Térdre hullva

A

z előzőekben olvastunk azokról a veszélyekről, amelyek ránk leselkednek, amelyek halálba akarnak taszítani. Salamon elmondja, hogy a veszélyek és csapdák ellenére nem vagyunk kiszolgáltatva a gonosznak, Isten mindent megtett azért, hogy elkerüljük az összeomlást, hogy életre jussunk (Példb 8,1-21). Hogyan segít a jó útra találni és azon haladni? Az életbölcsesség által, már az ószövetségi ember számára is elérhetővé tette. Általa segítette a rossz és a jó megkülönböztetésében. Azonban voltak akkor is olyanok,   akik az Urat okolták amikor tönkrement az életük. Őt tették felelőssé, mondván nem segített nekik, magukra hagyta őket az élet sötétségében. Erre felel Salamon, amikor így szól: „Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?”  Az életbölcsesség, az Istennel való élő kapcsolat elérhető. Nem az Úron múlik, ha az ember sötétben jár. Az ember nem akarja észrevenni a fényt és nem akar a világosságban járni. A világ Világosság eljött ebbe a világba, mindenki hallhatta Őt, láthatták csodáit, megtapasztalhatták életet átformáló hatalmát, átélhették bűneik bocsánatát, és világos útmutatást kaptak az Isten szerinti életről. Jézus Isten országának törvényeit ismertette meg velünk, felhívta a figyelmet, hogy aki benne  él, aki cselekszi Isten akaratát az életre jut. Mégsem hallgatott Rá az ember, hanem inkább úgy látta Jézusra, az Ő vezetésére nincs szüksége, ezért elvetette Őt.

Azóta is ezer sebből vérzik az emberiség élete, állandó sírás, elégedetlenség hallatszik. Tele van világunk erőszakkal, megöljük a még meg sem született életet, elpusztítjuk, aki nem azt teszi, amit egy másik hatalom elvár. Elszabadultak az erkölcsök, nyakig ér a szenny, már szinte fuldoklunk, hatalmában tart a pénzvilág, összeomlanak az emberi kapcsolatok, mindezért Istent okoljuk. Őt, akiről kijelentettük, hogy nem létezik, de az ember lényét nem lehet becsapni, mindezek ellenére vágyik Isten békessége után, mert a lényünkbe van kódolva az Istennel való kapcsolat. Isten nélkül nem tud igazán ember lenni az ember, nem tud megbékélni, sem magával, sem a másik emberrel. Hiába próbál különféle terápiákkal megoldást találni, nincs megoldás, mert csakis az Úrban található igazi, és tartós megoldás. Ezt tapasztalta meg a zsoltáros is, keresett ő is sokféle megoldást, de végül így szól: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget” (Zsolt 62,1). A Károli fordítás pedig így adja vissza: „Csak Istenben nyugoszik meg lelkem”, igen, csak Istenben talál nyugalmat és békességet a szívünk. Ezért hívogat az Úr Jézus magához és kínálja fel a megnyugvás lehetőségét: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Milyen szeretettel hív, szinte kiált és mondja, ne menjetek máshová, mert nyugalmat csak itt találtok. 

Aki megtalálja ezt a nyugalmat Jézusnál, az felismeri, hogy a bűn rossz, az nemet fog rá mondani. Aki Jézushoz tartozik annak számára a bűn gyűlöletes, ez több mint nem szabad, hanem annak a felismerése, hogy a bűnre nincs szükség, mert tönkreteszi, azt, amit Isten jónak alkotott. Ha az Úr bölcsessége kinyitja szemünket, meglátjuk, hogy a világban levő pusztulás, a bűn következménye. A bűn mindent elpusztít, mert a Gonosz eszköze. A természeti, tehát az újjá nem született ember vonzódik a bűnhöz, de Isten gyermekét már taszítja. Jézus követője a bűnöst menti, de a bűnt gyűlöli és megszakít vele minden kapcsolatot, mert tudja a bűn nem játék. Isten bölcsessége nincs elrejtve senki elől, aki keresi, az megtalálja. Rajtunk áll, hogy keressük-e.

Pálék tovább mennek, bármilyen jó is volt a testvérek körében, nem telepedhetnek le, mert az Úr tovább vezeti őket (ApCsel 21,1-6). Tovább kell menni oda, ahol még nem jártak, ahol várják Isten kegyelmét. A tovább menetel azt is jelzi, hogy a már meglévő közösségeket elengedik, rábízzák őket az Úrra. Pál tudja, hogy személyes kapcsolatuk által, megtapasztalják majd az Úr megtartó kegyelmét. Nem köti magához az embereket, hanem megtanítja őket az önálló hitéletre. Jézus tanítványa felnőtt keresztyén ember, aki Krisztusra nézve megállja a helyét, elvégzi feladatait.

Pál programját a hajó útvonala tervezi meg, ahol kiköt, oda viszi az evangéliumot és lelkigondozza a tanítványokat. Tírusz az a hely, ahol most a hajó kiköt, és Pál megkeresi az ott élő tanítványokat. Keresi velük a kapcsolatot, mert még mindig van mit átadnia, másrészt vágyik az ő hitük által épülni. Ma is fontos a tanítványok egymással való kapcsolata, hitük építése, egymás tanítása, segítése. Krisztusban szükségünk van egymásra.

Pált itt is féltő szeretettel veszik körbe és kérik, ne menjen fel Jeruzsálembe, mert látják a rá leselkedő veszélyt. Pál azonban nem a féltésre, hanem az Úrra figyel. Nem a maga életét menti, hanem az Úrnak engedelmeskedik, és Vele bátran szembe fordul az ismeretlennel, a veszélyekkel. Aki Jézusra figyel, nem futamodik meg, nem kerüli ki a megpróbáltatásokat, mert Vele van az Úr. 

Pál megmutatja, hogyan lehet a veszélyekkel, a félelmekkel szembenézni, miként lehet felettük győzedelmeskedni. Hogyan lehet? Csak térden állva. Pál és munkatársai, illetve a Tírusziak térden állva imádkoznak, így hódolnak meg az Úr előtt, és bízzák Rá magukat. Hódoljunk mi is Előtte térden állva, így valljuk meg, hogy Ő a mi királyunk.

A jászolban ki az ott

A jászolban ki az ott, kit imádnak pásztorok?

Ő az Úr, csodák csodája, Ő az Úr, a Menny Királya!

Térdre hullva hódolunk, Néked, ó, Krisztus Urunk.

Kis hajlékban ki az ott, szolgaként ki fáradott? Ő az Úr…

Gecsemánéban amott, éjjel ki fohászkodott? Ő az Úr…

Golgotán, vaj ki az ott, bűnünkért ki áldozott? Ő az Úr…

Vajh’ ki az, ki sírból ott harmadnap feltámadott? Ő az Úr…

Isten áldásával.