Próba

A

 bábeli ítéletes esemény után ismét újat kezd az emberrel Isten (1Móz 12,1-20). Abrámot hívja el, és áldást ígér neki, és ez rajta keresztül kiárad az egész emberiségre. Előbb egy ember kapja meg, majd egy nép, és végül minden nép. Ábrahám utóda, az Úr Jézus Krisztus által jut el hozzánk Isten áldása, a kegyelem. Mi kell ehhez? Egy engedelmes élet. Isten megszólítja Abrámot, aki hallja a szót, és engedelmeskedik. Igazából nem tudja, mi fog rá várni, de megy, mert az élő Isten hívja.

Nagyon szép ez a történet, de azért nem volt könnyű a döntés Abrámnak, mert mindent, az egész addigi életvitelét, azt a közeget, amiben eddig volt, maga mögött kellett hagynia. Valóban egy egészen új kezdődött. A döntés egy egész életre szólt. Egy modern városlakóból nomád pusztai vándorrá lett. Megváltozott a mindennapi élete. Tehát Abrámnak nem a munkahelye, hanem az egész életvezetése más lett. Mindent maga mögött kellett hagynia. Akkor válik áldáshordozóvá, ha mindent otthagy, ami eddig fontos volt, ami az életet jelentette.

Hogy tudott ilyen életre szóló nagy döntést hozni, és mindent maga mögött hagyni ez az ember? A biztosl indult a bizonytalanba, mert emberileg bizonytalan volt. Azért döntött az indulás, az engedelmesség mellett, mert átélte az Istennel való találkozást. Eddig ilyet nem tapasztalt, Isten szólt hozzá. A bálványistenek nem szóltak. És aki szól, az él. Így Abrám számára az őt megszólító Lény élő. Rádöbbent arra, hogy az Élő Istennel van dolga, a Teremtő szólítja, és ad neki ígéretet. Abrám nagy fájdalma, hogy nem volt gyermeke, és Isten ígért neki. Földet fog kapni, és nagy nemzetté lesz. Ilyen ígéretet nem lehet elutasítani. Ábrahám megtapasztalta Istent, és nem tud Neki nemet mondani. Aki megtapasztalja Istent, aki Jézusban pont azért jött el, hogy könnyebben átéljük a jelenlétét, és kapcsolatba kerüljünk Vele, az nem tud Neki nemet mondani. Akinek az Úr élő személy, és megismeri Őt, az tudja, mit tett érte, az képes és kész Érte mindent otthagyni.

Az ígéret elhangzik, de csak akkor válik valósággá, ha el is indul az, aki kapja. És Abrám elindult, nem törődött a közvéleménnyel, rábízza magát a beszélő, őt megszólító Istenre. Az engedelmesség közben fogja Őt igazán megismerni. Aki teszi, amit Isten mond, aki megy Vele, az egyre jobban megismeri Őt. Abrámot maga az Úr vezeti, nem kapott térképet, és nem tudta előre azt sem, hol lesz az a föld. De ment, és közben figyelt felfelé. Isten pedig vezette és erősítette őt.

Ábrahám a feleségével együtt indul. Száraj is vállalja az Úrral a nagy utazást. Abrám figyel Istenre, Száraj pedig a férjére. Lót is velük megy, talán szerencsét próbálni indul, vagy úgy gondolja, ha a gyermektelen Abrám meghal, őreá száll minden. Abrámot nem a pénz motiválta, hiszen ő sokkal többet hagyott maga mögött, mint amit magával vitt. Őt Isten ígérete motiválja, az elhívó szó ad neki erőt és kitartást. Hetvenöt éves, amikor elindul, és ezzel jelzi, hogy Isten bármikor tud velünk újat kezdeni. Nem életkorfüggő az Ő terve. Nem mondhatjuk, hogy ez fiatalabbnak való, ha az Úr hív, menjünk, és Ő képessé tesz az út megtételére.

Abrám hitt Istennek, ha nem tette volna, nem indul el. Akkor azt mondja, ebben a korban mi jöhet még. Nincs már nekem tervem, reménységem. Istennek azonban van  terve. Talán azért is most hívja el az Úr, mert ekkorra feladja már minden saját vágyát. Emberileg már nincs lehetősége arra, hogy gyermeke legyen, és erre Isten nem egy gyermeket, hanem egy egész népet ígér neki. És ez a hit, nem neveti ki, nem mondja magának, öregem, ne képzelődj, neked már nem lesz gyermeked, veszélyes dolog a vágyainkat kivetíteni! Ő ilyeneket nem mondott, hanem hitte, hogy amit az Úr ígér, az úgy is lesz. Isten ígéretére teszi rá az életét. Higgyük, hogy ha emberileg lehetetlennek is látszik, amire Isten hív, de ha valóban Ő mondja, akkor azt véghez is viszi. Istent semmi sem köti. Nem probléma Neki az életkorunk sem. Abrám nem magát akarja megvalósítani, nem azért indul, hogy végre szabad legyen másoktól, és tegye, ami neki tetszik. Teljes mértékben Istenre hagyatkozik.

Nem könnyű ez az út, mert menet közben kapja meg az útvonalat, lépésről lépésre vezeti őt Isten. Amikor eljut Kánaán földjére, az Úr megerősíti hitét, ismét szól, és világosan mondja: utódaidnak adom ezt a földet. Hosszútávú terve van vele. Többes számban szól az ígéret, utódaidnak adom ezt a földet, és még mindig nincs gyermeke. Elindult, eljut az ígéret földjére, de még mindig nincs jele annak, hogy valóban lesznek utódai, és továbbra is bízik.

Lássuk meg, hogy Isten elhívta Abrámot, de ez nem azt jelenti, hogy a késszel várja, hogy már minden ott fogadja azon a földön. Nincs még gyermeke, és a bőség helyett éhínség lesz. Mit szólnánk a helyében, ha éhínséggel várna az Úr? Nem azt mondanánk, átverés? Félrehallottam? Nincs berendezett ház, nagy birtok, éhség van. Ez próba, hitpróba. Isten megpróbálja a hitünket. Ez Abrám és Sára kapcsolatának is a próbája. El tudják-e viselni a jólét után a nyomorúságot? Bíznak-e Abban, Aki elhívta és idevezette őket? Hiszik-e, hogy ezt a problémát is megoldja Isten?

Ez a próba nem sikerült, ezt elbukta Abrám. Milyen érdekes, a nehezebbet megcsinálta, és most a könnyebbet elbukja, maga akarja megoldani. Másokra figyel. Hányszor így vagyunk mi is. Azért volt ez a könnyebb, mert a megtett út tapasztalatára építhettek, rá tudtak állni arra, amit átéltek, amit Istenből megismertek. Hidd, hogy ha az Úr a múltban megsegített, ha a nehezebbet megoldotta, most sem vall kudarcot. Krisztusban mindent nekünk adott, és aki ezt hittel megragadja, az meg is fogja tapasztalni. Isten gondoskodik arról, akit elhívott. Ott gondoskodik róla, ahová elhívta. Ábrahám ezt még nem tudta, az Istent nem ismerő népek cselekedetéhez igazodott. Ha mások Egyiptomba mennek, én is. Itt biztosan ez a szokás. Isten gyermekét azonban nem vezethetik mások szokásai, előttünk maga az Úr jár.

Az Úr nem törli el Isten törvényét, hanem betölti (Mt 5,17-26). A maga mélységében tanítja és éli meg. Nem csak tanít az élet védelméről, hanem a sajátját adja a bűnös emberért, hogy így megmentse őt. Isten szava megáll a föld egész története alatt. Nem vonja vissza azt az Úr, de nem is lehet eltörölni. Az ég és a föld elmúlhat, de Isten szava nem. Miért? Mert az ige Isten lámpása ebben a világban. Általa mutat fényt a sötétben botorkáló embernek. Az ige ad reménységet és mutat rá Isten megoldására. A Biblia mutat kiutat, amikor úgy látjuk, innen már nem lehet talpra állni. Megmutatja nekem a Szabadítót, akihez mehetek, Akitől segítséget kérhetek. Ez a Szabadító az Úr Jézus Krisztus. Ő kiemel a mélységből, megszabadít a bűnből, és életre segít. Amikor én már képtelen vagyok megváltoztatni az életemet, akkor Ő segítségemre jön. Ha kiáltok, meghallja, és kiemel a pusztulás verméből. Meg kell látnunk, hogy mi saját magunkat nem tudjuk megváltoztatni, képtelenek vagyunk bűneinktől, rossz szokásainktól megválni. Ezért jó, ha az igéhez fordulunk, az ige eligazít, Jézushoz irányít.

Azt is a szívünkre helyezi az Úr, hogy nem az elméleti megtartásról van szó. Nem az a lényeg, hogy megőrizzük a Bibliát, megtanítsuk a belőle összeállított hitvallást. Az igét akkor tartjuk meg, ha cselekedjük. Ezért is mondja, ha nem több az igazságunk a farizeusokétól. A farizeusok csak a látványnak éltek. Az volt a fontos, hogy az emberek nagy hívőknek gondolják őket. Tehát a szabályokat látványosan megtartották, bojtot varrtak a ruha szegélyére, nyilvánosan és látványosan imádkoztak, és adakoztak, de a szívüket nem érintette az ige. A gyakorlati dolgokban nem élték Isten szavát. Jézus a gyakorlatra teszi a hangsúlyt. Az övéi élik is, amit hirdetnek. Tehát a tanítványoknak nem a vallási gyakorlat az elsődleges, hanem az élet. Életünkben mutathatjuk meg a hitünket.

Az Úr már itt a szívünkre figyel, az a lényeg, mi van a szívünkben. Nem elég a törvény betű szerinti megtartása, az csak jog. Ő a szívünk mélyére irányítja a figyelmet. Az a lényeg, ott mi van. Ha harag, akkor hiába nem öltem fizikailag, mégis vétettem a parancsolat ellen. Mi van a szívemben? Úgy is kérdezhetjük, ki van a szívemben? Mert ha Ő, akkor Ő nem haragszik a másikra, hanem megbocsát. Mert a szívünkből származnak a tetteink is, ha Ő uralja a szívünket, krisztusi indulat és cselekedet fog belőle származni. Ez belőlünk nem telik, de Ő képessé tesz rá.

 

 

Emeljük Jézushoz szemünk

 

1. Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi győztesünk, Mennyből leszáll s együtt le-

szünk. Lelkünk vigyázni meg ne szünjön, :/: Felséges várástól feszüljön, Az álmot űzd

el, készen állj, Krisztusnép, jön, jön a Király!

 

2. Azt mondta Jézus: Idelenn Új próba és új küzdelem A hívők sorsa szüntelen. Azért

ne csüggedjünk, ne féljünk, :/: Az út rövid, végére érünk. Az álmot űzd el, készen állj,

Krisztus-nép, jön, jön a Király!

 

3. Éneklünk és a perc szalad, A nap, mely nesztelen halad, Az öröklét felé mutat. De

míg hangunk majd zengve szárnyal :/: Hozsánnás angyal-kar szavával, Az álmot űzd el,

készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

 

4. Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk, Te szabd meg életünk, utunk: Hány éjszakánk lesz s

hány napunk. Bölcs szívedből töltsd meg szívünket. :/: Te ismered jól kis hitünket: Küldj,

küldj szent sóvárgást nekünk, Hogy majd ha jössz, készen legyünk.

 

 

Isten áldásával.