Csecsemő vagy felnőtt?

 

D

ávid egyre nehezebb helyzetbe kerül a filiszteusoknál, a maga választotta menekülési vonal bajba sodorja (1Sám 28,1-25). Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt. Ha most nem is veszti el az életét Dávid, mert az Úr majd könyörül rajta, nehéz pillanatokat él át. Háborúba kell vonulnia Izráel ellen. Az Isten által elhívott és felkent király saját népe ellen kell, hogy fegyvert fogjon. A világ soha nem megoldás, aki szövetkezik vele, vagy tőle vár oltalmat kínos helyzetbe kerülhet.  Isten népével is szembeállít a világ, ezért jó, nemet mondani, és nem hozzá menekülni.  Soha ne feledjük, az Úr megmenti övéit, és ha nem, akkor pedig hazavisz.  Jobb vállalni az Úrért a szenvedést, az üldözést, mint ilyen helyzetbe keveredni. Tulajdonképpen akkor jönnek az ilyen gubancok, amikor  a szenvedést el akarjuk kerülni, vagy hamarabb akarunk kikerülni belőle. Jobb várni az Úr szabadítására.

A filiszteusok hatalmas sereget vontak egybe, Saul teljesen megrettent. Látta, hogy itt nincs esélye. Elkezd kapkodni. Elsőre nem is kapkodás, úgy gondoljuk, mert megkérdezi az Urat. Erre bólintunk, helyes, ezt kell, mielőtt bármit teszünk, kérdezzük meg az Urat.  Megdöbbentő, Isten nem válaszolt. Kétségbeejtő a helyzet, jön az ellenség, dönteni, és tenni kell valamit, és nem válaszol Isten? Akkor minek kérdezzem, ha úgysem ad választ? Ezt mondhatnánk, azonban ez csak olyan kapkodás, megrémült, és Istenhez fordul, de korábban nem tette.

De miért nem válaszolt Isten? Nagy a baj, hát nem segít? Sámueltől megtudjuk a választ, azért nem felel Isten, mert amikor szólt, akkor Saul nem hallgatott Rá, és nem tette, amit mondott az Úr. Isten nem a levegőbe beszél. Gyakran azt gondoljuk, Isten mond, amit akar, és mi is tesszük, amihez kedvünk van, úgysem történik semmi, Isten elnézi. Hányszor csak elolvassuk az igét, de nem tesszük, mert nem vesszük komolyan, hogy Isten szól, ezt Ő parancsolja.  Vegyük mindig komolyan az igét, mert ha nem tesszük, ne csodálkozzunk, ha egy idő után nem szól.  Mert minek szóljon, ha úgysem hallgatunk Rá. Azt is láthatjuk, milyenek is vagyunk, mi engedetlenkedünk, Isten nem szól, és nekünk áll feljebb, miért nem szól? Nem így szoktuk? Zúgolódunk, letámadjuk az Urat, nem segített, hagyta, hogy egy tragédia megtörténjen, vagy nem adott választ, pedig annyira kértem.  De azon nem háborodunk fel, hogy Isten mondott valamit, és nem tettük meg.  Magunk ellen nem lázadunk, pedig ha az Úr nem szól, meg kell keresni, mikor kaptunk üzenetet utoljára, és vajon megtettük-e? Ha nem akkor tartsunk bűnbánatot, és ha lehet, korrigáljunk, tegyük, amit mond. Saul sok időt kapott, hogy rendezze a dolgokat, de nem tette.

Hogyan korrigálhatott volna Saul? Miként javíthatta volna a hibát? Én úgy látom, egy igazi hőstettel.  Át kellett volna adnia a hatalmat Dávidnak. Már rég tudta, hogy Isten őt választotta. Ez hőstett lett volna.  De legalább annyit kellett volna tennie, hogy visszahívja a sereghez.  Nem harcol Dávid ellen, hanem összefog a filiszteusok ellen. Azonban olyan nehezen fogadjuk el, hogy Isten másképp akarja, nehezen engedünk, és nehezen adjuk fel saját énünket, akaratunkat. Saul maga akarja megmutatni.

Ebből rossz út lesz.  Azért is meg akarja mutatni, majd ő kicsikarja a választ Istentől.  Nincs bűnbánat a szívében, nem alázattal közeledik, hanem Istenhez is erővel.  Ha nem felel, majd megtalálja a módját, hogy kitudja akaratát. Ez rossz elképzelés, rossz minta.   Istent nem lehet kényszeríteni.

 Tiltott útra tér, halottidőzőhöz fordul.  Ez mindig rossz irány.  Ne a jósokat keressük, hanem az Urat.  Akkor is, ha úgy gondoljuk, nincs válasz. Legyünk türelmesek, és közben vizsgáljuk meg a szívünket. Keressük meg, miért nem halljuk a választ?  Ha így teszünk, akkor az Úr meg fogja mutatni, mi a probléma. Várjunk az Úrra, és ne keressünk külön forrásokat, tiltott utakat.

Az apostolhoz kérdéseket intéztek a Korinthusiak, és Pál most válaszol (1Kor 3,1-5). Elmondja, amikor ott volt, nem beszélhetett velük úgy, mint lelkiekkel, mert a hitben még csecsemők voltak. A csecsemő pedig még nem bírja el a kemény eledelt.  Mindez mutatja, hogy a hitben megvan a növekedés tempója, nem lehet sietni. A lépéseket be kell tartani. Hiába ugrunk azonnal a keményebb dolgok felé, ha még az alapok sem biztosak. Aki rendszeresen táplálkozik, el fog jutni a felnőtt korra. Az ige táplál, és elvégzi a növekedés munkáját.  Ehhez türelemre is szükség van. Előbb ismerjük meg az evangélium alapjait, erősítsük kapcsolatunkat az Úrral, és közben megtapasztaljuk, hogy egyre előrébb tartunk. A hitben való növekedés fontos feltétele az engedelmesség.  Amit megértek azt beépítem az életembe. Már ahhoz igazodok az élet kérdéseiben. Korinthusban az volt a gond, hogy nem ültették át a gyakorlatba, amit az apostoltól tanultak. Meghallgatták ugyan, de amikor problémák keletkeztek, régi beidegződéseik szerint reagáltak rájuk. Ezt testinek nevezi az apostol. Aki még a régi, tehát megtérése előtti szokások, hagyományok, vagy a környezet véleménye alapján cselekszik, az még kiskorú, testi ember.

Ebben a gyülekezetben irigyek voltak, versengtek, és az Úr Jézus annak idején pont ilyen helyzetben mondja a tanítványoknak, köztetek ne úgy legyen, mint a világban.  Meg kell vizsgálni a szívünket, mi van bennünk? És ha azt látjuk, még a világ indulatával vagyunk telve, akkor kérjük Urunkat, hogy tisztítson meg, és töltsön fel teljesen önmagával. Tegnap olvastuk, a Szentlélek a hívő ember tanítója, így kérjük Őt, tanítson és mutassa meg az igén keresztül a helyes lépést.

Nem az a gond, hogy akkor még kisdedek voltak a hitben, hanem az, hogy a levél írásakor, évek múltán is azok.  Már lelkieknek kellene lenniük.  Mi hol tartunk? Azért fontos kérdés ez, mert sokan nem egy két éve járunk hitben, hanem évtizedek óta. Mit mond ránk az Úr? Nekünk is azt mondja, még most sem bírjátok el a kemény eledelt?  Amikor megsértődünk, és nem megyünk többet ige közelbe, vajon nem kiskorúságunkat bizonyítjuk. Vagy amikor visszavágunk, magunkat védjük, és úgy élünk, ahogy a világ, akkor felnőttnek mondhatjuk magunkat? Azért szól az ige, hogy változtassunk. Kiáltsunk, hogy Urunk könyörüljön rajtunk.

 

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

 

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

 

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

 

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

 

Isten áldásával.