Válaszd az Életet!

I

sten rendszeresen küldött prófétákat népéhez, azonban ők legtöbbször nem hallgattak rájuk (Mik 4,9-14). Inkább figyeltek a hamis prófétákra és azokra a vezetőkre, akik nem az Úr útján jártak, hanem a bálványokat követték. Az elején jónak is tűnt az irányvonal, sokan úgy gondolták, érdemes rájuk hallgatni, mert jó irányba haladnak. Úgy élték meg, hogy a bálványimádás szabadsággal, gazdasági fejlődéssel, anyagi gyarapodással jár. A bálványimádás mindig fellendítette az ipart, hiszen különféle kegy- és emléktárgyakat lehetett készíteni. Így azután több ember kapott munkát; mert gyakran az a lényeg, hogy munkát kapjunk, bármi áron is, de nem nézzük meg, mi is az a munka. Így volt Izráel népe is, jónak tűntek a tanácsadók, emelkedett az életszínvonal, de a minősége romlott. Mivel a szívük egyre távolodott az Úrtól. Az életszínvonal mára nagyon megemelkedett, soha nem éltek így az emberek, mint ma. Soha nem volt ennyi lehetőség, de régebben minőségibb volt az élet. Éltek az emberek, míg ma nem mondhatjuk, hogy élnünk. Ma, mint a rabszolgák, teljesítjük a világ ránk erőszakolt elvárásait. Belekerültünk a sodrásba, és nem tudunk, vagy nem is akarunk kikerülni belőle. Nem akarunk, mert a váltás mindig fájdalmas, szembe kell nézni önmagunkkal, ki kell mondani őszintén: vétkeztem, elrontottam, magam képtelen vagyok változtatni, újat kezdeni. Fájdalmas a szembenézés, mert rádöbbenünk, hogy ha kilépünk a nyájból, szembekerülünk a sokasággal, és az árral szembe úszni nem könnyű.

Izráel népe is azt tapasztalta, hogy amikor rájöttek, rossz irányba haladnak, nem volt kitől tanácsot kérni. A hamis próféták eltűntek, és akik maradtak, azok sem tudtak igazi útmutatást adni, használható tanácsot kínálni. Ebben a helyzetben sem döbbentek rá, hogy van hová fordulni, nem ébredtek fel, és nem hívták segítségül az Urat. Felébredtél-e már? Látod-e, hogy az egyedüli segítség az Úr? Igen, a világtól is kaphatunk sokféle ötletet, de lássuk meg, hogy igazán nem használhatók. Mert vagy rámutatnak arra, hogy mi vagyunk a hibásak, vagy azt kérik, szedjük össze minden erőnket, és majd csak sikerül kikecmeregni, vagy különféle parancsok megtartására ösztönöznek. Ezek után rádöbbenünk, hogy semmire sem megyünk velük. Jó, ha ekkor végre az Úrhoz kiáltunk, mert Ő nem hibáztat, nem azt mondja, próbálkozz magad ismét, mert tudja, ha lehetséges volna önerőből megszabadulni, már régen szabadok lennénk. Ezért Ő nem tanácsol, hanem lehajol és felemel, a karját nyújtja és kiemel a mélyből. Mint jó Pásztor jön felénk, nem fél lemerészkedni a szakadékba sem, nem törődik vele, ha sebeket szerez, az a fontos számára, hogy megmentsen.

Izráel azonban nem fordult az Úrhoz, ezért el kell jutnia oda, ahová nem akart, amit el sem tudott képzelni. Babilóniába kerül fogságba, és majd rádöbben, Kihez is kell fordulni, ha élni akar, ha szabad akar lenni. Szomorú, hogy gyakran mi is elmegyünk a végletekig, be kell ütni a fejünket, hogy rádöbbenjünk, Isten segítségére van szükségünk.

Az a csodálatos, hogy a próféta látja mindazt, ami történik, és örömmel tapasztalja, hogy az Úr nem hagyja az idegenben sem magára hűtlen népét. Amikor rádöbbenünk bűneinkre, az Úr felkínálja kegyelmét, mert szeret és jön utánunk. Azonban mi ne menjünk el a végletekig, halljuk meg szavát, amikor szelíden és halkan szól. Engedjük, hogy az Ige megragadjon, újjá formáljon, új úton vezessen.

Amikor mások örülnek, hogy vége Isten népének, akkor élik át majd a szabadítást. A népek nem értik az Úr szándékát, és nem ismerik gondolatait. De mi ismerjük-e? Ismerjük-e Urunk szándékait, életünkkel kapcsolatos gondolatait? Azért adta az Igét, hogy általa megismerjük. Azért olvashatjuk minden nap, hogy benne megtaláljuk az Úr szándékát, és aszerint cselekedjünk, ahhoz igazítsuk mindennapjainkat.

Egy újabb angyal repül keresztül az égen, mintegy Isten utolsó utáni mentőkötele az ember számára (Jel 14,6-13). Az örökkévaló evangélium van nála. Az evangélium örökkévaló, soha nem megy ki a divatból, akkor sem, ha időnként megfeledkezünk róla. A legutolsó pillanatban is van jó hír, még most is meg lehet állni, lehet bűnbánatot tartani, mert a kegyelem érvényes. Nincs most sem más, mint az evangélium, ami megmentheti a bűnös embert. Isten utolsó segítsége is az evangélium, az Ige, mert nem adatott más az ember számára a megmeneküléshez, mint a Bárány Jézus neve.

Az ítéletet az kerüli el, aki leborul az Úr előtt, és imádja Őt. Ebben benne van, hogy a fenevad imádata tévút volt, nem életre, hanem halálra vezet. Mennyire hangsúlyozza az angyal, hogy a Teremtőt kell imádni, mintha benne lenne: korrigáljátok eddigi véleményeteket, döbbenjetek rá, hogy az emberi elméletek, a tudomány megállapításai tévesek, az életet Isten ajándékozta. A világ teremtetett. Van Alkotó, és ez az Alkotó számadásra vonja az embert, egyszer elé kell állni. Aki a fenevadat imádta, bélyegét felvette, mert féltette az életét, azon Isten haragja marad. Az Ige rámutat, hogy a szenvedést, a felelős életet elkerülni nem lehet, aki nem vállalja Istent a nehéz időben, mert meg akarja úszni a nyomorúságot, jól akar élni, az majd az Örökkévaló előtt kell, hogy vállalja döntését és annak következményeit. Vállaljuk most az Urat, merjünk érte, ha kell, szenvedni, lemondani, mert Isten országa örökkévaló, a fenevad birodalma véges. Válasszuk hát az örökkévalót.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.