A |
mint eddig is láttuk ezek a bölcs mondások a szerző tapasztalatait jelenítik meg (Példb 13,13-25). A tizenharmadik vers arra mutat rá, hogy a társadalomban kimutatható az Ige jelenléte és hatása, illetve annak hiánya. Isten szava formálja az azt befogadók életét. Így a mindennapokban meglátszik, ha komolyan vesszük az Igét. Aki számára a Biblia tekintély, mindig mindent úgy igyekszik tenni, hogy tudja, Isten jelenléte előtt cselekszik. Az ilyen ember megbecsüli a másikat, tiszteli a másik nemet, vigyáz kapcsolataira, és a másik nemhez fűződő viszonyát sem a világ, hanem Isten Igéje alakítja. Ahol a Szentírást komolyan veszik, ott az élet védelmet talál, ott a gyermekáldás, az ellenség nem elpusztítani való, hanem érvényesül vele szemben az Úr szava: „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27).
Nemcsak az ige jelenléte, hanem annak hiánya is meglátszik egy-egy közösség életén. Ahol Isten szava nem tekintély ott a szabadosság üti fel a fejét. Az Ige nélküli élet táptalaja a bűnnek, mert így nincs, ami tükörként állna az emberek előtt, nincs helyes mérce. Ilyen esetben azt tapasztaljuk, amit a farizeusnál láttunk, aki a vámszedőhöz mérte magát. Ezáltal úgy vélte jó az élete, Isten is meg lehet elégedve vele. Azonban Jézus nem a nálunk mínuszosabb emberhez mér minket, hanem önmagához. Ha őszintén beletekintünk az Úr Jézus lényébe, akkor annak látjuk magunkat, akik vagyunk, úgy ahogyan Péter is kimondta: bűnös ember vagyok. Gyökössy Endre szerint, ezt úgy is lehet mondani, rongy ember vagyok. Erre a látásra nem jutott volna el, ha másokhoz méri magát, hiszen biztosan talált volna olyat, akinek nála is rongyabb az élete. Azonban az Ige azt üzeni, ha őszintén vállaljuk, azt a képet, amit az Úr mutat rólunk, akkor Ő nem küld el magától, hanem kézbe vesz bennünket, követésére hív, és eközben megtapasztaljuk lényének átformáló erejét.
Az előző újszövetségi szakaszunk az Úr Jézus bátorító szavaival zárult, „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned” (11)! Az úr Jézus azonban Pált nem az önmagában való bízásra bátorítja. Nem azt kéri, bízzon magában és szedje össze magát, hanem azt mondja neki, bízza Őreá magát. Vagyis ne gondolkozzon azon miként fog megszabadulni és Rómába utazni, hanem engedje, hogy Jézus mindezt elrendezze a számára. Ezt nekünk is meg kell tanulni, engedjük, hogy Ő intézze dolgainkat és ne mi akarjunk mindent megoldani.
Emberileg nem tűnik egyszerűnek Pál helyzete, hiszen a zsidók mindent megtesznek az elpusztításáért, de megláthatjuk, hogy Urunk előtt semmi nincs rejtve. Még az összeesküvők terve sem. Sőt azt látjuk, hogy egy fiatalt használ fel Pál megmentése érdekében (ApCsel 23,12-22).
Az összeesküvők úgy gondolják Istennek tetsző dolgot cselekszenek, pedig csak saját sötét indulatuk hajtja őket. Szomorú, hogy ennyire el lehet sötétülni, hiszen ezek az emberek ismerték a törvényt, tisztában voltak Isten akaratával, de nem az Ige, hanem a gyűlöletük jut érvényre. Bizony a mai tanítványokat is megkísérti, hogy ismerik ugyan Isten akaratát, de bizonyos helyzetekben, valószínűleg ott, ahol ők már a saját vágyaik szerint döntöttek, másképp értik az Igét. Bele magyarázzák, bele látják a maguk véleményét, és sokszor még a bűnt is a Szentírással akarják igazolni. Azonban Istent nem lehet megcsúfolni és előbb-utóbb lelepleződik a bűn, nyilvánvaló lesz gyümölcse. A kegyelem és a krisztusi szabadság nem a bűn takargatására, nem is a bűnben való élet folytatására, hanem egy egészen új életvitelért adatott. A ki átéli, az Úr kegyelmét az szakít a bűnnel, az már nem akar vétkezni, annak már fáj a bűn, ha mégis vétkezik alázattal borul le az Úr előtt és kér bocsánatot életére.
Nem tudom Pálnak eszébe jutott-e, az az időszak, amikor ő ugyanilyen megszállottan üldözte Jézus tanítványait, ha igen akkor abból erőt meríthetett. Bizonyára ott volt akkor a szívében, ahogyan az én kezemből megszabadította övéit az Úr, úgy fog engem is megszabadítani az ő kezükből. Mert az Úr ma is ugyanaz, Aki Jézus útján jár, az bízhat Benne, annak ott lehet a szívében, amint tegnap megszabadított, ahogyan vezetett vagy megoltalmazott, azt ma is ugyanúgy képes megtenni. Mert bár az idő telik, az élet körülöttünk változik, de Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz.
Megfogott engem még, hogy az ezredes mennyire menteni akarja Pált, mennyire törődik vele, ebből megláthatjuk, hogy még a hatalmat is fel tudja urunk használni céljai elérésére. Sőt van, amikor a világi hatalom által oltalmazza az evangélium ügyét, az „egyházzal”, a választott néppel szemben. Ha megfigyeljük, meglátjuk, hogy most egy gyermeken keresztül mentette meg az Úr az apostolt, hiszen ő volt az, aki meghallotta a Pál ellen készülő tervet. Így tehát egy ifjú, aki valószínűleg nem is gondolt arra, hogy valami nagydolgot tegyen Isten országáért, hasznos eszközzé vált az Úr kezében. Azt üzeni Urunk, ha a magunk helyén élve figyelünk rá, hasznossá válhat az életünk Isten országában. Nem kell Pál apostolnak lenni ahhoz, hogy előrébb lendítsük az egyház életét, elég hűséggel és nyitott szívvel szolgálnunk. Ez az ifjú is nyitott szívvel és füllel járt, majd az Úr feltöltötte bátorsággal és tette, amit abban a helyzetben tenni e kellett. Mindez számunkra is lehetséges. Ne a nagy és rendkívüli lehetőségeket várjuk, hanem lássuk meg azt a feladatot, amit csak mi végezhetünk el, amit a számunkra készített az Úr. Ha így teszünk békesség lesz a szívünkben.
Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni
1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!
2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!
3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!
4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!
5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!
6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!
Isten áldásával.
Drága hír, Jézus él
T |
ovább folytatódik az életben megismert bölcsességek gyűjteménye, Salamon mindazt tovább adja, amit megismert (Példb 14,1-13). Nem öncélúan figyelte a nép életét, nem csupán magának csipegette össze a bölcs gondolatokat, hanem megosztja másokkal. Mi is azért kapjuk az Igét, általa a tapasztalatokat, hogy adjuk őket tovább. Tegyünk bizonyságot a bennünk élő reménységről, kéri Péter apostol. Akkor könnyű mindennek eleget tenni, ha igazán ismerjük és szeretjük Urunkat, aki szereti Őt és ismeri, annak nem kényszer a szolgálat a bizonyságtétel, hanem a szívéből ömlő vallomás lesz. Olyan vallomás, amit nem lehet visszatartani, hiszen, akit szeretünk, arról örömmel beszélünk. Aki átéli az Úr Jézus munkáját az életében az örömmel és önként adja tovább másnak, úgy amint sokan tették ezt a Szentírásban. Gondoljunk Pál apostolra, aki a damaszkuszi megtérése után azonnal elmondja másoknak, népe tagjainak, amit átélt. Adjuk mi is tovább a megtapasztalt és ránk bízott csodálatos hírt, Jézus él, s ma kegyelme napja van.
„Asszony bölcsessége építi házát”, csodálatos felismerése ez annak, hogy a nők Úrtól kapott bölcsességére és szeretetére szükség van. Az otthonokban a feleség és az anya, szív szerepét nem lehet semmivel pótolni. Milyen jó lenne, ha korunk embere is rádöbbenne, hogy a nőkre elsősorban otthon van szükség, mert, amit egy édesanya átad, a gyermekének azt senki nem tudja helyette megtenni. Az ő hitük, szeretetük, Jézus felé való terelgetésük kihagyhatatlan. Ők formálhatják evangéliumi töltéssel a gyermek lelkivilágát, ma olyan sokféle hatásnak ki vannak téve a gyerekek, a világ csöpögteti a maga tartalmait lényükbe a média által. Merjük vállalni, gyermekeink felé Krisztust, és az evangéliumi lelkületet.
Mennyire jól látta Salamon, amikor ezt mondta: „Van út, mely helyes az ember szerint; és a végén a halál útja” (Kecskeméthy). Az embert becsapja a szíve, és a szeme, mert ami jónak tűnik az nem mindig az. Hány ember élete ment már tönkre, mert elsőre valami nagyon jó üzletnek, alkalomnak, kapcsolatnak tűnt, de az idő múlásával kiderült, hogy ami jónak tűnt, az pusztulás. Miért van ez így? Salamon megmondja, azért mert az ember szerint tűnik helyesnek az adott út, de Isten szerint nem az. Azonban itt a baj, nem kérdezzük meg döntéseink és tetteink előtt az Urat. Csak emberi oldalról győződünk meg lépéseink helyességéről, és nem várunk Urunkra. Pedig tanulhatnánk Dávidtól. Amikor a barlangban rátalált az őt gyűlölő, és halálra kereső Saulra, az emberei azt mondták Isten adta a kezedbe, öld meg. Emberi szemmel jónak látszott ez a tanács, hiszen ha Dávid megfogadja véget ér a bujdosás, azonnal Izráel trónjára léphet. Hiszen ígérete is van az Úrtól, hogy majd népe királya lesz. Azt azonban nem mondta Isten, hogy gyilkosság árán, saját maga szerezze meg. Ám Dávid ezt a lehetőséget bűnnek tartotta és elutasította, inkább várt arra a napra, amikor Isten teszi számára szabaddá a trón felé vezető utat. Tanuljuk meg mi is az Úr elé vinni dolgainkat, és merjük félretenni jónak látszó ötleteinket, ha azok nem állnak meg az Ige talaján.
Megtudhatjuk még, hogy az ember mennyire eltudja leplezni valódi érzelmeit, szívének igazi állapotát. Mennyire képesek vagyunk az alakoskodásra. Hányszor mi is átéljük, hogy kifelé örömöt mutatunk, amikor egy másik emberrel összefutunk, de a szívünkben bosszúság van. Arcunkon mosoly, szívünkben bosszúság, mert feltartóztattak. Kérjük, Urunkat leplezze le ezt a kettősséget a szívünkben, műtse le álarcunkat, hogy mindig őszinték lehessünk, hiszen Urunk nem színésznek hívott el, de nem is a maszkabál egyik figurájának, hanem tanítványnak. A tanítvány élete azonban a benne élő Krisztust ragyogtatja az emberek felé.
Láthatjuk mai igeszakaszunkban, mennyire komolyan vette az ezredes az ifjú jelentését, és hogy mennyire megtesz mindent Pál védelmében (ApCsel 23,23-35). Még levelet is ír a helytartó számára, amelyben korrektül tárja fel Pál ügyét. A levélben hivatkozik az apostol római polgárságára, így az, aminek Pál eddig nem tulajdonított nagy jelentőséget fontossá válik. Általa menti meg az Úr mind a zsidók bosszújától, mind Róma kegyetlenségeitől. Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos is, hogy Isten országa polgárai lehetünk. Aki kegyelemből elnyerte a mennyei polgárjogot, az azzal a bizalommal élhet, hogy teljes oltalmat nyer. Ha majd Isten elé fogunk állni, maga az Úr Jézus fogja mondani, Atyám ez az ember igaz, hogy halálra méltó ember, de az én országom polgára. Akkor majd átéljük, hogy a polgárjog, és a mögötte húzódó golgotai áldozat örök életet jelent majd a számunkra. Isten Jézusért bocsátja meg bűneinket és fogad el gyermekének. De elmondhatjuk-e már magunkról, hogy Isten országa polgárai vagyunk? Beléptünk-e már a szoros kapun a keskeny útra?
Pál elindult Róma felé, az első lépéseket már megtette. Úgy utazik Pál Rómába, ahogyan nem is gondolta, maga a római hatalom a császár költségén szállítja célja felé. Hogy mindez szenvedéssel, gyötrődéssel jár, Pál számára nem érdekes, ő csak azt tartja szem előtt, hogy elvégezze futását, és a rábízott szolgálatot.
Az öldökléstől lihegő összeesküvők lemaradtak, azonban arra kíváncsi lennék, hogy átokkal megerősített fogadalmukat megtartották-e?
Pál azonban így is fogságból-fogságba, mondhatnánk csöbörből-vödörbe került, ám mégis előrébb jutott, még ha ez az állapotán, a helyzetén nem is látszik. Azonban az Ige, a bizonyságtétel elindult, hogy Rómában is erőteljesen szóljon, hogy a már ott lévő tanítványok megerősödjenek Pál hite és szolgálata által.
Halld, az ég harangi zengnek
1.
Halld, az ég harangi zengnek
Messze földön szerteszét,
Hírül adva mindeneknek
Isten üdvüzenetét.
Áldott Isten nagy kegyelme,
Hogy leküldte szent Fiát!
Benne higgy, s az élet Lelke
Meggyőz benned sírt, halált!
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
2.
Jöjj, az ég harangi hívnak,
Vár királyi lakoma.
Vége itt nyomornak, kínnak,
Bűnös elfér mind oda.
Jöjjetek, ti fáradt lelkek,
Jézusunk életkenyér,
Higgyetek, s mindenre leltek,
Jézus mindennel felér.
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
3.
Halld, az ég harangi intnek:
Ó, siess, elkéshetel,
Sátán tőre fog megint meg;
Jöjj, hogy egy se vesszen el!
Nézd, az ajtó még kitárva,
Szűk s szoros felé az út,
Hit, remény, szeretet vár ma,
Kívül lelked vészbe jut.
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
4.
Halld, az ég harangi zúgnak,
Már az ünnepév közel.
Örvendj, népe égi Úrnak,
Üdvözültek sergivel!
A Király jön nemsokára,
Légy kitartó, kis sereg!
Boldog lesz, ki homlokára
A koronát nyerte meg!
Szent harang, égi hang
Zendül szerte hangosan:
Drága hír, Jézus él,
Most kegyelme napja van.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése