E |
gyre többször ismétlődnek olyan mondások, amelyek korábban már így elhangzottak (Példb 13,1-12). Ezek az ismétlések a megerősítést szolgálják. Az a céljuk, hogy elmélyítsék bennünk Isten akaratát, az Ige üzenetét. Hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk a felejtésre, különösen igaz ez az Igére. Reggel elolvassuk, de már délelőtt nem tudjuk felidézni, amit olvastunk. A belőle kapott üzenet és útmutatás is semmivé válik. Az ismétlés segít a rögzítésben és a felidézésben.
Újra olvasunk a beszéd következményéről, amivel állandóan szembesülünk, és mégsem változik a beszédünk semmit. Pedig a kimondott szót már nem lehet visszavonni. Egyszer egy igehirdető az egyik gyülekezeti taggal felment házának emeletére, majd a kezébe vett egy párnát és kiszórta az ablakon a benne lévő tollat. Majd azt kérte a jelenlévőtől, hogy menjen és szedje össze azokat. Ő azt felelte, hogyan, hisz a szél felkapta és szétszórta a tollat a város területén. Az igehirdető rámutatott így van a kimondott szóval, a tovább adott hírekkel, nem lehet összegyűjteni. A kimondott szavak önálló életet élnek, kontrollálatlanul mennek tovább és okoznak mások életében sebeket, töréseket.
Urunk a mi számunkra is üzeni, hogy a lelki növekedés alapja is a szorgalom. Semmilyen területen nem várhatjuk a sült galambot, hanem munkálkodnunk kell a növekedés érdekében. Sőt a mindennapi életben is az az egészséges, ha mi magunk fáradozunk mindazért, amire szükségünk van. Az ölünkbe hullott pénz, a hirtelen és megalapozatlan anyagi előmenetel ritkán hoz hosszútávon áldást. Már a tékozló fiú megtapasztalta ennek a bölcsességnek a valóságát. Kikérte az örökséget,és így munka nélkül, könnyen jutott nagyobb összeghez, de könnyen el is folyt a kezei között. Ma megszoktuk, hogy mindent meg kell kapnunk. A gyermekek már beleszülettek ebbe a világba, amely arról szól, hogy mindent valaki más biztosítson a számunkra. Mennyi mindent megkapnak a fiatalok anélkül, hogy maguk fáradtak volna érte, de nem mindig tudják az így megkapott javakat becsülni, és a hála is egyre jobban kikopik a szívekből. Már természetessé válik, hogy, más fáradozik, mi pedig megkapjuk a készet. Urunk formálja hálássá szívünket és ne feledjük, hogy minden az Ő ajándéka.
Pál a jelenlévők előtt megvallotta hite és szolgálata középpontját, a feltámadást. Számára ez személyes meggyőződés volt. Nem pusztán dogmatikája részét képezte, hanem maga személyesen megtapasztalta, hogy Jézus él. Számára Jézus nem egy korábbi történelmi személyiség, hanem ma is élő valóság. Átélte a damaszkuszi úton, hogy Jézus megragadta életét, itt bizonyosság lett számára, hogy a zsidóság által megölt Jézus él. Hallotta a hangját, beszélgetett vele, és életprogramot kapott Tőle.
Mi sem elégedhetünk meg mások bizonyságtételével, a Jézus életéről szóló történetek tanulmányozásával, többre van szükség. Mi ez a többlet? Találkozni az élő, feltámadott Úrral. Mindannyiunknak lénye mélyén át kell élnie Jézus feltámadásának valóságát. A Szentírás hatalmas személyiségeinek az élete mind az Úrral való találkozásról, a Vele való kommunikációról tesz bizonyságot. Ábrahám egy élő, személyes Isten hívására hagyta el földjét, adta fel addigi életformáját. Számukra Isten élő, és valóságos lény, aki nemcsak egyszer szól, hanem egy életen keresztül vezeti azokat, akik a hívást meghallják és követik Őt.
Azonban a farizeusok és a szadduceusok számára mindez elmélet volt, amin jókat lehet vitázni, sőt szembe is lehet fordulni egymással. Azonban az Úr kijelentéseit nem megosztó vita tárgyának szánta, hanem életünket formáló erőnek, reménységnek. A vitából felfordulás kerekedett, mert senki nem tudott úgy szólni, hogy az élete bizonyítja, van feltámadás. Pál apostol volt az, akinek nem elméletet, hanem valóságot jelentett a feltámadás, mert találkozott a feltámadottal. Aki maga találkozik az Úrral, megtapasztalja jelenlétét, hallja hangját, annak nincs szüksége külső bizonyítékokra.
Pált nagy zűrzavar veszi körül, elég kiszámíthatatlanná válik a helyzete, ám az Úr nem hagyja magára, nem engedi elcsüggedni. Milyen csodálatos, hogy Urunk mindig a legmegfelelőbb időben cselekszik. Az ezredes átlátja a káoszt és kimenti belőle Pált. Milyen megdöbbentő, a pogány világ embere menti az életet, míg Isten népe tagjai készek kioltani azt. Izráel népe ismeri az Igét, ne ölj, ennek ellenére meg akarták ölni Pált. A római ezredesnek nincs ilyen irányú ismerete, ő nem olvassa és ismételgeti naponta a törvény szavait, ő csak védi az életet. Van, amikor a pogányok megszégyenítik Isten népét. Ahol mi vitázunk, ők ott cselekszenek.
A szakasz utolsó verse egészen megbékélteti a szívünket, olyan jó látni, hogy a zűrzavarban nem engedi elbizonytalanodni szolgáját az Úr. A legjobb pillanatban áll mellé, és szavai által erőt és békességet ad számára. Most megtudja, van folytatás, bármilyen kilátástalannak is tűnik jelen pillanatban a további szolgálta, nem kell félnie, mert mindezek az események az Úr kezében vannak. Ő ezeket is felhasználja Pál további munkásságához.
Számunkra is üzeni Urunk: Bízzál! Bízzál ma is Őbenne. Ne a szerencsében, a csillagok állásában, hanem Uradban, Aki mindig melléd áll. Ne félj, amit kijelölt számodra, azt végig kell járnod, ebben senki nem tud megakadályozni. Vidd ma is rendíthetetlenül az evangéliumot, tégy bizonyságot, szavakkal és tettekkel az Úr Jézus ügye mellett. Mert ez minden tanítvány elsőrendű feladata. Ha ezt megtesszük, nem kell félni.
FEL BARÁTIM
1.Fel barátim,drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran!megsegít és győzedelmet ad.
Refr.:Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk:hozzád esdünk győzedelemér\'!
2.Lám a Sátán serge talpon,szembetörni kész,
Jól vigyázz mert akit elkap, teste-lelke vész.
Refr.
3.Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel,
Így előre Jézusunkkal:néki győzni kell!
Refr.
4.Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll,
Benne higyjünk, ő segít meg szívünk harcinál.
Refr.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése