Az Úréi vagyunk

 

G

óliát legyőzése egy életre szóló barátságot eredményezett Dávid és Jónátán között (1Sám 18,1-19,24). Mennyire más ő, mint az apja. Nincs szívében irigység, nem félti a trónt. Sőt felismeri, hogy Isten Dávidot teszi királlyá majd apja után. Az Úr csodálatos munkája ez, hisz legtöbbször féltékenység van a szívekben. Nem akarják átengedni másnak, amit megszereztek, elértek. De Jónátán szíve megtisztult az önérdektől, ő Istenre figyel.

Egy darabig Saul is kedveli Dávidot, de amikor meghallja, hogy a nép nagyobb sikert tulajdonít neki, féltékenység és harag gyúl a szívében. Mivel Isten Lelke eltávozott tőle, magára maradt, azonban hosszútávon az ember szíve soha nem üres. Vagy az Úr tölti be, vagy a gonosz. Az Úr Jézus elmondja, hogy amikor Őáltala megszabadul és megtisztul az ember, a gonosz eltávozik, de sehol nem talál nyugalmat, így azután visszatér, és ha még mindig üres a szív hetedmagával foglalja el azt. Így az adott személy állapota egyre rosszabbá válik (Lk 11,24-26). Saul szíve sem maradt üresen a gonosz betöltötte és felerősíti benne a Dávid iránti gyűlöletet.  Saul azon fáradozik, hogy megölje Dávidot. Egyre inkább a gonosz irányítja, nem magában keresi a problémát, nem keresi Istent. Úgy gondolja,  ha Dávidot megöli minden rendben lesz. Dávidot véli ellenségnek, pedig az ellenség benne van. Ő saját maga ellensége. Mi is gondoljuk azt, a másik a mi ellenségünk, miatta alakultak rosszul dolgaink, de ha elcsendesedünk az Úr előtt, meglátjuk, a baj bennünk van. Nekünk kell az Úrhoz térni, változtatni és akkor másképp fogjuk látni az élet dolgait is.

Jónátán igyekszik más irányba terelni az apját, de a hatalomféltés olyan erővel marta magát Saul szívébe, hogy még ő sem tudja tartósan befolyásolni. Saul nem akarja elfogadni, hogy Isten mással folytatja tovább. Tulajdonképpen az is kegyelem, hogy még maradhat a trónon. Így kellene látni, kegyelem, és hálát adni, hogy az Úr népének élén állhat. Miért? Mert ő tudja, hogy az Úr elvetette őt. Azonban ez az időszak lehetőséget kínál az élete rendezésére. Még odaállhat bűnbánattal Isten elé, de nem teszi. Amikor a hatalom és a pénz utáni vágy teljesen a hatalmába keríti az embert, nehéz belőle szabadulni. Aki hatalomra tesz szert nem akar tőle megválni. Ezt ma is lehet látni. És ugyanúgy, mint  Saul, a mai emberek is készek mások életét is elvenni, csakhogy megtartsák a pozíciót. Még döbbenetesebb ez, amikor Isten népe közé is befurakszik ez a lélek. Csak az Úr szabadíthat meg tőle. Ha látom a gonosz jelenlétét kiáltsak az Úrhoz segítségért. Ez a  gonosz lélek, a féltékenység és harag nagyobb mint Góliát,  a filiszteus harcos. Azonban az Úr neve által ez is legyőzhető.

Mindeközben Dávidot készíti az Úr, mielőtt elfoglalná a trónt, sok szenvedésen kell keresztül mennie. Ő pedig vállalja ezt az utat. Nem kerüli ki a pusztát,  a támadásokat, hanem az Úr kegyelme által megharcolja. Alázattal fogad mindent Isten kezéből. Nem reagál haraggal, nem támad vissza. Ő Saulban továbbra is Isten felkentjét látja. Még arra sem találja magát méltónak, hogy a király veje legyen. Látom-e méltatlanságom, hogy nem vagyok méltó arra, hogy Isten gyermeke legyek? Olyan megrendítő, amikor a kapernaumi százados kimondja, nem vagyok méltó, pedig a helyében mi mást gondolnánk. Hogyne tartanánk méltónak magunkat Jézus látogatására, munkájára, amikor adakoztunk, mellé álltunk a népének? Azonban ő látja, hogy minden kegyelem. Így van Dávid is, alázat van a szívében, Istenre bízza magát.

Figyeljük meg, nemcsak a Góliát elleni harcban tekintett Istenre, hanem a személye ellen irányuló támadás idején is. Nem a saját indulata szerint reagál, hanem az Úr akarata szerint. Nem ellenséget lát Saulban, hanem egy segítségre szoruló, bajba jutott embert, aki Izráel királya. Dávid kész segíteni Saulnak, az első dárdahajítás után is továbbra is ott van a király mellett, és pengeti a lantot. Vizsgáljuk meg a szívünket, mi képesek lennénk-e rá? Az életünkre törtek, és ennek ellenére ismét megyek, és lelkigondozom? Dáviddal valóban vele volt Isten Lelke. Az Úr szerzett általa szabadítást. Nem Dávid volt nagy, hanem az Istene. És a gondolat őriz meg alázatban, nem én vagyok nagy, hanem a bennem élő Krisztus.

Pál apostol riadót fúj, ideje az álomból felserkenni, mert egyre közelebb vagyunk az Úr érkezéséhez (Rm 13,8-14,12). Ezért, ébredjünk, vagyis kezdjünk el másként élni, mint amikor még nem ismertük az Urat. Ébresztő, írja az apostol, Isten népének, az egyháznak az élete nem lehet ugyanolyan, mint a világé.  Nem járhatunk ugyanazokban a bűnökben, szokásokban, megkötözöttségekben, mint a nem hívők. A gyakorlati életben látszódik meg, hogy az Úr felszabadítottjai vagyunk. Ha azonban az egyház élete nem különbözik a világétól, ha ugyanazok a bűnök, szenvedélyek jelen vannak, mi a különbség. Akkor hiába hívogatunk az Úrhoz, mert azt mondják, inni, kicsapongani, paráználkodni lehet hit nélkül is. Isten gyermekének a megszentelt élete válik bizonyságtétellé. De vajon van-e különbség? Másabb-e az életünk?

Hogyan is megy ez végbe? A régi embert és annak cselekedeteit az Úr kegyelme és ereje által levetjük, és helyére Krisztust öltjük fel.  Tehát nagy változás, ruhacsere megy végbe. De ez olyan csere, hogy meglátszódik, mert Krisztus él bennünk. Azonban nem elég a régit levetni az újat felölteni, lényeges, hogy most már csak az újat tápláljuk. Ne a testet, hanem az új embert tápláljuk, mégpedig Isten igéjével.

Aki Krisztusban van, az már nem önmagának él. Nem a sajátja az élete, hanem az Úré. Azt jelenti ez, hogy most már Neki élek, az Ő akaratát cselekszem, és Ő rendelkezik az életemmel. Neki élek és Neki halok. Nem én döntök, hanem az Úr, kész vagyok Érte bármikor meghalni, de kész vagyok érte élni, ha még erre van szükség, ha még használni akar a szolgálatban.

 

 

Egyedüli reményem

 

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; :/: Jövel és nézz meg engem, Magamra,

ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

 

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj ne-

kem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

 

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és

a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

 

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő ja-

vunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

 

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te

magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

 

 

Isten áldásával.