Lépésről-lépésre

 tegnapi és a mai ószövetségi Igét összevonva hallgassunk most oda az Úr szavára (Példb 10,17-11,14). Mindezt úgy tegyük, hogy a mai napra is próbáljuk megragadni, majd megfogalmazni, azt, amit megértettünk, ami Főparancsnokunk napi parancsa a számunkra. Akkor válik életté az Biblia, akkor segítik az olvasottak a tájékozódásunkat, ha meghalljuk, majd komolyan is vesszük a hallottakat.

Salamon is azt hangsúlyozza, hogy itt nem elméleti oktatásról van szó, nem az a lényeg, hogy minél több ismeretünk legyen, hanem arról, hogy Isten az Ige által úgy akar vezetni, mint annak idején Izráelt a tűz és felhőoszlop által. Így mutatta számukra az utat, vezette őket a számukra ismeretlen pusztában. Azonban  mind a felhőoszlop, mind a tűzoszlop akkor jelentett életet, biztos haladást, ha elindultak és követték. Tehát a követést nekik kellett végrehajtani. Az Úr ma is azt akarja, hogy az övéi elkerüljék a csapdákat, győzzenek az ellenség felett, jól oldják meg problémáikat, azonban ehhez szükséges naponta komolyan venni, amit mond nekünk. Számtalan példa áll előttünk a Szentírásban, amikor a Jézus szavának való engedelmességen múlik egy csoda, egy gyógyulás.  Gondoljunk a kánai menyegzőre, amikor a szolgáknak Jézus érthetetlen dolgot mond, a vízzel telehordott kővederből vigyenek egy pohárral inni a násznagynak. Vajon melyikünk tette volna meg?  Ők azonban szó nélkül, okoskodás, mérlegelés nélkül tették, amit Jézus mondott és mire odaértek, bor lett a pohárban (Jn 2,1-12). Gyakran ezen az apró mozdulaton, az engedelmességen múlik, hogy megtapasztaljuk-e Urunk csodáit életünkben.

Rámutat a szerző a beszédben rejlő veszélyekre is. Megtapasztalta, ha bölcsesség nélkül szólunk, tehát nem akkor szólalunk meg, amikor szólnunk kell, és nem azt mondjuk, amit ránk bízott az Úr nem életet, hanem halált közvetítünk. Ha nem az Úr bízott meg, akkor kárt is okozhatunk beszédünkkel, azzal, amit hirtelen, vagy fölöslegesen kimondunk. Ezért jó ha meglátjuk, nem mindenre nálunk van a jó tanács, nem mindenben nekünk kell útmutatást adni. De a beszédhez tartozik az is, hogy felismerjük, amikor szólnunk kell. Pál apostol Filippiben meglátta az öngyilkosságra készülő börtönőrt és így szólt hozzá: „Ne tégy kárt magadban” (Apcsel 16,28). Ha nem szól, meghal az ember, de mivel megszólította, életet mentett és nyert meg az Úr Jézusnak.

Kiemelném még az erőlködés mentes élet fontosságát. Az Úr áldása gazdagít meg, vagyis az erőlködés előbb utóbb visszaüt. Az élet gazdagságában annak lesz része és öröme, aki rábízza magát az Úrra, ő pedig energiáját a szolgálatra, Isten országának építésére fordítja. A bolond gazdag mindent megtett, hogy minél jobban fejlessze gazdaságát, növelje vagyonát, és mi lett a vége? Elkérték a lelkét, és meghalt, amiért fáradozott itt maradt. Milyen sokan egész életüket a munkába ölik, ez a szenvedély hajtja őket, és azután mindaz, amiért küzdöttek semmivé válik. A verejtékkel épített ház, a kuporgatva gyűjtött vagyon elprédálódik. A megtakarított pénz eltékozolódik, mint a kisebbik fiú esetében is. Az Úrra bízott élet azonban naponta élvezheti az Istentől kapott mannát.

Megtudjuk még, hogy Isten a kereskedelemben és az élet minden területén a becsületességet várja el. Ne a másik rovására való előrelépés, a meggazdagodás legyen a szemeink előtt, hanem a tisztességgel végzett munka, amelynek meg lesz a gyümölcse.

Salamon fontosnak tartja a vezetést, tehát egy közösségnek vezetőre van szüksége, aki Isten gondolata szerint terelgeti az adott közösséget. Istentől jövő látás nélkül elbukik a gyülekezet is. A gonosszal vívott harc akkor lesz eredményes, ha figyelünk a főparancsnokra. Másrészt a vezetőnek is szüksége van munkatársakra, ő sem képes egyedül mindenre.

Az ApCsel 21,35-22,11 versek által figyeljünk Pál apostol további munkásságára, életútjára. Jeruzsálemben tartózkodik és éppen a római parancsnokság oltalma alatt áll. A százados mentette ki Pált a zsidók kezéből. Pedig az apostolon keresztül a Megváltó, Akit vártak egy újabb lehetőséget kínál a számukra. Ebben a kicsi emberben az Úr Jézus keresi ezeknek a zsidóknak a szívét. Most még újraértékelhetnék a nagypénteki eseményüket és egész életüket. Most még lehet bűnbánatot tartva megtérni, de ők ismét nekirontanak az Úrnak. Észrevesszük-e Isten felkínált alkalmait és élünk-e a lehetőséggel?

A zsidók nem éltek az új élet lehetőségével, Pál azonban igen, áron is megvette az alkalmat a bizonyságtételre. Engedélyt kért a ezredestől a beszédre, és megvallja népe képviselői előtt hitét, Krisztusát. Az apostol nem azt mondta, mit foglalkozok én olyanokkal, akik az életemre törtek. Fontosnak tartotta, hogy felragyogtassa előttük a Krisztust.

Ebben a vallomásban többek közt elmondja, hogy Isten nem rajongókat, hanem követőket akar. A rajongókat az érzelmek fortyogása hajtja, míg a tanítványt Isten szava vezeti. Pál amíg rajongó volt, fanatizmusa, és gyilkos indulata, agresszivitása hatalma alatt állt. Ezek a romboló indulatok vezették, de a damaszkuszi úton végbement találkozás óta, Krisztus indulata uralja a szívét, gondolatait és érzelmeit. Az Ő indulata jó indulat. Megszerezni nem lehet, csak kegyelemből kapni.

Amikor az Úr megállítja Pált a pusztítás útján, kérdezi: Miért üldözöl engem? Pál nem tudja a kérdést megválaszolni, de vajon mi megtudjuk? Meg tudjuk válaszolni, miért fordulunk szembe Istennel? Miért nem vesszük komolyan a szavát? A mai csöndünkben engedjük szívünkbe Jézus kérdését, és válaszoljunk rá őszintén. Ha megtesszük, elindulunk a lélek gyógyulás útján.

Pál zavart állapotban van, fogalma sincs, mi történik vele, és körülötte, ezért kérdez: Mit tegyek Uram? Jó, hogy kérdez, jó, ha kérdezünk, mert Jézus válaszol. Ebből megtudjuk, hogy Pál életét Isten határozta meg, terve van az életével, de ez a terv csak lépésről-lépésre bontakozik ki előtte. Isten országában nincs sietség, nincs több évi terv előre.  Amikor megtesszük az Úr által kért első lépést, követi a második lépés, a következő feladat.

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4.      Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.