Lámpás

A

z utolsó két fejezetet olvassuk az Énekek énekéből, a hetedik rész címe az egyik fordításban így szól: A vőlegény és a menyasszony párbeszéde (Énekek 7,1-8,14). Ki szeretném emelni a párbeszédet, tehát, hogy a vőlegény és a menyasszony beszélget egymással. Egy kapcsolat alapja a beszélgetés, de nem az a lényeg, hogy beszéljünk valamiről, hanem egymásról, a kettőnket érintő dolgokról. Ezek egymásra szánnak időt, az érdekli őket, hogy mi történik a másikban, mire gondol, és milyen érzelmekkel van tele. Fontos rendszeresen időt szakítani az egymással való foglalkozásra, a mély beszélgetésekre. Ne csak a mindennapi élet velejáróiról, gondokról, bajokról, feladatokról, az üzletek kínálatáról beszélgessünk, hanem legyen téma a másik személye. Itt a menyasszony és a vőlegény tud egymással beszélgetni, alig bírnak betelni a másik szépségével, pozitív tulajdonságaival. Mindig van valami, amit meglátnak a másikban, és azt kiemelik. Jó dolog meglátni a másik szépségeit, jó tulajdonságait.

Ennek nyomán el kell jutnunk oda, hogy az Úrral is kialakítsunk ilyen párbeszédet. Úgy tudjunk csendességet tartani, hogy valóban elcsendesítjük mind a külső körülményeket, mind a szívünket. És ebben a csendben szemlélhetjük az Urat. A szemlélődés segít abban, hogy jobban megismerjük Őt, hogy átéljük, mi is ott ülünk a lábainál és hallgatjuk, mint annak idején Mária. Mert szükségünk van ilyen hallgatásra, hogy az Úr szava átformáljon, megtisztítson, és életté váljon. Ahogyan a szerelmesek igyekeznek minél több időt egymással tölteni, úgy igyekezzünk mi is minél több időt az Úrral lenni. Ne siessünk az Ige olvasásával, hanem lassan engedjük át a lényünkön, hogy valóban átéljük, nekem szól az Úr, velem beszélget. Ha elolvastuk, akkor se rohanjunk tovább, maradjunk még Urunkkal, engedjük, hogy megszólaljon a csönd, hogy amit olvastunk, az napi paranccsá váljon a számunkra.

Szeretném még a nyolcadik fejezetből kiemelni a következő megállapítást: „Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény a buzgó szerelem, mint a sír. Lángjai tűzlángok, az ÚR lángjai. Sok víz sem olthatja el a szeretetet, folyók sem boríthatják el azt” (8,6-7). Ebből azt láthatjuk meg, hogy az Úr ajándékaként kapott szeretet erős, olyan, mint a tűz, még a vizek sem olthatják el. Vagyis a szeretet nem múlik el egykönnyen, legfeljebb elcsendesedik, leég, mint a kályhában a tűz, de a parázs ott marad. Azonban a tüzet fel lehet éleszteni. Ha dobunk néhány száraz ágat a parázsra, ismét lángol a tűz. Így van ez a kapcsolatban is, a tüzet folyamatosan táplálni kell, és akkor nem alszik ki. De ha leégne is a tűz, még mindig van remény, fel lehet éleszteni, de azért tenni kell. Ebben a könyvben is azt látjuk, hogy a férfi és a nő folyamatosan ápolja a kapcsolatukat. Igen, folyamatosan ápolni kell mind a házasságot, mind az Úrral való kapcsolatot. Időt kell szánni egymásra. Nagy szerepe van a figyelmességnek, a dicséretnek, az egymás szépségének és pozitív tulajdonságainak a meglátásának. Tehát ne feledjük, ha úgy érezzük, kevésbé lángol szeretetünk, tegyünk rá. Minél több időt szentelünk a másiknak, annál jobban fog lobogni a szeretet tüze. Lebegjen szemünk előtt, hogy Jézus a menny dicsőségét hagyta ott értünk, harminchárom évet szánt ránk a földön. Most induljunk el Felé mi, szánjuk Rá időnket, adjuk át Neki életünket.

Babilon ítélete megtörténik, ezt jelzi a malomkő tengerbe vetése (Jel 18,21-19,5). Milyen döbbenetes, hogy akiknek ez a rendszer, ez az életmód jelentette az életet, azok úgy keresik, mint a szenvedélybetegek. Nem tudnak Babilon nélkül élni. Nem tudnak vásárlás, szórakozás nélkül élni. Nem tudnak, mert kimaradt Isten az életükből, és ezek a dolgok kerültek a helyére. Jó, ha már most megvizsgáljuk a szívünket, és megnézzük, mihez rögzül, mi a fontos a számára? Mi az, ami nélkül nyugtalanná válok? Igazán csak az Úrban találunk nyugalmat, ma még Hozzá menekülhetünk. A város eltűnik, és vele az az életmód is, amit az embereknek kínált, amiből jól megélt. Vége a szórakoztatóiparnak is. Sőt, eltűnik a lámpás, vagyis sötétségbe borul a világ. A lámpás nem más, mint a gyülekezet, ami azért van jelen a földön, hogy lámpás legyen, vagyis világítson az emberek számára. Világítunk-e, vagy bekerültünk az ágy alá? Talán mi magunk rejtettük el fényünket? Használjuk ki a lehetőséget, és világítsunk, melegítsünk.

A földön siratják Babilont, nem tudnak nélküle élni, mert a modern fogyasztói társadalom rabjaivá váltak. Ellenben a mennyben öröm van a bukásán. A mennyben örülnek, mert látják és tudják: Isten országa diadalmaskodott. Eljött egy új élet lehetősége. Melyik csoporthoz tartozom: a sírókhoz vagy az örülőkhöz? Azt siratom, ami elmúlt, azt, ami kiszívta a véremet, ami nem hagyott élni, vagy örülök az igazi élet megjelenésének, Isten uralmának? De jó lenne ennek az utóbbinak örülni, azonban mintha ragaszkodnánk azokhoz, amik tönkretesznek. Gyakran nem szabadulni akarunk szenvedélybetegségünk okozójától, hanem siratjuk és védelmünkbe vesszük. Isten azonban megítéli a gonosz minden formáját, Ő nem üzletet lát az emberben, hanem azt akarja, hogy életünk legyen, igazi, teljes életünk, és abban bővelkedjünk.

Ennek a megvalósulásához Babilonra nemet kell mondani, és el kell szakadni tőle. Ezt követően Isten országban teljesedhet ki az életünk. Ne a világot sirasd hát, hanem dicsérd ma is az Urat. Hiszen az Ige is erre szólít fel, mindnyájan dicsérjétek a mi Istenünket. Ebben a mindnyájanban én is benne vagyok, csatlakozzam hát az Úr előtt leborulók csoportjához. Mert sokkal több az, amit Isten nyújt a számunkra, mint amit Babilon pusztulásával veszítünk.

JÉZUS SZÓL, VILÁGÍTS

Jézus szól világíts szép ékesen,

Mint a kicsi lámpa,

tisztán fényesen.

E bűnös világnak sötét éjjelén

Ki ki világítson a maga helyén.

-

Jézus szól: világíts, érettem égj,

Világosságomnak a visszfénye légy.

Tudja Ő, a földnek sötét éjjelén,

Ki világít híven a maga helyén.

-

Jézus szól: világíts magad körül,

Lásd a bűnbe, éjbe mennyi szív merül!

Boldog az a lámpa, mely kicsinyke kört,

Hová Isten tette, fényével betölt.

Isten áldásával.