez a megújulás nem erőltetett, nem valaki kívánságának tesz eleget, hanem az Úr iránti szeretetből és az igének engedelmeskedve cselekszik. Látja, mi a baj, és vissza akar állni a helyes útra, az Úr törvényének, akaratának ösvényére. Felismerte, hogy ők Isten népe, és ezért nem járhatnak más úton, csak az Úrén, mert ez visz életre. Van más út is, de ha életre, üdvösségre akarunk jutni, a keskeny úton kell járnunk, mert csak ez visz az életre.

Jó látni, hogy Ezékiás mindent szívből tesz. Nemcsak elvárja a népétől az engedelmességet, hanem maga jár az élen, és a saját jövedelméből támogatja az égőáldozatok bemutatását. És ez sokat elmond, ha valaki a saját erejét, pénzét is beleteszi az Úr vagy a közösség ügyébe, az valóban szívből cselekszik, annak valóban fontos az az ügy. Ezékiás nem adományt gyűjt vagy támogatást pályáz meg, hanem maga is adakozik. Nem áll meg a munka, mert nincs támogatás, maguk adják össze, amire szükség van. Az élő gyülekezetben mindig ez történik, sajátjuknak tudják az Úr szolgálatát, és készek a magukét, anyagi javaikat is beletenni, ha szükség van rá. Miért? Mert tudják, hogy azért vannak javaik, mert az Úr megáldotta őket.

Nemcsak a templomot tisztították meg, és Jeruzsálemet, hanem egész Júdát.  Mindenhonnan kivágták az Asérá oszlopokat, összetörték a bálványokat, és az oltárokat is. A bálvány kultikus tárgyai nem műemlékek, hanem utálatosságok, és ők ettől megtakarították az országot. Mondhatjuk, nemcsak a templomban voltak hívők, hanem a mindennapokban is. Láthatóvá vált a hitük, mert innentől kezdve másképp éltek, más szokásokat vezettek be. Mindenben az Úr igéjéhez igazodtak. Hitben élni azt jelenti, van változás ahhoz képest, ahogy eddig éltem. Amikor összehasonlításra kerül az életem a nem hívőkével, van különbség, és nemcsak annyi, hogy vasárnap templomba járok. Már nem azok szerint a normák szerint élek, amik szerint a világ fiai. Van-e különbség az életem és a világ fiainak élete között?

Az is megfigyelhető, hogy bőven adtak az Úr dolgaira és a szolgálattevők számára, és mégis maradt. Aki ad az Úrnak, annak nem lesz kevesebb. Az Úr Jézus követésekor is ezt élték meg a tanítványok. Amikor odaadták az utolsó falatjaikat is, nem üres kézzel mentek tovább. A néhány, még a saját maguk számára sem elegendő kenyér és hal bőven elég lett ötezer embernek, és még maradt is, tizenkét tele kosárral. Urunk hatalmas, és amikor megtesszük, amit mond, érvénybe lép az ige hatalma, megtörténik Isten szava.

Efézusba nem ment ugyan be az apostol, de magához hívatta a gyülekezet véneit Milétoszba, és beszélt velük (ApCsel 20,17-38). Ebből megtudjuk, mi is történt a csendes gyaloglás alatt. Pál megtudta, hogy lezárul a missziói utak sora. Nem mehet újra vissza ezekbe a gyülekezetekbe. Egy új úton kell most járnia, mégpedig a szenvedés útján. Ő szívesebben menne másfelé, de a Lélek kényszeríti, hogy Jeruzsálembe menjen, vagyis igazodjon az Úr Jézus órájához. Legyünk készek mindenkor a Lélek útmutatására figyelni, az Úr órájához és tervéhez igazodni.

Betekintést nyerünk Pál szívébe és életébe. Ő valóban a Krisztusért élt. Nehéz körülmények között is az evangélium továbbadására koncentrált. Az volt a fontos, hogy elvégezhesse futását és szolgálatát, amelyet az Úr Jézus Krisztustól kapott. Mi volt ez a feladat? Bizonyságot tenni Isten kegyelmének evangéliumáról. Van kegyelem, ez a jó hír. Már nem a megfelelés, a törvény megtartásán való fáradozás a feladat, nem a lehetetlent kell teljesíteni, hanem ingyen kegyelemből kaphatunk üdvösséget. Most már jöhetünk, ahogy vagyunk, jöhet a leggonoszabb is. Nem a jó, a rendes, az otthon maradt fiak jöhetnek csak, hanem mindenki, aki meglátja, hogy a maga útján és helyén elveszett ember. Aki felismeri, hogy haza kell menni az élet érdekében, az jöhet, szennyes ruhában is, mert kap menyegzői ruhát. Ne aggódj, hogy nincs pénzed menyegzői ruhára, kapsz, kegyelemből, ingyen. Csak ebben a ruhában mehetünk be a menyegzőre. Saját ruhánk, igazságunk nem ér semmit.

Pál elmondja, hogy Isten teljes akaratát hirdette nekik. Nem vonakodott ettől, pedig általában nem szeretjük a teljes igazságot. Csak azt hallgatjuk, hogy Isten szeret, megbocsát, segít, ha segítségül hívjuk, de életváltozásról szóló megtérésről, minőségi életről, Neki való szolgálatról már nem akarunk hallani.

Az Úr útján nemcsak öröm, hanem szenvedés, üldözés is van. Sőt, engedelmesség, ami azt jelenti, hogy az Úr megmondja, mi a terve velünk. Mert a hívő ember Jézus rabszolgája, a rabszolga pedig nem a saját kívánsága szerint él, hanem ura akaratát teljesíti. A rabszolga életében mindig a gazda az első. Ki az első az én életemben? Jézusnak engedelmeskedem, akaratát részesítem előnyben, vagy a magam terveit, környezetem elvárását? Kinek engedelmeskedem: Jézusnak vagy a környezetemnek?

Pál kéri őket, hogy viseljenek gondot magukra és a nyájra, ez azt jelenti, hogy folyamatos lelkigondozásra van szükség. Először is saját magam kell karban tartani. Úgy vigyázok, ha állandó kapcsolatban vagyok az Úrral, ha olvasom, hallgatom igéjét, és cselekszem is azt. Mondhatnánk, hogy Pál apostol is lendületben van. A lendületet a Szentlélek adja a számára.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.