|
N |
agyon megrendítő Dávid magatartása, gyászénekkel siratja el Sault, azt az embert, aki annyi rosszat tett ellen, aki többször meg akarta ölni (2Sám 1,17-27). Örömdalt várnánk, mert a helyében mi örülnénk, hogy végre megszabadultunk tőle, és szabad az út. Azonban Dávid szíve az Úré, ő valóban Isten gyermeke. Nem a személyes problémáját látja, hanem Isten népét, és annak királyát. Fáj neki a vereség, és hogy ilyen véget ért az Úr felkentje. Isten gyermekeinek a veresége kell, hogy fájjon a többi hívőnek. Dávidban nincs káröröm, nem mondja, megérdemelte, miért nem vette komolyan Isten szavát. Őszintén fáj neki az ő haláluk.
Izráel ékességeinek és hősöknek nevezi mindazokat, akik meghaltak ebben a csatában. Fáj a szíve, amiért az Úr harcosai elestek, idő előtt tértek sírba. Dávid ügyel arra, hogy az Úr népének ellenségei ne tudják meg, és ne örvendezzenek. Mert sátánnak öröm, amikor Isten harcos gyermekei elesnek, de erről nem kell az ellenségnek tudni. Ne gúnyolhassák az Úr nevét.
Megemlékezik Dávid Jónátánról is, aki nem magára tekintett, nem tartotta zsákmánynak, amibe beleszületett. Óriási dolog, hogy le tudott mondani arról a trónról, ami eredetileg neki járt volna. Jónátán szíve nem a hatalommal forrt egybe, hanem Dáviddal. Melyikünk tudja másnak átengedni azokat az előnyöket, amikről úgy gondoljuk, hogy jár nekünk? Jónátánnak nem a pozíció volt az első, hanem Isten akarata. Kész volt eggyel hátrább lépni, és maga elé engedni azt, akit Isten kiválasztott. Tudunk-e mást elénk engedni? Hányszor elkezdünk harcolni a magunk helyéért.
Nagyon mély dolgokról beszél az apostol, olyanokról, amiknek a hívők körében természetesnek kellene lenni (1Krón 6,1-8). Azonban úgy tűnik nem természetes. Miért? Mert még a régi kovász hat. De Pál nem mondja azt, hogy akkor ez van, ezt kell elfogadni, hanem megmutatja a krisztusi utat. Segít, hogy tovább lépjenek és növekedjenek a hitükben. Rámutat, hogy a hívők közötti problémát belkörben kell megoldani. Az Úr ad bölcsességet hozzá. Van, ami nem tartozik a kívülállókra. Amennyiben a gyülekezet képes a problémát megoldani, az is bizonyságtétel. Világi bíróság nélkül el tudnak dolgokat rendezni Jézus tanítványai.
A tanítványok, akik az igét olvassák és figyelnek az Úrra, megtanulnak a mindennapi élet dolgaiban eligazodni. Akit vezet az Úr, az ezekben nem szorul a világ segítségére. Az Úr ad bölcsességet megítélni mi a jó, a helyes. Nem a világ a minta, hanem az Úr Jézus. Az apostol úgy látja, ha elakadunk az élet dolgaiban, akkor keressük meg a testvéreket, azokat, akik hitben előttünk járnak, és velük beszéljük meg, tőlük kérjünk tanácsot, együtt keressük az Úr akaratát. Nagyon lényeges, hogy Isten gyermekei az élet dolgaiban ne a nem hívők véleményéhez igazodjon, ne azokra figyeljen, akik nem ismerik az Urat, és nekik is problémáik vannak azon a területen. A tanítvány forduljon mindig bátran az igéhez, az Úrhoz. Milyen tanácsot adhat az Úr gyermekének, az aki ámbár világi szakember, de a saját élete is romokban hever. Olyanokhoz forduljunk, akik a maguk életét jól, ige szerint igyekeznek igazgatni.
Az apostol megmutatja, mi legyen a problémák elintézési módja. Amikor ezt olvassuk, mély bűnbánatot kell tartanunk. Mennyire más az ő beállítottsága, mint a miénk. Miért? Mert neki minden az Úr Jézus Krisztus. Nem az anyagiak felől közelíti meg az életet, hanem Krisztus felől. Tudja, mert sokszor megtapasztalta, hogy mindent az Úrtól kap. Ha valamiben hiányt szenved, az Úr majd pótolni fogja. Így azután, tud lemondani, tud kárt és sérelmet elviselni. Ha őszinték vagyunk, akkor pont ezen a területen vannak lemaradásaink. Kárt és sérelmet nem szeretünk, de nem is igazán tudunk elviselni. Ragaszkodunk a magunk igazához. Elengedni, lemondani, kárt, sérelmet elviselni az képes, akinél valóban az Úr Jézus vette át teljes mértékben az uralmat.
Pál apostol felteszi a kérdést: Miért nem viselitek el inkább a kárt? Azt üzeni ez, hogy az ő látása szerint ez a bizonyságtévő magatartás. Erre odafigyelnek. Mert a világ nagyon anyagias, mindenki harcol az előnyökért, és oly kevesen tudnak lemondani a békességért, vagy a másik javáért. Minden azon dől el, mi a mi kincsünk, kihez, mihez kötődik a szívünk. Az Úr Jézus azt mondta, tagadja meg magát, aki követni akarja és vegye fel a keresztjét naponta. Bizony csak akkor tudunk sérelmet elviselni, ha nemet mondunk magunkra, és azt kérjük, úgy legyen, ahogyan az Úr akarja. Amit ma mond az ige, nagyon magas léc, azonban a negyedik fejezetben azt írta az apostol, ahhoz tartsuk magunkat, ami meg van írva. Minden azon fordul meg, hogy mihez tartom magam. Az igéhez, vagy emberi szokásokhoz? Esetleg az az érvünk, én így szoktam? Pál apostol szerint a hívő számára mindig az ige az érv, az, ami meg van írva.
Bár bűn és kín gyötör
1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem
esem.
2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed
örök.
3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts ba-
jomon!
4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy ir-
galmad enyém.
5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghall -
gatod imám.
6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret na -
gyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése