A Forrásból meríts!

S

alamon gyermekkorában bizonyára többször odaült apja, Dávid lábaihoz és szomjas szívvel hallgatta a csodálatos történeteket, amelyekben apja megtapasztalta Isten hatalmát és hűségét (Péld 14,26-35). Hallotta miként győzte le Dávid a félelmetes filiszteus harcost, Góliátot, meggyőződött az Úr oltalmazó szeretetéről, amikor hallotta hogyan rejtette el Dávidot az Úr Saul haragja elől, és miként ajándékozta meg győzelmekkel a különféle csatákban. Salamon, amikor leírja, „aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az”, azt saját tapasztalatból veti papírra. Ez bizonyságtétel mindarról, amit a családja életében, és a sajátjában is tapasztalt. Nekünk is vannak tapasztalataink az Úr oltalmazó szeretetéről, mi is el tudjuk mondani mindazt, amit átéltünk a Vele való kapcsolatban. Vannak emlékeink olyan időszakról, amikor megtapasztaltuk, hogy oda lehetett menekülni Atyánkhoz, el lehetett rejtőzni Nála. Pál is visszatekintett az élete korábbi szakaszában átéltekre, és így ír róluk: „aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít” (2Kor 1,10). A múltban megtapasztalt szabadítás hálára serkenti és egyben reménységet ad a jelen nyomorúságában. A szabadításra ma is lehet építeni, és mondhatjuk, ahogyan tegnap könyörült rajtam és elrendezte ügyeimet, úgy fogja megtenni ma is. Ezért csak Benne reménykedjünk.

Isten kegyelmének megtapasztalása azonban nemcsak a mi számunkra erőforrás, hanem másoknak is reménységet jelenthet, ha bizonyságot teszünk róla. Ha elmondjuk az Úr munkáját, amit életünkben elvégzett az a jelenleg kiutat kereső, mélységben lévő, vagy szenvedő embertársunknak is reménységet adhat. Az ilyen bizonyságtétel felemelheti a másikat a csüggedés mocsarából és azt a reménységet nyújthatja felé, hogy ő sem reménytelen. Ha őrajta tudott segíteni Isten, akkor rajtam is tud.

Salamon felismerte, hogy van egy életünket tápláló forrás, ez pedig nem más, mint az Úr jelenléte, a Vele való állandó és élő kapcsolat. Ez a forrás az Úr Jézusban elérhetővé vált a számunkra, ha rendszeresen odamegyünk hozzá, és elmerülünk lényében, átéljük a forrás vizének megújító erejét. „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,14).  Maga az Úr hívogat ehhez a megújító forrásvízhez: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (Jn 7,37-38). Mindig a forrásból merítsünk.

Megemlíti a szerző a nép gyarapodásának szükségességét. A gyermekáldás vállalása fontos, születés nélkül halálra van ítélve egy nép. Az önző, magának való élet önmagát pusztítja el. Isten az embert növekedésre, gyarapodásra, az élet továbbadására kódolta, az élet tovább akar öröklődni, ez Istentől kapott küldetésünk. A ma embere viszont magának akarja kisajátítani, mindent maga akar felélni. Isten könyörüljön rajtunk, hogy bűnbánattal forduljunk hozzá, és kérjünk vétkeinkre bocsánatot, majd vállaljuk az áldást. Az élet áldás!

Ennek nyomán azt meg kell említeni, hogy a fentebb említett gondolatok a gyülekezetre is igazak. Pünkösd után azt láttuk, hogy Isten szaporította a gyülekezetet üdvözülőkkel, Isten a növekedés Istene. Fel kell tenni a kérdést, akkor mi miért fogyunk? Miért nincs növekedés? Urunk könyörüljön, hogy megtaláljuk a feleletet, és ennek nyomán a megoldást. Amelyik közösség nem gyarapodik, az elfogy.

Még annyit, hogy mi már tudjuk, van jézusi indulat is, hiszen Pál felhívja a figyelmünket, hogy azaz indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban is volt (Fil 2,5). Szükségünk is van erre, hiszen a saját indulatunkat a bűnös emberi természet hatja át, amely önző, magának való, a krisztusi ezzel szemben aláhajló. Ő ott tudta értünk, ezért a világért hagyni az Atya dicsőségét, az Ő csodálatos világát. Ő tudott a jobból, a rosszabba menni értünk. Az Ő alászálló indulata minket is képessé tesz alászállni, vagyis elfogadni és jól megélni a megszokottnál rosszabb körülményeket. Mert bizony mi gyakran nem bírjuk elfogadni és zúgolódunk, ha rosszabb helyzettel találkozunk, mint amit eddig megszoktunk. Jusson mindig eszünkbe, hogy Jézus rosszabb körülménybe jött, mint amilyenben a mennyben volt része.

Pál apostol lehetőséget kap Félixtől a védekezésre, ám ő ezt a helyzetet is bizonyságtételre használja fel. Elsősorban nem magát védi, hanem megvallja hitét, bizonyságot tesz az élet útjáról. Vállalja, hogy ami a zsidóknak eretnekség az számára élet.  Pál Félix előtt sem úgy beszél, ahogyan elvárják tőle, hanem úgy, amint Gazdája megbízta. Tudjuk-e mi minden helyzetben vállalni Őt. Meg merjük-e vallani munkahelyen, társadalmi pozícióban azt, Akihez tartozunk?

Ismét megvallja a feltámadásba vetett hitét, tudjuk-e mi is vállalni ezt a hitet a temetőben, gyászolókkal való beszélgetés idején? Még jegyezzük meg, hogy Pál világosan leírja, senki nem kerülheti el élete megítéltetését. Mivel mindenki feltámad, mindenkinek Isten ítélőszéke elé kell állni. Tehát az nem jó taktika, ha valaki arra rendezkedik be, hogy megússza a földi igazságszolgáltatást, mert az istenit nem lehet elkerülni. Tehát ne az vezessen, hogy itt valahogy megússzam a múltammal, a bűneimmel való szembenézést, és elkerüljem a felelősségre vonást, hanem lássam meg, Isten ebben az életben akarja megoldani életemet, elrendezni bűneimet. Azért küldte el ebbe a világba Fiát, Jézust, hogy mint Isten Báránya magára vegye bűneinket és felvigye a fára, a Golgotára. Az életünk elrendezésének helye, a Golgota hegye, a kereszt töve, ott hull le rólunk a teher. Aki mindezt ebben a földi életben vállalja, és megtapasztalja bűnei bocsánatát, annak már nem kell megúszni a dolgokat, hanem mindig meri vállalni önmagát, a hibáit is, mert tudja, van kegyelem, van  örök élet. Jézussal van újrakezdés.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4.      Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.