A Bárány menyegzője

A

 Prédikátor könyve a bölcsességi irodalom remeke, Salamontól származik (Préd 1,1-17). És azért jelentős, mert elgondolkodik az életről. Nemcsak néz, hanem lát is. Mégpedig felülnézetből, Istenre való figyelésen keresztül szemléli a világot és annak minden kincsét. Azért fontos ez az írás, mert megtanít elgondolkodni az életről, önmagunkról és Istenről. Fontos, hogy nyitott szemmel járjuk a világot, és meglássuk szépségeit, felismerjük értékeit. Hiszen Isten értékes világot bízott ránk, de ahhoz, hogy igazi értékekre leljünk, más nézőpontra van szükségünk, mint eddig.

Salamon rászánta az időt és erőt a kutatásra. Amíg földi síkon szemlélte a dolgokat, felismert ugyan igazságokat, de arra a következtetésre jutott, hogy minden hiábavalóság. Igen, ez így van, Isten nélkül, a Megváltó megismerése és a kegyelem átélése nélkül minden hiábavalóság. Azonban Isten országában már más megvilágítást nyernek a dolgok, Urunk azt mondta, keressük először Isten országát és az Ő igazságát, a többi megadatik a számunkra. Ez a fontos, első helyre tegyük Isten országát, és akkor minden a helyére kerül. Ma az a probléma, hogy a legtöbb ember életében nem az Úr, hanem a földi dolgok vannak az első helyen. De mivel rossz a sorrend, hiábavalóvá válik minden. Pál apostol a damaszkuszi út ragyogó csodája után megváltozott szívvel tekint vissza mindarra, amit addig értéknek vallott, és most már úgy tekint rájuk, hogy kár és szemét. Jó, ha mi is Krisztuson keresztül tekintünk önmagunkra, egymásra és mindarra, amit az élet kínál.

Nézzünk meg néhány olyan gondolatot, amely ma is nagy jelentőséggel bír, és így fontos a számunkra. Minden dolog fáradozással jár. Igen, ez így van, minden feladat elvégzése erőkifejtésbe, fáradságba kerül. Bár ma inkább azt szeretjük, ha nem kell fáradozni, küzdeni, de nem lehet megspórolni. Önmagunk felett sem lehet győzni küzdelem nélkül.

Semmi új nincs a nap alatt, írja a prédikátor, ezzel kijózanít minket, lehúz a földre, és rámutat, előttünk is éltek. Azok is dolgoztak, jobbították az életet. Gyakran azt gondoljuk, mindent mi találunk ki, pedig előttünk is jártak már a keskeny úton is, mégpedig sok generáció végigjárta már ezt az utat, és célba értek. Eljutottak a mennyei Jeruzsálembe. Mert bizony a mi zarándokutunk oda tart. De szem előtt tartjuk-e ezt, vagy a földi városok csillogása, a jólét ragyogása elvakít, és csak ezekre koncentrálunk? Így tehát jó nekünk odafigyelni az elődök életére, jó tanulni tőlük. A korábbi tanítványok tapasztalata sokat segíthet vándorlásunk során.

„Nem emlékszünk a korábbiakra, ugyanúgy nem fognak emlékezni a most még eljövendő dolgokra azok sem, akik utánunk jönnek” (11). Ez fontos igazság, és jó, ha szem előtt tartjuk. Ahogyan mi nem emlékszünk az előttünk járókra, ugyanúgy minket is el fognak felejteni. Mert mit is hagyunk magunk után, ami maradandó? Elfelejtik fáradozásunkat, hiszen a felnőtt sem emlékszik már arra, mennyit fáradoztak érte, amikor csecsemő volt. Nem emlékszik arra, hányszor kelt fel hozzá az édesanyja, vagy hányszor virrasztotta át érte az éjszakát. Mi marad akkor? Csak az, ami Krisztusból, hitből és szeretetből fakad.  Megmarad az elhintett Ige a magból, és egyszer talán majd megfogan és kihajt. Megmarad az imádkozó élet bizonyságtétele, és mindaz, ami az Úrnak való engedelmességből származik. Pál így fogalmazza meg a megmaradó értékeket: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13).

János most nagy sokaság szavát hallja, amely mennydörgésszerűen dicsőíti az Urat (Jel 19,6-10). Halleluját kiáltanak, mert látják, hogy az Úr uralkodik. Számukra ez jelenti az örömöt, szívük tele van ujjongással. Tudok-e örülni az Úrnak? Hangzik-e ajkamról halleluja, vagy csak panaszkodás? 

Ezen a mai napon arra kapunk felszólítást, hogy örüljünk és ujjongjunk. Tudsz-e örülni, örülni az Úrnak, hatalmának és menyegzője eljövetelének? Szabaduljunk fel a mindennapi gondok lehúzó ereje alól, és örüljünk, dicsőítsük Urunkat. Dicsérjük, mert célhoz ér terve, eljön a Bárány menyegzője. Azonban gondoljuk azt is végig, hogy felkészültünk-e erre a pillanatra. Ki van felkészülve? Az, akit már nem ez a földi világ vonz, hanem az Úr. Aki mindent képes itthagyni, Jézusért, a menyegzői lakomáért.  Az Úr ott kárpótolja mindazokat, akik ebben a világban az Ő nevéért háttérbe voltak szorulva, akik mártírokká lettek. Nincs nagyobb kárpótlás, mint Krisztushoz tartozni, kegyelemben részesedni. Lássuk meg a Bárányt, és adjunk hálát, amiért kegyelemből mi is részesei lehetünk a menyegzőnek. Milyen csodálatos is lesz, de addig még végig kell járni az utat ezen a földön.

A Bárány feleségének megadatott, hogy tiszta gyolcsba öltözzék.  Megadatott, tehát kapta, a Vőlegénytől, a Báránytól. A feleség a gyülekezet. A tiszta gyolcs tulajdonképpen a tanítványok szent életét fejezi ki, ez tanúsítja, hogy hűek voltak az Úrhoz. A hang az angyal, hangja azt mondja Jánosnak, írja meg, hogy boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. Az Úr most hívogat, és aki a meghívást elfogadja, átéli az Úr kegyelmét, hivatalossá válik. A legnagyobb öröm, az élet teljessége a vacsorán való részvétel. Mi jelent számunkra boldogságot? Apró földi örömök, értéktelen javak vagy az Úrhoz való tartozás? Csodás jövő áll előttünk, építsünk erre a reménységre, merítsünk belőle erőt és lendítsen tovább minket, hogy a vacsora beteljesedése felé tartunk.

János örömében, elragadottságában leborult a hírnök lába elé, azonban ő nem fogadja ezt el, mert az angyal is szolgatárs, egyedül Istent illeti minden tisztelet és dicsőség. Vigyázzunk, mi se boruljunk le se emberek, se bálványok előtt, csak egyedül Urunk előtt. Nekünk is szól: Istent imádd!

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.