Most

B

izony a beszédünk nagy probléma, ezt már Salamon is észrevette, gyógyíthat, kapcsolatokat ápolhat, de szét is törheti és szembeállíthat egymással két embert (Péld 15,1-13). Mi magunk is tapasztaljuk, hogy ebben a felgyorsult, stresszes világban könnyen robban mindenki. Ráadásul annyira pörgünk, hogy időnk sincs átgondolni beszédünket. Szerzőnk a higgadt feleletet tartja jó megoldásnak, de hát hogyan lehetünk higgadtak, nyugodtak, amikor annyi inger ér bennünket. Tele vagyunk feszültséggel, mi lehet a megoldás? Mert az indulatos ember nemcsak környezetének, önmagának is árt. Elsősorban saját lényünket rombolja felgyülemlett negatív indulat. Tehát mit is tehetünk? Mert ha Isten gyermekei vagyunk, kell lenni megoldásnak, mi nem fogadhatjuk el ilyen a világ, mindenki frusztrált, mert akkor mi sem különbözünk a világ fiaitól.

Az Igéből megtudjuk, van megoldás! Mégpedig az, hogy minden helyzetben és mindenféle lelkiállapotban odamehetünk az Úrhoz, mert Ő menedék a nyomorúság idején. Kimondhatjuk Urunk előtt a bennünk levő feszültséget, mert ha nem akarjuk, hogy robbanjunk, akkor ki kell nyitni a szelepet, hogy eltávozzon a gőz. A zsoltárokban gyakran olvasunk olyan imádságot, hogy a zsoltáros Istennek mondja el azt, ami érte, ami fáj neki, előtte tárja fel sérelmeit, sebeit, szinte az égre robban, de amint kimondja magából feszültségeit, megtapasztalja, hogy helyére Isten lénye, békessége árad. Az imádságos csöndben Isten országának lelkülete járja át, pusztító indulatok helyett most már építő, gyógyító indulatok, érzelmek áradnak tovább. Az egyik énekünk ezt javasolja: „Csak légy egy kissé áldott csendben és magadban békességre lelsz.” Ezt a csöndet magunknak kell biztosítanunk, ha nem is tudunk mindenütt félrevonulni, de egy pillanatra becsukhatjuk a szemünket, elcsendesíthetjük szívünket, és átélhetjük, hogy a csend megcsendül, és benne meghalljuk az Úr halk és szelíd hangját.

Úgy látjuk, hogy Salamon tapasztalata gyakran egybecseng Dávidéval, mert, akik az Úr útján járnak hasonlóan tapasztalják jelenlétét, felismerik cselekedeteit. Isten minden gyermekével törődik, segíti és vezeti őket. Gondjaikban egyformán felkínálja számukra a megoldást, életünk nincs rejtve előtte. Erről vall most Salamon is, felismerte, mint ahogyan Dávid is, hogy bármerre járunk, bármit csinálunk, bármilyen állapotban vagyunk, az Úr szemei elől nem bújhatunk el, figyelméből nem eshetünk ki. Vele nem történik meg az, mint ami még a legjobb szülőkkel is, hogy csak egy pillanatra veszi le, eleven gyermekéről a szemét, máris valami baj történik. Ő soha nem veszi le rólunk a szemét, a így a baj nem azért történik, hanem azért mert a bennünk lévő bűn által táplált kívánság hajt bennünket. Isten nem tartja övéit pórázon, megadja Lelke által a képességet a bűn fölötti győzelemre, a sátánnak való ellenállásra, de nekünk kell ezt megtenni. Azonban ha elbukunk, Ő ott van mellettünk, és ha Hozzá fordulunk, könyörül rajtunk. Az Úr Jézus nem akadályozta meg a vihar kitörését, de a mikor kétségbeesett tanítványai hozzá fordultak lecsendesítette a vihart.

Fontos még beszélni az apai intésről, Kecskeméthy fegyelmezésnek mondja. Szükség van a fegyelmezésre, mert nem lehet az életünk fegyelmezetlen, engedetlen, hiszen akkor nem töltjük be küldetésünket Isten országában. A fegyelmezetlen ember szétszórja talentumait, nem arra használja képességeit amire kapta, nem úgy viszonyul Isten ajándékaihoz, ahogyan az Úr azt megszabta. Ma hiányzik a fegyelem, mindenki azt tesz, ami neki tetszik, mert nem ismerjük Istent, nem fogadjuk el akaratát tekintélynek. Azonban az Úr használja a fegyelmezést, mert általa gyakran megállít saját utunkon, és ráeszméltet, hogy rossz irányba tart az életünk. A fegyelmezés fontos, azt fejezi ki, hogy törődünk gyermekünkkel, nem közömbös számunkra hogyan alakul az élete. Isten fegyelmezése is ezt fejezi ki, így a bölcs ember nem lázad, hanem elfogadja a fenyítést, mert tudja általa, Isten szeretete érvényesül az életében. Azért fenyít, mert szeret, mert jót akar nekünk.

Ismét azt látjuk, nem mindig haladnak gyorsan Isten gyermekeinek az ügyei sem. Pál megkapta az Úr üzenetét, Rómában kell bizonyságot tennie, de azt nem tudta meg, hogy mennyi ideig tart az út, és mikor fog odaérni. Az apostolt most is mellékvágányra állítják, várakozik, de tudja, hogy itt is vele van az Úr. Ezen van a hangsúly, ha várni kell is, ha félreteszik ügyünket, vagy akár minket állítanak félre, tudjuk, hogy Ő velünk van. Ő még a börtönben sem hagyta magára Pált, amikor senki nem tudott vele lenni, örömmel írta le, de az Úr velem van.

Itt is vele volt az Úr, így jól fel tudta használni az alkalmat. Amikor a helytartó elé kerül, bátran tesz bizonyságot. A bizonyságtétel tartalma pont azokra a hiányokra mutat rá, amelyek Félixnél problémát jelentettek. Szembesítette azzal, hogy még a helytartónak is, aki mások felett ítélkezik, szembe kell néznie Isten ítéletével. Gyakran elfeledkezünk arról, hogy felettünk ott van az Úr, életünk az Ige mérlegére kerül. De, amikor Pál Félixszel beszél, a kegyelem ajtaját állítja elé. Félix beléphetne rajta, de nem teszi, mert nem új életet akar kezdeni, nem Jézust választja királyának, hanem inkább a császárt. Félix nem akar megváltozni, nem akarja számító, korrupt életét feladni, most is pénzt vár Pál szabadulásáért cserébe. Az apostol azonban az Úrra bízza magát és nem folyamodik világi módszerekhez. Ő nem veszteget meg senkit, türelmesen várja a szabadítást.

Félix azzal bocsátja el Pált, ha alkalmat talál, majd még hívatja, de nem talál alkalmat. Nem lesz több alkalom, mert mindig az Isten által kínált alkalmat kell megragadni. Ma kell dönteni, mert nem tudjuk lesz e még holnap, lesz-e még újabb alkalom. Ha az Úr hív, ne odázzuk el válaszunkat, soha ne mondjuk majd, hanem éljünk a most lehetőségével.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,

A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak

S minden nap kínunk visszatér.

Így terhünk egyre súlyosabb,

Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz.

Az Úr-rendelte kegyelemben

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,

Mit éppen néked Ő adott.

A mennyből gazdag áldást juttat,

S majd Jézus ád szép új napot.

Ki Benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.