|
B
|
izony tükröt
tart elénk a király magatartása, és ha őszinték vagyunk, elismerjük, hogy gyakran
mi is haraggal reagálunk, ha elutasítanak, ha nem hajolnak meg előttünk (Dán
3,19-33). Az ifjak a király és izzó kemence előtt állva bizonyságot tesznek az
élő Istenről. Az élő Istenbe vetett hitük, hatalmának ismerete és rendszeres
megtapasztalása bátorrá tette őket. Ez a bizonyságtétel azonban nem elég a
királynak, nem megalázkodik, hanem inkább meg akarja mutatni, hogy ő valaki,
hogy neki nem lehet csak úgy nemet mondani.
Sajnos minket is gyakran eltölt a harag, amikor nem fogadják el a mi
véleményünket, amikor nem félnek tőlünk. A harag mindig pusztítani akar. Azt
sugallja, ha elpusztítjuk, eltávolítjuk, a másikat minden rendbe jön. A király
is úgy gondolta, a három ifjú halálával megoldódnak a problémák. Pedig a
probléma benne volt. Ő maga volt a probléma. Legtöbbször nem a másikkal van a
baj, hanem velem. Próbáljunk elcsendesedni, amikor konfliktusba kerülünk
másokkal, és nézzük meg, hogy nem-e mi vagyunk a konfliktus forrásai.
Legtöbbször azt gondoljuk, mindig a másikkal van a baj, azonban Isten pont arra
akar rámutatni, hogy a baj bennem van. A probléma nálam található. Ha megmutatja,
akkor megoldást is kínál rá. Azonban a király sem akar magába szállni, nem
akarja elismerni, hogy valami baj van, ha három alatt valója ennyire feldühíti.
A birodalom java része leborul a szobor előtt, csak ezek nem. A királynak még
sincs nyugalma. Miért? Mert úgy látja, hogy így nem őt tartják istennek. Aki
magát isteníti, az nem tűr meg mást, az diktátorrá válik.
Ez a három ember az erőszak nélküli ellenállás első fecskéi. Imádságos
lelkülettel, hittel megmutatják lehet másként is. Diktatúra idején is meg lehet
maradni embernek, hívőnek. Akkor is, ha ez veszélyt tartogat. Ám ebben a
helyzetben látszódik meg hitük valódisága. Valóban hisznek Isten mindenekfelett
való hatalmában, abban, hogy Ő ott, abban a helyzetben is Úr, tud megoldást
adni. Életünk valóságos pillanataiban derül ki, mit ér a hitünk, bízunk-e
igazán Urunkban.
Nagyon megdöbbentő, hogy e három erőszak nélküli emberre a legerősebb,
tehát a legdurvább katonákat küldik. Ez valahol azt is mutatja, hogy az alázat
a megbocsátás, a szelídség fegyvereit használóktól félnek a legjobban. Isten
gyermeke valóban akkor a legerősebb, amikor a leggyöngébbnek tűnik. Így
rohanták le Urunkat is, aki szintén erőszak nélkül, az ima és a megbocsátás eszközeivel
vette fel a gonosszal a harcot.
Az ifjakat bedobták a tűzbe, ám kiderült, hogy nincsenek egyedül, az Úr
velük ment, ott is vállalta őket és így megőrizte gyermekeit a haláltól. Az Úr mindig
jelen van gyermekei életében, hiszen Ő akkor is ott volt, amikor még a kemence
előtt álltak, de láthatóvá csak a tűzben vált. Az ifjak, hittek az Úr
oltalmában és nem is csalódtak.
Elgondolkodtam, vajon ott a kemence mellett tudnék-e hű maradni? Nem
kísértene-e meg a gondolat, csak egy kis mozdulat és szabad vagy. Mit számít
meghajolni egy szobor előtt. Az ellenkezés megéri? Ezek nem mérlegeltek, egy
pillanatra sem volt kérdés, hogy semmiképpen sem hajolnak meg a szobor előtt.
Miért? Mert ismerték Istent. Tudták, Ő valóban létezik, valóban hatalmas, míg a
szobor élettelen tárgy. Tudták a király ideje is le fog járni, mert egyszer a
királyok ideje is lejár. Akitől ma félünk, holnap eltűnik.
Miután élve kikerülnek a kemencéből, a király tesz bizonyságot Isten
hatalmáról. Kiemeli a három ember hitét és Istenhez való hűségét, azt, hogy
vállalták az Úrért még a veszélyt is. Van-e életünknek ilyen bizonyságtétele?
Látják-e hogy az Úrért szembe merünk szállni a világ akaratával, merjük
vállalni Isten törvényét, a Biblia szavait?
Azonban azt is észre kell venni, hogy még mindig nem igazán ismerte fel
Nabukadneccár Isten lényét, még mindig nem tudja, hogy az Úrnak mások a
módszerei. Ő nem erőlteti magát senkire, hanem egyesével győz meg minket. A
király legbelül maradt, aki volt eddig, a szobrot erőltette másokra, most a
három ifjú Istenét. Módszere ugyanaz maradt, mint korábban., Bizony a
keresztyén egyház is többször beleesett ebbe a hibába, másokra kényszerítette a
hétét. Elrendelte, hogy legyenek keresztyének, de nem így működik. Csakis
megtérés, belső meggyőződés útján válunk igazán tanítványokká. Soha ne lépjünk
a kényszer, az erőltetés útjára, hanem engedjük, hogy az életformánk győzzön
meg másokat.
Láthatjuk, hogy aki nem hittel és alázattal közeledik Jézushoz, nem érti
(Jn 2,1-25). Az sem érti, aki előítéletekkel, kész tételekkel indul felé. Csak
az érti meg Őt, aki kész minden eddigi ismeretét előfeltevését félretenni, és
figyelni, arra, amit Jézus mond.
Amikor számon kérik a tettét, jelet kérnek, ami bizonyítja tettének
jogosságát, fellépésének autoritását. Már ez is furcsa, az ember kéri számon
Jézust, azt Aki által lett minden. Aki nem látja Jézus istenségét, az mindig
számon kér. Aki nem Ismeri az élő Istent, a mennyei Atyát, az számon kér. Az
csak azt tudja sorolni, miért?
Jézus válasza meglepő, még a tanítványok sem értik, csak feltámadása
után. Azonban én úgy vélem, hogy amikor Jézus megfogalmazta válaszát, közben
magára, testére mutathatott, ezzel jelezve, hogy mire gondol. Aki azonban nem
néz Rá, nem őszinte, az nem veszi észre az igazi üzenetet. Még jó, ha később
megnyílik a szemünk azt Ige előtt. Kérjük, Urunkat, nyissa meg szemünket és
szívünket, hogy mindig jól, mindig úgy értsük, ahogyan azt Jézus mondja.
Áldásoddal megyünk
1. Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,
Néked énekelünk boldog éneket.
Refr.: Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
2. Minden nap dícsérünk Téged, jó Urunk!
Néked énekelünk vidáman, boldogan.
Refr.
3. Menjünk mindig feléd, tekintsünk reád,
Szentlelked erejét add nékünk tovább!
Refr.
4. Őrizz, hogy a kezünk, legyen tiszta kéz,
Szólj ránk, hogy a szívünk legyen mindig kész!
Refr.
5. Várunk, áldott Király, bizony, jöjj hamar,
Várunk, égi Király, bizony, jöjj hamar!
Refr.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése