Szüntelen imádkozzunk!

A

 prédikátor szorgalmasan keresi az élet kérdéseire a választ, nem fogad el mindet úgy, ahogy másoktól hallja, hanem maga jár utánuk (Préd 7,15-29). Jó, ha mi is utána tudunk járni a dolgoknak, az élet eredetének, és az Istennel kapcsolatos kérdéseknek is. Magunknak kell megvizsgálni a Szentírást, keresni és kutatni, és akkor megismerjük az Urat. Átéljük, hogy személyesen megszólít bennünket. A prédikátor sok mindent látott életében, tehát tapasztalt ember, mert nemcsak néz, hanem lát is. Meglátja az emberek dolgait, de felismeri Isten munkáját is a világban. Jó, ha van látásunk az Úr dolgaira, ha meglátjuk kezének nyomait körülöttünk.

Őszintén vizsgálja az embert a király, felismeri, hogy nincs senki, aki Isten mércéjének megfelelne. Nincs egy igaz ember sem a földön. És ebben benne van maga a prédikátor is. Ő sem igaz ember, ő sem a jót cselekszi. Nagy dolog, ha ilyen őszintén látjuk magunkat, és nemcsak másokra vonatkoztatjuk a Szentírás megállapításait, hanem magunkat is belelátjuk. Könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy úgy gondoljuk, ez ránk nem vonatkozik. Mindenki vétkezik, csak én nem. Pál apostol is így látta az ember életét, és felismerte, hogy olyan mély ez az állapot, hogy egyedül csak az Úr Jézus tud rajta változtatni.  Pál kimondta: az ember egyedül hit által igazul meg. Nincs más megoldás, mint a Krisztusba vetett élő hit.  Számomra is Ő a megoldás, az én életemet is Ő hozhatja rendbe.

Az élet tapasztalatait megszűrve máig hasznos tanácsokat is ad. Ne figyelj minden beszédre, javasolja. Bizony, jó tanács ez, mert nem kell mindent meghallani. Sok probléma származik abból, hogy mindent hallani és tudni akarunk. Van, ami nem tartozik ránk, és jobb, ha nem is tudunk róla. Az a fontos, hogy azt meghalljuk, amikor az Úr szólít. Úgy, amint a gyermek Sámuel hallotta, hogy hívják, és amikor megtudta, ki keresi, így szólt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,9)!  És amikor megértjük a nekünk szóló üzenetet, menjünk és cselekedjük is. Mert a megértett és megcselekedett Igét követi a másik Ige, a másik üzenet.

A prédikátor is felismerte, hogy Isten jónak teremtette az embert. Tehát nem a teremtéssel, Istennel van a baj, hanem az emberrel. Az emberrel, aki nem akarja Teremtőjére bízni magát, hanem inkább idegen hangokra figyel. A baj velünk van, nem vesszük komolyan az Igét, hanem elhisszük, amit a kísértő mond. Úgy gondoljuk, mi megtaláljuk magunk is a helyes megoldást. Úgy véljük, Isten nélkül is mindent elérhetünk, még az örök életet is. Azonban a Szentírás arról tesz bizonyságot, ha így gondolkodunk, tévúton járunk. Csak az Úr Jézus által elkészített keskeny út vezet az életre. Minden más út a pusztulás, a halál felé kanyarodik. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36). Ez világos beszéd: aki hisz a Fiúban - nincs más lehetőség az örök életre. Nem a tudomány fejlődése nyitja meg az örök élet kapuját a számunkra, hanem Jézus. Ő az a szoros kapu, akin át életre juthatunk. Aki hisz Benne, az előtt megnyílik az örökkévalóság, mert ez Isten ajándéka. Az örök élet Isten kegyelmi ajándéka Jézus Krisztus által a számunkra. Mivel ajándék, el kell fogadni.

A kételkedés hamar felbukkan a szívünkben (Jel 22,6-9). Különösen, ha a világban még nem látjuk mindazt, amiről a Bibliában olvasunk. Ezért is erősíti meg a látottakat az angyal - tudta, hogy a hívők szívében az üldözések, a szenvedések gyarapodásával felütheti fejét a kételkedés. Ezért nyomatékosítja a számukra, hogy mindaz, amit János látott, valóság. Mindez megbízható, erre rá lehet építeni az életet. Sőt, a nehéz időszakokban erőforrássá és reménységgé válik. Megláthatjuk, hogy az Úré a végső győzelem. A gonosz bárhogy is terjeszkedik, nem győzhet az Úr fölött. Azonban mi gyakran másképp látjuk, de ez a könyv kijelenti számunkra a valóságot, és így átsegít a holtponton és kitartásra ösztönöz.

Mindaz, amit az angyal Jánosnak bemutatott, meg fog történni. Mégpedig hamarosan megtörténik. Ezért ébredjünk fel, hogy ne érjen váratlanul minket, amikor beindulnak az események. Ne engedjük, hogy ez a világ magához láncolja szívünket és gondolatainkat. Figyeljünk mindenkor felfelé. Bizony, szükséges Pál tanácsát komolyan venni, amikor azt írja: „Szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5,17)!

A Jánost kalauzoló angyal másképp lát mindent, mint mi, ezért jó komolyan venni szavát. Azt üzeni: „boldog, aki megtartja e könyv prófétai beszédeit” (7). Mennyire mást ért boldogság alatt, mint a mai ember. Boldog az, aki komolyan veszi Isten szavát, és ahhoz szabja az életét, vagyis cselekszi, amit az Úr mond a számára. Megtartja Isten beszédeit akkor is, amikor sokan nem veszik komolyan. Merjük-e vállalni ma világunkban a Szentírást, mint egyedüli zsinórmértékét az életnek?

János ismét kísértésbe esik, az angyal lényéből sugárzó erő térdre kényszeríti. Az angyal azonban nem fogadja el az imádatot. Tudja, hogy ez egyedül Istennek jár. Hányszor belopakodik a szívünkbe a dicsőség utáni vágy, de az nem minket illet, ezért utasítsuk el. A követ azt is hangsúlyozza, vigyázzunk, hogy ne is imádjunk embert. Se ne fogadjuk el a dicsőítést, se ne dicsőítsünk embereket, mert minden dicsőség Istent illeti. Boruljunk le az Úr lábai elé, és mondjuk mi is: Egyedül Istené a dicsőség!

'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!'

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. 'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.