Kapcsolatápolás

M

ikeás csodálatos bizonyságtétellel zárja le könyvét, amelyből a személyes hitvallás, a bűnbocsánat valósága és a reményteljes jövő csendül ki (Mik 7,7-20). Bátran megvallja, hogy a nép bármire és bárkire figyeljen is, ő továbbra is Izráel Istenére figyel. Számára Isten a lámpás, Ő a megbízható vezető. Ez a határozottság ma is szükséges, megtörténhet, hogy hitünkben magunk maradunk, egyedül kell mennünk istentiszteletre, mert senki nem akar velünk jönni ezen az úton. Az Úrból meríthetünk erőt a kitartáshoz, a továbbhaladáshoz.

Másrészt azért is fontos a számunkra az Úrhoz való ragaszkodás, mert ma a világ sok mindent ajánl a számunkra. Nem igazán népszerű ma a gyakorlati életben az Igére figyelni, Isten szavára támaszkodni. A különféle problémákra annyi emberi megoldást kínálnak, hogy minket is megkísért, hogy inkább ezeket részesítsük előnyben.

Mikeásnak bizonyossága van afelől, hogy az Úrban bízni nem hiábavaló, mert Ő meghallhatja a Hozzá folyamodókat. Igen, Isten imádságot meghallgató, de ha nem hallgat meg mindent imát, az is a mi érdekünkben történik. A hitünk nem az imameghallgatáson nyugszik, hanem az Úrban való bizalmon. Úgy, amint ezt Dániel próféta és társai életében láthattuk, amikor a tüzes kemencébe való bevetéssel fenyegették őket, ha nem borulnak le a király előtt. Megvallották, hogy van Istenük, aki meg tudja őket szabadítani, de ha nem tenné is, akkor sem borulnak le a szobor előtt. Erre a határozottságra van szükségünk: ha nem tenné is, amit kérünk, akkor is tovább bízunk Benne.

Látja a próféta Isten jövőbeli szabadítását és áldását, amit népe körében elvégez majd. Isten népének jövendője az Úr kezében van, ezért jó helyen nyugszik. Tudja Mikeás azt is, hogy nincs Istenhez fogható, mert Ő kész a bűnösnek megbocsátani. Elengedi a büntetést, mert az Úr Jézus kifizette azt a Golgotán. Áldott legyen a neve mindezért!

Csodálatos vallomás: megkönyörül rajtunk, eltapossa álnokságainkat. Személyes megtapasztalásból fakadó szavak ezek, átéli, hogy az ő bűneit megbocsátotta az Úr. Bizonyságtételünk hitelességét a személyes tapasztalat adja, az, ha magam is átéltem mindazt, amit mondok. A tenger mélyére veti minden bűnünket. A tenger mélyére - bizony, onnan nagyon nehéz még ma is felhozni az elsüllyedt dolgokat. Amit az Úr oda vet, hagyjuk örökre elsüllyedni, ne menjünk a partra horgászni. Örüljünk hálaadással, hogy ami volt, nincs. Így tekintsünk mind a saját, mind mások bűneire, ami meg van bocsátva, az a tenger mélyére süllyed, nincs tovább. Csak a felszabadult új élet van, ebben járjunk, erre építsünk.

Ma az Énekek énekét, Salamon költeményét kezdjük el olvasni, ami az őszinte és tiszta szerelmet énekli meg (Énén 1,1-17). A szerelem is Isten ajándéka, amely az Istentől egymásnak ajándékozott két ember között szövődött. A két szerelmes keresi egymás közelségét, szeretne minél több időt egymással tölteni. A két szerelmes meglátja egymás szépségeit, egymás pozitívumait, és el is mondják egymásnak.

Amit olvasunk, ma is fontos, mert benne van, hogy a szerelmet, a házasságot, tehát két ember kapcsolatát hosszútávon kell ápolni. Nem elég szépeket mondani egymásnak és egymásról az ismerkedés időszaka alatt, hanem végig meg kell látni egymásban a szépet, a jót. Akkor válik erőssé a házasság, ha folyamatosan keresik a társak egymás közelségét, időt szánnak egymásra és az Úrra. A szeretet tulajdonképpen az egymásra fordított időben válik láthatóvá. Akit szeretünk, arra tudunk időt szakítani, az mindennél fontosabb lesz a számunkra.

Ez a szeretet és kapcsolat az Úrral való kapcsolatunk példája is. Így keres minket is az Úr, és várja, hogy szeretetére őszinte szeretettel válaszoljunk. Szakítsunk Rá időt, és vágyakozzunk minél többet Vele lenni. Akkor fogjuk egyre jobban megismerni, akkor ragyog fel előttünk szépsége, és bízunk Benne egyre jobban, ha sok időt fordítunk Rá. Akit szeretünk, annak időt szentelünk, jegyeztük meg fentebb.  Ha szeretjük az Urat, mindig lesz időnk Rá, mert Ő kibeszélhetetlen áldásokkal pótolja az időt számunkra. Vagyis az Úrra és egymásra fordított idő nem pocsékolás, hanem a lehető legjobb befektetés.

Az angyalok kiöntötték a földre a harag poharait - iszonyú borzalmak keletkeztek nyomukban, amelyek jelzik, az ember szíve nem változik, marad gonosz, és egyre mélyebbre süllyed (Jel 16,1-21). Sajnos az embertől, vagyis tőlem is, minden gonosz kitelik. Egyetlen remény van a változásra, ha komolyan vesszük a jeleket, és szívünket megszaggatva az Úrhoz térünk. Neki van hatalma életünk új irányba való terelésére. De magunktól képtelenek vagyunk visszafordulni a bűn útjáról.

A természet és az egész teremtett világ, a mennyei lények is úgy látják, megérdemli az ember az ítéletet. Sokan teszik fel a kérdést, ezt érdemlem? Úgy gondolom, egyelőre még nem azt kapjuk, amit érdemlünk. Ma azt kínálja az Isten, amit nem érdemlünk: megbocsátását és az új élet lehetőségét, az üdvösséget. Hálás szívvel fogadjuk el ezt a kínálatot.

Azonban azt látjuk, hogy az élet teljes csődje, a bűneink következményei sem tudnak jobb belátásra bírni. Nincs bűnbánat, nincs segítségkérés, hanem marad az ökölrázás, a káromlás. Pedig mikor ébredjen fel az ember, ha nem ilyen nyomorúságok közepette? De vajon saját problémáink ráébresztettek-e Isten kegyelmének szükségességére? Megláttam-e, szükségem van az Úrra? Ma még segítségül hívhatom, ma még Vele indulhatok, még lámpás lehet az Ige a lábam előtt.

 Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.