Ismét

V

áltoznak az idők, a szép és bővizű vidék veszélyforrássá lett (1Móz 14,1-24). Lót csak a szemmel érzékelhető dolgokra figyelt, és ennek a korlátolt látásnak következménye van. Korlátolt látás, amikor test szerint gondolkodunk, amikor csak az anyagi szempontok, a jobb megélhetés vezérel. Lót szemét ezek annyira elkápráztatták, hogy már nem figyelt az ott lakók életére. Már nem volt fontos, kik ők és hogyan élnek. Már belefért a bűn, az Isten nélküli élet is. Ha csak a földiekre tekintünk, sátán megtéveszt minket. Úgy körülvesz, hogy eltérünk az Úrtól. Már csak a világ dolgai lesznek fontosak, az vezérel, hogy mi is úgy éljünk, mint ők.

Isten azonban nem feledkezik meg Lótról, és nem mond le róla. Bajba kerül, de utánamegy és menti őt. A bővizű föld nem mentette meg Lótot. Jó megélhetést adott, de biztonságot nem. Lót csak Ábrahám mellett lehet biztonságban. Ábrahám Isten áldását hordozza, vele van az Úr. Biztonság ott van, ahol az Úr. Péternek is ezt kellett megtanulnia, csak az Úr mellett lehet biztonságban, csak ha mindig megmarad a háta mögött. Mert ha onnan kilép, akkor lecsap rá a sátán, és elbukik. De ezt nem értette Péter, magában bízott, és elesett. A tanítvány mindig maradjon Mestere, az Úr Jézus nyomában. Ne engedjük, hogy megtévesszen a világ.

Isten hírt ad Lótról Ábrahámnak, aki elindul, hogy megszabadítsa Lótot a fogságból. Ábrahám az Úrral jár, jellemét is Ő alakítja, ezért nem azt mondja, mi közöm hozzá. Elment, ő választotta azt a helyet, megérdemli. Nem fogok miatta én is bajba kerülni. Amit főzött, egye meg. Ezeket talán mi mondanánk, de Isten gyermeke nem így gondolkodik. Ábrahám nem nézi, mibe kerül ez neki, sőt, vállalja a veszélyt is Lót megmentése érdekében. Krisztusi ez a magatartás. Az Úr Jézus sem nézte, mibe kerül a megmentésünk, vállalta az életveszélyt értünk. Eljött, hogy kiszabadítson a gonosz fogságából. Mi sem azonnal érzékeljük a bűn erejét, úgy gondoljuk, ránk nincs hatással. Hányszor mi is a világ fiaival élünk együtt, velük dolgozunk, együtt szórakozunk, és nem is vesszük észre, hogy elsodródunk. Már mi is az ő értékeik szerint élünk, az ő módszereiket használjuk. Azonban az Úr utánunk jön, megkeres és kiszabadít.

A győzelem után megjelenik Sálem királya, Isten papja, aki kenyeret és bort hoz Ábrahámnak, és megáldja őt. Ábrahám megtapasztalja Istennek, az ő elhívójának jelenlétét. Megtudja, hogy Ő az ég és a föld Teremtője. Az is világossá lesz előtte, hogy a győzelmet is Isten adta neki. Sálem királya által Isten ismeretében is előbbre jut. Rádöbben: az élő Isten előtt áll, és ezért tizedet ad Neki mindenből. Ezzel fejezi ki háláját és saját kicsiségét. Ábrahám is elismeri Isten hatalmát az élete fölött. Ábrahám hálája tettekben is megnyilvánul, tud adni Istennek. Én tudok-e Istennek adni? Odaadtam-e már az életemet? Ő rendelkezik-e már velem és minden javaimmal?

Sodoma királya hálás Ábrahámnak a szabadításért, a zsákmányt neki akarja adni, ám Ábrahám nem fogadja el. Nem jutalomért tette, őt nem a leendő zsákmány érdekelte, hanem őszinte szeretetből segített. Ábrahám odafigyel a részletekre, valóban mindenben az Úrtól függ. Senki ne mondja, hogy a gazdagságát mástól kapta. Mindent Istentől kap. Milyen nagy dolog, tud nemet mondani. Nem úgy gondolkodik, hogy amit adnak, azt el kell fogadni. Mindentől szabad akar lenni, ami nem az Úrtól származik.

Az Úr tovább és egyre mélyebbre vezet minket az ország titkaiban, a tanítványság útján (Mt 5,33-42). Isten elé mindig egyszerűen járuljunk, életünket rendelkezésére bocsátva. Nem nagy ígéreteket, esküket vár Ő, hanem engedelmes életet. Nem véletlenül nevezi az Úr Jézus az övéit szolgáknak. A szolga nem ígérget, hanem mindig az Úr rendelkezésére áll. Ha parancsot kap, így válaszol: igen, Uram. Ez az egyetlen helyes válasz: igen, Uram. Mégpedig ezt is úgy mondjuk, akkor lesz hiteles, ha valóban az igennek megfelelően cselekszünk.

Most már igen mély víz következik: Ne álljatok ellen a gonosznak, hanem fordítsd oda a másik arcodat is. Ez már valóban igen, Uram! Mert úgy kezdődik: „Én pedig azt mondom nektek!”  A Király szól itt a szolgáihoz, és nincs más választás, mint az engedelmesség. Ez nem egy lehetőség, megteszem vagy nem teszem. Nincs mérlegelés, megéri, nem éri, mit szólnak mások hozzá. A gazdám parancsa ez, amit tenni kell. Azonban ezt már én nem tudom megtenni. Képtelen vagyok odafordítani az arcomat. Akkor miért parancsolja mégis? Mert ezt nem mindenkinek mondja, ez nem általános elvárás, hanem azoknak szól, akik az övéi. Azoknak, akik a Szentlélek által felülről és újonnan születtek. Azoknak szól, akik már elmondhatják: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Erre csakis Ő képes. Ha Ő él bennem, akkor Ő odafordítja a másik orcámat. Ezért mondja, mert a tanítvány már képes rá. Ez lesz igazából a bizonyságtétel a Benne való hitről. Az odafordított másik orca mondja el, hogy valóban történt velem valami, már nem a régi természetem irányít, hanem az új. És ez Jézus munkája. Ez a hatékony bizonyságtétel.

Engedj, menj, adj. Egyszerű vezényszavak ezek, nincs más lehetőség, mint engedünk neki. Megyek, Uram, engedek, adok. Miért? Mert én is kaptam új életet. Aki megismerte az Úr Jézust, az szabaddá válik önmagától, és az tud elengedni, nem ragaszkodik görcsösen a földi javakhoz, mert tudja, hogy az Atya gondoskodik róla. Aki még nem ismeri az Atyát, az nem tudja elengedni azt, amit megszerzett. Az ragaszkodik a javaihoz, az értékeihez, pedig mindent itt hagyunk. Mondjuk is ezt, szinte már szállóige, mégis olyan görcsösen markoljuk a világ kincseit, mint a kánya, ami olyan mélyen engedi karmait a nagy halba, hogy képtelen elengedni, amikor nem tudja kiemelni a vízből. Így az erejét meghaladó hal lehúzza a mélybe, és a kánya elpusztul. Hányan mennek tönkre, mert képtelenek elengedni, amit egyszer megragadtak. Engedj el mindent, és ragadd meg az Úr kegyelmét. Mert csak üres kézzel foghatjuk azt meg. Tele kézbe nem lehet semmit beletenni. De ha látom az Úr kincseit, örömmel engedem el eddigi értékeimet, és megragadom Isten országának gazdagságát.

 

 

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

 

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

 

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

 

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

 

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

 

Isten áldásával.