A |
z ember életének útjait és kapcsolatait az Úr figyelemmel kíséri (Példb 5,15-23), így minden lépésünk előtte van. Nincsenek titkok, nincs olyan, hogy senki nem látta, senki nem hallotta, ezért biztonságban vagyok. Az Urat megtéveszteni nem lehet, látja mindenkor szívünk tartalmát, jelen van egymásnak mondott szép szavainknál, hallja fogadalmainkat, ismeri gondolatainkat. Ezért lényeges, hogy mindig jelenlétében éljünk, az Ő akarata szerint cselekedjünk. Isten rámutat mindarra, ami jó, ami helyes, de nem azért határozza meg számunkra a jó utat, hogy bosszantson vagy valami még jobbat megvonjon tőlünk. Amikor Ő valamire rámondja, hogy az rossz, hogy halálba visz, az valóban úgy van. Érdemes Rá hallgatni.
Szépen terelgeti a szentíró szívünket annak az ajándéknak a megismerésére és megbecsülésére, amit Istentől kaptunk. A házassági élet szépsége, gazdagsága, gyengédsége ebben a kapcsolatban bontakozik ki. Azért is felelősek vagyunk, hogy a nemiségben kapott áldásokat ne felelőtlenül éljük meg, hanem Istentől kapott társunk felé. Lehet örülni egymásnak az évtizedek múlásával is, lehet gyönyörködni és egyre jobban betelni azzal, akit az Úr nekünk adott. Minden kornak megvannak a maga szépségei, áldásai, ha hűségesek vagyunk, felfedezhetjük ezeket.
Az Úr a nemiségbe rejtett szépséget és áldást azért adta, hogy majd azzal osszuk meg, akit Ő segítőtársként adott nekünk. Ezért mondja Salamon, ne oszd meg másokkal, azaz vigyázz rá, hogy annak adhasd, akinek az Úr szánta. A hűségben való megmaradást a ragaszkodást elősegíti a tudatos hangolódás, örülj, mondja, tehát ha én örömmel tekintek a másikra, mindent megteszek, hogy a másik is örüljön, erősödik a kötelék. Sőt ha ezt a kapcsolatot a hit köteléke is átfonja, elszakíthatatlanná válik. Az Úrban való élő hit, a Vele való állandó és együttes közösség erősíti a házasságot. Ha nincs az Úrral kapcsolat, meglazulhatnak a szálak.
Az Úr felhívja figyelmünket, hogy életünk előtte zajlik, úgy gondolkozzunk, aszerint tegyük dolgainkat, hogy nincs rejtve semmi a szemei előtt. Dávid azt gondolta, hogy a Betsabéval való viszonyának nincs tanúja így minden rendben van. Nem látta senki, nem tudta senki, hogy Úriás halála mögött az ő vétke áll. De azt olvassuk, hogy „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett” (2Sám 11,27). Amit mi megmagyarázunk, vagy amit mások jónak vélnek, az az Úrnak nem tetszik. Géházi szintén úgy gondolta, mivel messze van Elizeustól senki nem tudja mit csinál. Nem látja senki, hogy becsapta Naamánt, de az Úr látta, és számon kérte Dávidtól és Géházitól is a tettét. Az Úr előtt és egymás előtt is felelősek vagyunk életünkért, tetteinkért, de még szavainkért és gondolatainkért is. Az Úr számon kéri életünket, jó ha már most elé állunk és bűnbánattal helyezzük életünket a kereszt elé. Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, Aki magára vette bűneinket, és vére által kész megtisztítani. A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, hogy vétkeinket eltörli az Úr, hanem azt is, hogy onnantól kezdve új, tiszta élettel ajándékoz meg. Innentől kezdve a bűnnel szakítunk és csak Neki élünk.
Tróászban Pál kísérői hajóra szálnak és Asszoszba utaznak, azonban az apostol nem a hajón megy velük, hanem gyalog indul tovább. Miért nem megy társaival Pál? Talán azért mert egy kicsit maga akar maradni. Kettesben szeretne lenni Mesterével. Mert neki is szüksége van a csendre, szolgálata átgondolására, és a további terv megismerésére. Ehhez egyedüllétre van szükség. Amint Jézus, úgy Pál is megkeresi az egyedüllétre való alkalmat. Ha Pálnak szüksége volt együtt lenni az Úrral, akkor fogadjuk el, hogy nekünk is nagy szükségünk van rá. Rohanó világunkban, amikor gyakran egy perc megálló sincs, nekünk kell megtalálni az elcsendesedésre szolgáló időt. Pál nemet mondott, kimerte mondani, nem megyek veletek. Talán azért nincs időnk, mert mi nem merünk, nem tudunk nemet mondani. Nem akarunk másokat visszautasítani, pedig ezáltal épp urunk közelségét, áldásait utasítjuk el.
A tanítványok nem sértődtek meg, hanem Lukács vezetésével tovább mentek és bevárták az apostolt. Asszoszban ismét találkoztak, tehát eljött az idő, amikor a kis csapat újra együtt folytatta útját. Pál feltöltekezett, belsőleg megújult. Szüksége is volt erre, hiszen tapasztalta, hogy földi cserépedénye napról-napra romlik, de belső embere megerősödött. A belső ember megerősödéséhez azonban Igére, imádságra, az Úrral való kapcsolatra van szükség. Ma sokan úgy vélik, hogy a testnek kell épnek lenni, annak egészségéért kell mindent megtenni, sokszor reménytelenül költekezni, Pál azonban látta, hogy másként áll a dolog. A belső embert kell megerősíteni, és az majd hat kifelé a testre is. A lélek energiája erősítőleg, gyógyítólag hat fizikai állapotunkra is. Mindezt természetesen úgy kell kezelni, hogy tudjuk, a cserépedény egyszer összetörik, de a belső ember akkor is megmarad.
Több helyen is kikötnek, de nem hallunk az ott végzett munkáról. Nem tudjuk, hogy ezeken a helyeken hirdette-e az Igét, vagy egyszerűen ő is megtapasztalta, hogy nincs mindenütt fogadókészség az üzenetre, az evangéliumra. Pál nem keseredik el, megy tovább. Adja az Úr, hogy mi se veszítsük el életkedvünket, szolgálatunk frissességét, és ne adjuk fel a szolgálatot, amikor látszólag eredménytelennek tűnik munkánk. Amikor tavasszal a kertben veteményezünk, ott sem látszik azonnal az eredmény, az elvetett magnak idő kell, amíg kibújik a földből és örülhetünk az új növénynek. Így van ez a lelki életben is. Az elvetett magnak, a hirdetett Igének időre van szüksége, lehet, hogy nem mi, hanem majd valaki más látja meg a gyümölcsöt, és takarítja azt be. De menjünk tovább az Úrban bízva, amint Pál is tette.
Nagy vagy Te, Isten
1.
Nagy vagy Te, Isten, nagy a Te hatalmad,
Világteremtő a Te szózatod!
Mondád: „Legyen!”, s a puszta semmiségből
Világosság s mindenség támadott.
A csillagezrek, a nap fényessége,
Ég, föld követte szent parancsszavad.
Remeg szívem, s megdöbbenvén csodálja
Mindenható, dicső hatalmadat.
2.
Nagy vagy Te, Isten, nagy a bölcsességed.
Mindent mi szépen s bölcsen alkotál!
A földi embert tetted gyermekeddé,
Lelkedből lelket őnéki adál.
Kicsiny fűszálban, óriási tölgyben
Dicső kezed nyomát szemlélteted.
Szívem kitárva, hódolással áldom
Csodálatos, nagy bölcsességedet!
3.
Nagy vagy Te Isten, s mily nagy a kegyelmed,
Fiadban mit vélem éreztetél!
A pislogó kis mécsest el nem oltád,
S a megtört nádnak megkegyelmezél.
Mikor hevertem bűnben, megkötözve,
Felém kinyújtád irgalmas kezed.
Örömkönnyekkel, térdre hullva áldom
Te üdvözítő nagy kegyelmedet!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése