Öröm az Úr előtt

 

A

 nagy győzelmet követően Isten ládáját szándékozik Jeruzsálembe vinni Dávid (2Sám 5,1-23). A láda Isten jelenlétét fejezte ki. Dávid vágyott Isten jelenlétére. Ez az egész jelenet arról beszél, hogy Dávid a sikerek ellenére sem magát tartotta nagynak. Istené minden dicsőség. Soha ne feledjük, hogy nem mi vagyunk nagyok, nem nekünk jár a dicséret, hanem az Úrnak. És ami még fontos üzenettel bír, bármilyen eredményt érjünk is el, Isten jelenlétére mindig szükségünk van. Isten jelenléte ad békességet, nyújt biztonságérzetet.

A Seregek Urának nevéről nevezték el a ládát, Isten Izráel seregeinek a fővezére.  Csakis Isten irányításával lehet győzelem. Jó ezt látni, melengesse meg a szívünket, van Parancsnokunk! Nem egyedül kell küzdenünk. A hívő ember Jézus Krisztus katonája, és Ő a főparancsnok. Bár ezt gyakran elfeledjük, pedig nem kellene. Saul problémája is abból fakadt, magának tulajdonította a parancsnoki állást. Amikor mi kerülünk oda, csak vereség jöhet. A győzelmet az Úr aratja.

Tragikus jelenet is társul a láda szállításához, Uzzá halála.  Ezt talán nem annyira értjük, de Istennek nincs a mi segítségünkre szüksége.  Soha ne kapkodjunk, mert csak rontunk a helyzeten. Isten dicsőségében olyan erős kisugárzás van, hogy azt bűnös ember nem képes elviselni. Isten megőrzi azt, ami az Övé. Soha ne akarjunk mi odakapni, besegíteni, mert az soha nem sül el jól.  Másrészt meg volt adva, hogy a ládát kik és hogyan hordozhatják, miként kell vele bánni.

Dávid megrettent, de három hónap múltán ismét elindult, hogy a ládát Jeruzsálembe vigye. Most már egész másképp fognak hozzá, örvendezve és áldozatot bemutatva kezdték meg a szállítást. Az áldozat kifejezte, bűnös vagyok, az Úr kegyelme után vágyakozom. Mindig a bűnbánat, majd a hála a  megfelelő közeledés. Isten elé csakis alázatos szívvel mehetek. Dávid látta, hogy kegyelemre szoruló bűnös ember, de ott élt a hála is a szívében Isten tetteiért.

Örömét fejezi ki a király. Nem szégyell a nép szeme láttára örülni és táncolni az Úr előtt. Az Úr előtt táncolt Dávid, és ez bizonyságtétel Isten népe felé. Az Úr előtt való örömünk megélése bizonyságtétel lehet mások felé. Akkor is, ha nem mindenki ért ezzel egyet.

Dávidot a felesége, Míkal megvetette ezért.  De ha italtól tántorgott volna, akkor is megveti? Hányszor akkor mondanak negatívumot egy emberre, amikor elkezdi imádni az Urat. Ha a világi rendezvényeken tapsol táncol, örül valaki ezt elismerik, gyakran el is várják az érzelem nyilvánítást. De ha Isten előtt örül, énekel, tapsol és táncol valaki, azt megvetik. Dávid nem embereknek adja a dicsőséget, hanem az Úrnak, Őt magasztalja, Neki hálás. Pontosan tudja, mindent az Úrtól kapott, és ezért háláját ki is fejezi. Fejezzük ki mi is hálánkat az Úrnak

Dávid megvallja, hogy az Úr előtt örvendezett, egyben meg is alázta magát. Ezzel fejezte ki, hogy ő csak ember. Király ugyan, de neki is van Királya, az élő Isten. Saul erről feledkezett meg. Ő nem örvendezett az Úr előtt. Saul szívében féltékenység volt, mert magának tulajdonította a hatalmat. Dávid szívében pedig felszabadult öröm van, mert mindent az Úrnak tulajdonít.

Pál apostol a helyes irányba állítja a gyülekezet tagjait (1Kor 9,24-27). Minden szolgálatra, fáradozásra, sőt az egész Krisztuskövető életre úgy tekintsenek, mint egy versenyre. A korinthusiak értették miről van szó. Szerették a sportot, és szurkoltak versenyzőiknek. Azt is tudták, mivel jár ha valaki elindul egy olimpiai versenyen.  Arról is volt értesülésük, hogy sokan indulnak, de csak egy személy lesz győztes. És a győztes veheti át a város vezetőjétől a jutalmat. Ezért a jutalomért, a babérkoszorúért fogukat összeszorítva küzdöttek, harcoltak, a versenyzők.

Aki Jézust követi rálép a versenypályára. Nem turisták, hanem sportolók vagyunk Isten országában.  Ne elégedjünk meg részvétellel, hanem akarjunk győzni. Miért? Mert a győztes jutalmat kap. Milyen csodálatos is lesz, amikor a győztes az Úr Jézus kezéből veheti el, a hervadhatatlan koszorút.

Úgy fussatok, hogy elnyerjétek, bátorít az apostol. Ezen a pályán vannak akadályok is, az nyer, aki ezeket leküzdi. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek, ne elégedjünk meg, a futottak kategóriával, hanem akarjunk nyerni. Nem elég, hogy kegyelmet kapunk, azért vagyunk, hogy megharcoljuk a hit nemes harcát.  Néha úgy tűnik, Isten népe meg van elégedve a bűnbocsánattal, és nincs küzdelem, harc a bűn ellen. Nem küzdünk a győzelemért.

A sportolók mindent alárendelnek a célnak, vajon mi is? Az a célunk, hogy győzzünk, vagy az, hogy jól éljünk, ne maradjunk ki semmiből?  A győzelemhez megfelelő kondira van szükség. Edzeni, gyakorolni kell.  Sőt nemcsak edzeni, hanem a testet is alá kell rendelni magunknak, mert csak akkor leszünk felkészültek. Pál is nemet mond a test vágyainak, hogy győzhessen. Vajon van-e bennünk annyi odaszánás a hervadhatatlan koszorúért, amennyi a sportolókban az elmúló dicsőségért. Megtörténik, hogy az olimpiai bajnokról is az évek múltával megfeledkeznek, csak tengeti az életét. A nagy siker elmúlt, mégis annyi lemondást vállt érte. Az Úrtól való jutalom örökre megmarad. Az Úr nem feledkezik meg győzteseiről, akik vállalják a lemondást, a szenvedést is a bűn, és a gonosz elleni harcban.

 

 

Örvendj, egész föld, az Istennek

 

1. Örvendj, egész föld, az Istennek, És énekelj szép zengéssel! Nagy dicsőségét szent

nevének Mindenek dicsérjék széjjel. Mondjátok ezt az Úr Istennek: Csudálatosak dolga -

id, Erősséged nagy, hozzád esnek Hízelkedvén ellenségid.

2. A te isteni felségedet E földön mindenek áldják, És dicsőséges szent nevedet Ének-

léssel magasztalják. Jertek, és ezt jól meglássátok, Minden jól ide figyelmezz: Istennek

mily csudálatosak Dolgai az emberekhez.

3. A tengert és a folyóvizet Megszárasztja, hogy a népnek Lábuk szárazon által mehet,

Min szíveink örvendeznek. Országa megmarad örökké, Szeme lát minden népeket, akik

feltámadnak ellene, Előmenetük nem lehet.

4. Áldjátok a mi Istenünket, E földön minden emberek, Dicsérjétek az ő szent nevét

Nagy zengéssel, minden népek. Mert életünket ő megadá Az ő nagy kegyességéből,

Lábainkat meggyámolítá, Oltalmazván eleséstől.

5. De minket igen megpróbálál És megkesergetél, Isten. Megolvasztál és megtisztítál,

Mint ezüstöt, a nagy tűzben. Te minket, szegény szolgáidat Adál ellenség tőriben, Kik

hevederrel tagjainkat Megkötözék nagy erősen.

6. Mi fejünkre népet ültetél, Mint a barmok, terhelteténk; Nagy árvizeket ránk eresztél,

Sebes tűzön általmenénk. De te kihoztál, Uram, minket, Megenyhítél, megnyúgotál,

Templomodban azért tégedet Dicsérlek szép áldozattal.

7. - - -

8. Jertek, halljátok, hadd beszéljem Tinéktek, istenfélőknek, Amiket Isten tett énvélem,

Mily kegyesen tett lelkemnek! Hogy szájammal hozzá kiálték, Ottan meghallgata en-

gem, Azért beszédével nyelvemnek Mindenkor őtet dicsérem.

9. - - -

10. Légyen áldott a nagy Úr Isten Az ő nagy kegyességéért, Ki meghallgatott kérésem-

ben, És kegyelmesen hozzám tért!

 

 

Isten áldásával.