2013. május 18., szombat

Akik befogadják


I
sten után ismét megszólal Jób, beszédéből megláthatjuk, hogy igazán Isten előtt érhetjük meg az élet dolgait és önmagunkat is (Jób 42,1-6). Amíg nem keressük az Urat, nem értjük meg saját magunkat sem, az Ő világosságában derül fény szívünk tartalmára, és ott lesz világossá Isten terve is. Jób most döbben rá Isten hatalmára, elismeri, hogy soha nem Istennel van a probléma, hanem mindig velünk. Mi vagyunk azok, akik nem értik az Urat. Isten nem vét hibát, jól alakítja a világ életét, a hibát mi vétjük. Mi követjük el a bűnt, és nem vesszük komolyan Isten akaratát.
Ez a mi nagy problémánk, nem hallgatunk az Úr szavára, pedig ha Igéjéhez igazítjuk az életünket, áldást nyerünk. Isten szava nem gúzsba köt, hanem igazi szabadságra segít. Jó, ha komolyan vesszük és a mindennapokban beépítjük az életünkbe. Azért hullámzó a lelki életünk, mert amit megértünk az Igéből, az nem válik életté, gyakorlattá, nem irányítja tetteinket.  Mennyivel másabb lenne minden, ha igyekeznénk tenni is, amit olvasunk. Ha végre már az Úr lenne a tekintély a számunkra.
Jó látni azt is, hogy Istent nem befolyásolja értetlenségünk és engedetlenségünk, terveit megvalósítja. Senki és semmi nem térítheti el attól a tervtől, amit az Igében kijelentett. Izráel népének hitetlensége sem tudta megakadályozni, hogy megváltsa az embert bűneiből. Elküldte számunkra egyszülött Fiát, Aki által összekötötte az Ő világát a miénkkel. Keresztből vert hidat a két világ között, és ha erre rálépünk, életre jutunk.
Jób megvallja az Úr előtt, hogy eddig nem értette az Úr dolgait. Arra gondoltam, többször végigolvastam már az Igét, és mégis mennyi mindent nem értek még a kijelentésből, Isten csodálatos munkájából. Az Ige csak alázatos lélek előtt nyílik meg. Isten titkai Jézus Krisztusban, a Lélek munkája által tárulnak fel. Amikor alázattal és belső szomjúsággal, kutató vágyakozással közelítünk, akkor tárul fel a Szentírás mélysége előttünk.
Rádöbben Jób, hogy egészen más hallani az Úr felől, másoktól Róla tanítást kapni, mint személyesen megismerni. Sokan ma is csak másoktól kapott információval rendelkeznek, azonban azért jött el Jézus, hogy személyesen megismerhessük Benne az Atyát. Amit a barátok nem tudtak elérni, azt Isten jelenléte és szava elvégzi. Jób bűnbánatra jut.  Igen, ezt csak az Úr jelenléte képes elvégezni. Isten munkálja ki bennünk az igazi bűnbánatot. Amikor találkozom Vele, meglátom magam, akkor rádöbbenek, hogy ki is vagyok. És mit is mondhatnék az Úr előtt magamról, csak azt, amit az ének is elmond: veszendő, utolsó bűnös vagyok.
János bizonyságot tesz a világosságról (Jn 1,9-18). Elmondja, hogy az igazi fény számunkra Jézus. Vallomása több évtizedes tapasztalaton alapul, amit leír, az kiállta az élet és az idő próbáját. Mondhatnánk azt is, hogy János letesztelte az evangéliumot, és csak azután vetette papírra, hogy meggyőződött róla, jó. Sőt felismerte, hogy ez a legjobb az összes kínálat közül.  Hiszen a világ is kínál megoldásokat, küld számunkra csillogó fényeket, de mivel azoknak nincs önálló fényük, hamar kihunynak, és sötétben maradunk. Azonban Jézus maga a fény forrása, soha nem huny ki, mert Örökkévaló, sőt, Belőle fakadt a földi élet.
Ez a fény eljött a világba, az övéi közé jött, hiszen Övé az ember, Övé az egész világ, de közelebbről Izráel népéhez jött. Ahhoz a néphez érkezett, amelyiknek Róla kellett bizonyságot tenni. Milyen szomorú, századokon át várták a Megváltót, és amikor megérkezett, nem fogadják be. Elutasítják. Miért? Mert mást vártak.  Mivel Isten nem alkalmazkodott az elvárásaikhoz, elutasították Fiát. Most rajtunk áll a sor, befogadjuk Őt az életünkbe, vagy kiutasítjuk? Dönthetünk, hogy a zörgetésre kinyitjuk az ajtót, vagy eltanácsoljuk, amint tették a gadaraiak is.  Ha elutasítjuk, nagy lehetőséget taszítunk el magunktól. Jézusban kinyílik előttünk Isten atyai házának az ajtaja, ha befogadjuk Jézust, beléphetünk a házába, gyermekei lehetünk. Ennél nagyobb kiváltság nincs: Isten gyermeke lehetek.  Azt is jelenti, hogy Isten gyermekeként élhetem mindennapjaimat. Ha így élek, nem kell félnem, hiszen a mindenség Atyjához tartozom.
János rámutat, hogy Jézus által, az Ő teljességéből kapunk kegyelmet kegyelemre. A kegyelemre nemcsak a megtéréskor van szükségünk, hanem napról napra abból élünk. Ha az Úrra hangolódunk, lépésről lépésre vezet a kegyelem útján. Minden nap erősebb leszek a kegyelemben, a kegyelem által. Az Úr kegyelme tesz képessé addig lehetetlennek tűnő feladatok elvégzésére is.



Az Úr Isten az én reménységem


1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.


Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése