A hálaadás átformáló hatása

A

z Úr vezetése által célhoz ér Ábrahám szolgája (1Móz 24,28-67). Ábrahám teljesen Istenre bízta a szolgát, ő pedig megtapasztalta, hogy megéri bízni Istenben. De nemcsak elvezette a szolgát Náhor városába, hanem fel is ismertette vele az Izsák számára kiválasztott leányt. Isten vezetése alatt minden szépen kiigazodik, a hívő embernek nem kell félni, hogy nem fogja megtudni mi az Úr akarata. Aki vár és figyel, az idejében felismeri a számára elkészített társat és az egyéb ajándékokat.

Jó olvasni a szolga Lábán házában elmondott beszámolóját útjáról. Nem a maga nevében lép fel, hanem becsülettel vállalja, hogy ő Ábrahám szolgája, és gazdája képviseletében jár. Tehát nem kezd el a maga érdekében ügyködni, hanem hűséges marad urához. Mi is Urunkat képviseljük, és mindenben az Ő nevében kell eljárnunk. Fontos, hogy hűségesek maradjunk Urunkhoz mi is. Mindenki lássa meg, hogy mi az Úr szolgái vagyunk.

Ábrahámról is úgy beszél ez a szolga, mint aki az Úr áldottja. Tehát nem Ábrahámot emeli ki, nem az ő ügyességéről, szorgalmáról beszél, hanem arról tesz bizonyságot, hogy mindent az Úr adott neki. Vagyonát, hatalmát nem maga szerezte, hanem az Úrtól kapta. Mi legtöbbször úgy mutatjuk be az életünket, hogy minden, amit szereztünk, ahová az életben eljutottunk, a kezünk műve. Mindent magunknak köszönhetünk, mondjuk, ez a szolga azonban felismerte, hogy Ábrahám mindent az Úrnak köszönhet. Aki Istentől kapja javait, biztonságban tudja magát, és annak az élete megbízható. Izsák élete megbízható lesz Rebeka számára is, mert a jövőjük nem Izsáktól, nem is a természet vagy a politika alakulásától függ, hanem Isten áldásától. Amit mi szerzünk, az mindig bizonytalan, hiszen el is lehet veszíteni a megszerzett javakat, és ma a munkalehetőség sem biztos, aki azonban az Úrra bízza magát, tudja, hogy Isten minden körülmények közt képes gondoskodni övéiről.

Az elbeszélésből Lábán is felismeri, hogy „az Úrtól van ez a dolog.” Tehát Lábán háza népe előtt is nyilvánvaló, hogy Istennek van terve Rebekával, és ezt az egész utat és a találkozást is Ő szervezte meg. Mindig lényeges, hogy a környezet is felismeri, amikor egy dolog Isten vezetése által jön létre. Ez a felismerés visszajelzés és megerősítés a szolga számára, és az a mi számunkra is. Ilyen visszajelzés és megerősítés nélkül soha ne lépjünk. Mindig várjunk, amíg Isten világossá teszi a számunkra, hogy itt félreérthetetlenül az Ő akaratáról van szó, és jól láttuk az eseményeket, jól döntöttünk. Amikor a szolga meghallja a számára kedvező döntést, meghajol az Úr előtt. Mindenért Istennek ad hálát, Őt dicsőíti. Nemcsak akkor fordul az Úrhoz, amikor segítségre van szüksége, hanem amikor azt megkapja, megköszöni.

Fontos még megjegyezni, hogy az Úr vezetésének világos felismerése mellett is megkérdezik Rebekát. Miért? Mert Isten nemcsak az egyik fél életében munkálkodik, hanem a másikéban is. Ezek az emberek tudják, ha ez valóban Isten akarata, akkor ezt Rebeka is felismeri. Csak úgy lehet belemenni ebbe a kapcsolatba, ha mindketten biztosak Isten akaratában, ha felismerik, Isten adta, rendelte őket egymás számára. Ez a felismerés ma is fontos. Saját meggyőződésünket nem lehet ráerőltetni a másikra, hanem ki kell várni, hogy a másik is maga döntsön. A szolga rá meri bízni a lányra a döntést, mert tudja ,ő is Isten kezében van.

A történetben Izsák, akinek a számára hozzák a feleséget, passzívnak tűnik. Mintha nem is róla és a jövőjéről lenne szó. Aztán a végén meglátjuk, nem is annyira passzív, mert amíg a szolga messze jár, addig Izsák imádkozik. Felismeri, ez az ő része. Van, amikor azzal tesszük a legtöbbet, ha imádkozunk. Izsák nem volt türelmetlen, nem ő akart intézkedni, hanem rábízta egész életét Istenre. Imádságban hordozta az Úr előtt ezt a kérdést, és közben végezte feladatát az ígéret földjén. Az ima ma is fontos eszköz a kezünkben, és aki így kapcsolatban van az Úrral, mindig tudja, mikor kell cselekedni, és mikor kell nyugodtan, imádkozva várni.

Pál apostol az Úr kezébe helyezi a gyülekezetet (1Thessz 5,23-2Thessz 1,5), mert tudja, hogy egyedül Ő képes megőrizni őket. Mert nem elég elindulni, célba is kell érni. Az úton sok veszély leselkedik Isten gyermekeire, és ahogy nem tudták magukat megmenteni, úgy megőrizni sem képesek. Egyedül az Úrnak van hatalma az Övéit megőrizni, célba vezetni. Mind a testet, mind a lelket Ő őrzi meg, ez fontos, nemcsak a lélekre kell ügyelni, hanem a testet is meg kell őrizni a bűntől. Nem választhatjuk ketté a testi és a lelki életünket. Nem mondhatjuk, kegyelmet nyertünk, ezért élhetünk, ahogy akarunk. Az új életet is testben éljük, mégpedig már egy megszentelt életet. Minden Isten hűségén alapszik, és olyan jó, hogy Ő hű marad. Ő hívott el tanítványnak, és Ő hűségesen végig is kíséri az életünket. Tehát soha nem fenyeget minket az, hogy Isten magunkra hagy, ennek a veszélye nem áll fenn, inkább az történhetik meg, hogy mi hagyjuk el az Urat. Ám ennek sem kell megtörténnie, elrejtőzhetünk oltalmában.

Az apostol tudja, hogy állandó törődésre van szüksége Isten népének. Nem elég egyszer elmondani a dolgokat, hanem meg kell ismételni. Sőt, tovább kell őket vezetni a keskeny úton. Mert a hitben növekedni kell, az pedig az Ige által megy végbe.

Egymással törődni kell, azaz időt szánni, akár a férjnek a feleségre, feleségnek a férjre, szülőknek gyermekekre, nem elég csak néha leülni egymással, rendszeresen kell tenni. Jó, ha az Úr Igéje körül tudunk leülni, ha Isten szavából kérjük együtt az útmutatást.

Az apostol a törődést levélírásban fejezi ki. Újra előveszi a tollat és papírt, és ír. Ebben a levélben több korábbi elem újra megfordul, ezáltal megtudjuk, hogy a kegyelem és a békesség állandó. Mindig szükségünk van rá. Isten gyermekei kegyelemből élnek, és ebből a forrásból áramlik szívükbe a béke. A békesség a Jézussal való állandó kapcsolat gyümölcse. Ezt a békét nem lehet megvásárolni, hanem csak kapni.

A kegyelemből élő ember mindenkor hálás, ezt látjuk Pálnál is. Nem tud úgy írni, hogy a hála ne törne elő a szívéből. Mindig meglátja azt, amiért hálát lehet adni. Én látom-e? Vagy mindig csak a panasz hagyja el ajkunkat, felismerjük az élet apró dolgait, amikért hálásak lehetünk? A hála a megelégedettségből és az önelfogadásból fakad. Figyeljük meg, hogy ma miért tudunk hálát adni az Úrnak. Tudatosan keressük, amit megköszönhetünk, mert be lehet hálára is állítani a szívünket, és ha így teszünk, azt vesszük észre, belülről átalakultunk. A zúgolódás, nyafogás helyett, ragyogó és örvendező lesz az életünk. Lehetünk mi ragyogó életek.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4.      Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5.      Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.