Isten temploma

 

D

ávid menekülése rossz döntés volt. Nehéz helyzetbe hozta magát, mert fel kell vonulnia Izráel ellen a filiszteusokkal együtt (1Sám 29,1-11). Ákis Gát királya megbízott Dávidban, azt gondolta, teljesen átállt hozzájuk, ezért magával viszi a harcba. Izráel felkent királya, a Góliátot legyőző harcos, most Isten népe ellen vonul csatába.  Mindez annak a következménye, hogy féltette az életét, és már nem bízott az Úrban.  Meglazult a kapcsolata Istennel, úgy vélte kimerültek Isten lehetőségei és saját kezébe kell vennie a sorsát.  Amikor saját kezünkbe vesszük az ügyeket, és már nem hisszük, hogy segítségünk nélkül is megment az Úr, elrontjuk a dolgokat, bajba kerülünk. Így volt Dávid. Vajon hogyan lehet ebből jól kijönni. Nagyon szorul a kapca, de meg kell látnia Dávidnak, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Nincs olyan szorult helyzet, amiből ne tudna kihozni.  Nekünk is ezt a szívünkbe kell zárni. Mégpedig úgy, hogy a veszélyben is higgyem, az Úr mellettem van.  Ő nem hagy magamra, megcselekszi azt, amit én nem tudok.  De ehhez Rá kell bíznom teljesen magam. Korábbi tapasztalatokra építve hihetem, hogy Ő most is megment. Meg van Istennek a terve, ami alapján cselekedni fog, ezért nem kell nekem pótmegoldásokat keresni. Isten megoldása mindig jobb, mint az enyém.

Isten azonban a filiszteus vezérekben bizalmatlanságot támaszt, így Dávidot elküldik, nem kell harcba menni népe ellen. Csodálatos az Úr, megmenti gyermekét attól, hogy saját népe ellen harcoljon. Megóvja őt, hisz nemsokára fordulat áll be az életében.  Dávid még nem tudja, mennyire közel van a szabadulás és az új élet pillanata.  Beteljesedik az ígéret, véget ér a bujdosás.  Dávid nemrég még úgy gondolta el fog veszni Saul keze által, Isten azonban cselekszik, Saul fog ebben a csatában elveszni, és Dávid előtt szabaddá válik az út. Amikor teljesen reménytelennek látjuk az életünket, az Úr beavatkozik, és olyan szinten, amit el sem képzelünk.  Talán úgy gondoljuk, sokáig húzódik még az a dolog, és kiderül, közel a szabadulás.

Ne mi akarjuk megmenteni az életünket, hanem engedjük, hogy az Úr cselekedjen. Akkor mit tegyünk mi?  Várjuk Őt, várjuk, amíg megnyitja a továbblépés kapuját? Hogyan várjuk? Hittel, és bizonyságtevő élettel.  Úgy éljük meg a nehéz pillanatot, hogy mindenki lássa, mi az Úrban bízunk, és Tőle várjuk a segítséget.

Isten országában nem az emberek személyén van a hangsúly (1Kor 3,6-23). Fontosak, mert ők hirdetik az evangéliumot. Ember mondja el mit tett érte az Úr Jézus a kereszten.  Ember által szól Isten igéje, de Pál látja, hogy ezek az emberek szolgák csupán. Az Úr Jézus Krisztus szolgái mindazok, akik átadták az életüket. Az a feladatuk, hogy megcselekedjék, amit a Gazdájuk mond nekik. A szolgák az Urukért élnek.  Nagy veszély, hogy túlértékeljük az Úr szolgáit, legyenek igehirdetők, evangélisták, tanítók, pásztorok. Hozzájuk kötődik a hitünk, pedig az ige rámutat, szolgák csupán.  Miért? Nem az igehirdető formálja az embereket? Jó tudnunk, nem mi változtatjuk meg a másik embert. Nem mi adunk új életet. Egyetlen ember sem képes erre.  Mi az Úrtól kapott vetőmagot hintjük a földbe, és azt gondozzuk. A lényegi munka az Úré. Ő adja a növekedést.

Isten az, aki munkálkodik az ige által. Az ige olyan, mint a vetőmag, élet van benne.  MI elvetjük, öntözzük, de az életet az Úr adja. Jó látni, hogy ma is ad még új életet azoknak, akik Hozzá jönnek. A növekedést is Isten adja. Ez is fontos, nemcsak az életet, hanem annak a növekedését is Ő adja. Ehhez szükséges az állandó kapcsolat. Öntözni, gondozni kell a magot. Hogyan?  Az ige olvasása által. Az ige által növekedik a hitünk.

Pál alapozta meg a gyülekezetet.  Az alap Krisztus. Csak ott van gyülekezet, ahol Krisztusra épül a közösség.  Ott, ahol az Ő nevében jönnek össze, ahol Őrá épülnek az életek. A növekedés is kegyelem.  Jelzi, Isten nemcsak elvetteti a magot, nemcsak ültet, hanem gondja van rá. Végigkíséri a mag és majd az új növény életét.  Aki elkezdte bennünk a jó dolgot, az véghez is viszi. Nem Istenen múlik!  Azonban az is lényeges, hogy engedjük, hogy formáljon, végezze a munkáját.  Engedjük, hogy bizonyságtevő életté formáljon. A mustármag példázatából megtudjuk, nem azért vetik el a magot, hogy majd egy nagy díszfa legyen belőle, hanem olyan fa, ami a madaraknak fészket biztosít. A gyülekezetet azért ülteti bele az Úr a világba, hogy az Isten nélkül élő, de szomjazó lélek és kereső ember meglássa, van hová menni. A gyülekezet feladata a kereső lelkek befogadása.  A gyülekezet Isten rendelője. A bűn által tönkrement életek itt állhatnak helyre.  De vajon így van-e?  Árad-e a gyülekezetekből a hívő emberekből ez az üzenet. Gyertek, mert itt megkapjátok azt, amit a világ nem tudott megadni. Itt van gyógyulás, szabadulás, új, minőségi élet. Itt helyreáll Istennel a kapcsolat.

Az alapra építeni kell? De mit építünk?  Építünk rá? Építünk a Krisztusra? Mert az alapra való építés nem elsősorban létszámgyarapodást, vagy épületek karbantartását jelenti.  Hanem életek Krisztushoz vezetését. Az alapra akkor építünk, ha másokhoz eljuttatjuk az evangéliumot, és hívővé lesznek.  Az alapra épített érték, ami megmarad, a megtért, megszabadult életek.

A hívő ember Isten temploma.  Igen, végül is Isten is épít templomot, olyan helyet, ahol Ő jelen van. De ez a templom már nem kőből, hanem emberi életekből épül. A templom a lényünkben jön létre.  Isten a Szentlélek által a Neki átadott szívbe költözik. Az Ő jelenléte tesz templommá minket.   Ez azt üzeni, hogy az életünkben meglátszik Isten jelenléte.  Nem láthatjuk Őt személyesen, de övéi által mégis láthatóvá válik. Ha Isten temploma az életem, akkor az meglátszik.  Fektessünk hangsúlyt erre, és úgy éljünk, mindenki vegye észre, Isten jelen van bennem. Ezért fontos, hogy a templomra vigyázzunk, ne szennyezzük be oda nem való dolgokkal. Aki még nem tudja, hogy teste a Szentlélek temploma, az mindent megtesz, de akinél már változás történt és új emberré lett, nem a világ szokásait követi.  Épületeinkre vigyázunk, sok helyről kitiltották már a dohányzókat, ki van téve tilos a dohányzás, az alkoholfogyasztás.  Ha valaki a tiltás ellenére rágyújt, felháborodunk. Miért nem háborodunk fel akkor, amikor Isten templomát, a testünket tesszük füstölővé, italméréssé, parázna intézménnyé?  Adjunk hálát az Úrnak, amiért ilyen megtiszteltetésben lehet részünk, templommá lehetünk. A Lélek által bennünk lakik. Engedjünk Isten Lelkének, tanácsához igazítsuk tetteinket!

 

 

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

 

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Le-

szállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.

 

2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egye-

sít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új

erőt.

 

3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg

egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka”?

 

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért

eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.

 

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy se-

reg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel Fenn Nálad béke

vár!

 

 

Isten áldásával.