I
|
sten után ismét
megszólal Jób, beszédéből megláthatjuk, hogy igazán Isten előtt érhetjük meg az
élet dolgait és önmagunkat is (Jób 42,1-6). Amíg nem keressük az Urat, nem
értjük meg saját magunkat sem, az Ő világosságában derül fény szívünk
tartalmára, és ott lesz világossá Isten terve is. Jób most döbben rá Isten
hatalmára, elismeri, hogy soha nem Istennel van a probléma, hanem mindig
velünk. Mi vagyunk azok, akik nem értik az Urat. Isten nem vét hibát, jól
alakítja a világ életét, a hibát mi vétjük. Mi követjük el a bűnt, és nem
vesszük komolyan Isten akaratát.
Ez a mi nagy problémánk, nem hallgatunk az Úr szavára, pedig ha Igéjéhez
igazítjuk az életünket, áldást nyerünk. Isten szava nem gúzsba köt, hanem igazi
szabadságra segít. Jó, ha komolyan vesszük és a mindennapokban beépítjük az
életünkbe. Azért hullámzó a lelki életünk, mert amit megértünk az Igéből, az nem
válik életté, gyakorlattá, nem irányítja tetteinket. Mennyivel másabb lenne minden, ha igyekeznénk
tenni is, amit olvasunk. Ha végre már az Úr lenne a tekintély a számunkra.
Jó látni azt is, hogy Istent nem befolyásolja értetlenségünk és
engedetlenségünk, terveit megvalósítja. Senki és semmi nem térítheti el attól a
tervtől, amit az Igében kijelentett. Izráel népének hitetlensége sem tudta
megakadályozni, hogy megváltsa az embert bűneiből. Elküldte számunkra
egyszülött Fiát, Aki által összekötötte az Ő világát a miénkkel. Keresztből
vert hidat a két világ között, és ha erre rálépünk, életre jutunk.
Jób megvallja az Úr előtt, hogy eddig nem értette az Úr dolgait. Arra
gondoltam, többször végigolvastam már az Igét, és mégis mennyi mindent nem
értek még a kijelentésből, Isten csodálatos munkájából. Az Ige csak alázatos
lélek előtt nyílik meg. Isten titkai Jézus Krisztusban, a Lélek munkája által
tárulnak fel. Amikor alázattal és belső szomjúsággal, kutató vágyakozással
közelítünk, akkor tárul fel a Szentírás mélysége előttünk.
Rádöbben Jób, hogy egészen más hallani az Úr felől, másoktól Róla
tanítást kapni, mint személyesen megismerni. Sokan ma is csak másoktól kapott
információval rendelkeznek, azonban azért jött el Jézus, hogy személyesen
megismerhessük Benne az Atyát. Amit a barátok nem tudtak elérni, azt Isten
jelenléte és szava elvégzi. Jób bűnbánatra jut.
Igen, ezt csak az Úr jelenléte képes elvégezni. Isten munkálja ki
bennünk az igazi bűnbánatot. Amikor találkozom Vele, meglátom magam, akkor
rádöbbenek, hogy ki is vagyok. És mit is mondhatnék az Úr előtt magamról, csak
azt, amit az ének is elmond: veszendő, utolsó bűnös vagyok.
János bizonyságot tesz a világosságról (Jn 1,9-18). Elmondja, hogy az
igazi fény számunkra Jézus. Vallomása több évtizedes tapasztalaton alapul, amit
leír, az kiállta az élet és az idő próbáját. Mondhatnánk azt is, hogy János
letesztelte az evangéliumot, és csak azután vetette papírra, hogy meggyőződött
róla, jó. Sőt felismerte, hogy ez a legjobb az összes kínálat közül. Hiszen a világ is kínál megoldásokat, küld
számunkra csillogó fényeket, de mivel azoknak nincs önálló fényük, hamar
kihunynak, és sötétben maradunk. Azonban Jézus maga a fény forrása, soha nem huny
ki, mert Örökkévaló, sőt, Belőle fakadt a földi élet.
Ez a fény eljött a világba, az övéi közé jött, hiszen Övé az ember, Övé
az egész világ, de közelebbről Izráel népéhez jött. Ahhoz a néphez érkezett,
amelyiknek Róla kellett bizonyságot tenni. Milyen szomorú, századokon át várták
a Megváltót, és amikor megérkezett, nem fogadják be. Elutasítják. Miért? Mert
mást vártak. Mivel Isten nem
alkalmazkodott az elvárásaikhoz, elutasították Fiát. Most rajtunk áll a sor,
befogadjuk Őt az életünkbe, vagy kiutasítjuk? Dönthetünk, hogy a zörgetésre
kinyitjuk az ajtót, vagy eltanácsoljuk, amint tették a gadaraiak is. Ha elutasítjuk, nagy lehetőséget taszítunk el
magunktól. Jézusban kinyílik előttünk Isten atyai házának az ajtaja, ha befogadjuk
Jézust, beléphetünk a házába, gyermekei lehetünk. Ennél nagyobb kiváltság
nincs: Isten gyermeke lehetek. Azt is
jelenti, hogy Isten gyermekeként élhetem mindennapjaimat. Ha így élek, nem kell
félnem, hiszen a mindenség Atyjához tartozom.
János rámutat, hogy Jézus által, az Ő teljességéből kapunk kegyelmet
kegyelemre. A kegyelemre nemcsak a megtéréskor van szükségünk, hanem napról
napra abból élünk. Ha az Úrra hangolódunk, lépésről lépésre vezet a kegyelem útján.
Minden nap erősebb leszek a kegyelemben, a kegyelem által. Az Úr kegyelme tesz
képessé addig lehetetlennek tűnő feladatok elvégzésére is.
Az Úr Isten az én reménységem
1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak
tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek;
El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval
eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S
intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent
Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet,
Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése