Az idő

A

 prédikátor könyvének szerzője ószövetségi ember, ezért mindazt, amit olvasunk, az Újszövetség fényében gondoljuk át (Préd 3,1-8). Az Ószövetség minden üzenete Krisztusban teljesedik ki, ha Őreá figyelünk, akkor értjük meg jobban, és úgy fog számunkra kiszélesedni a jelentéstartalma is.

A rendelt időről olvasunk most. A szerző felismerte, hogy itt a földi világban mindenki számára van egy rendelt idő, ezt kell jól felhasználni. Ezt kell megtölteni tartalommal, és úgy felhasználni, hogy minőségi idővé váljon. Ez a rendelt idő a kronosz, ami megszabott idő, ennyi áll a rendelkezésünkre, ennyivel gazdálkodhatunk. Pontos tartamát nem ismerjük előre, Mózes ad egy iránymutatót mihez tartás végett: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük fáradság és keserűség, amely gyorsan elszáll, mintha repülnénk” (Zsolt 90,10). Mózes is rámutat arra, hogy az idő gyorsan repül, nincs a birtokunkban, ezért az Úrtól való bölcsesség szükségeltetik hozzá. Pál apostol így ír az időről: „Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok” (Ef 5,16). Miért gonoszok? Azért, mert az idő múlik, és ami mögöttünk van, az már nem jön vissza. Mindig a mostani idővel gazdálkodhatunk. Bizony, nem mindig gazdálkodunk jól az idővel, gyakran gyorsan, szinte ellenőrizetlenül pereg le a kezünk között. Jó, ha az Úrra figyelve kézbe vesszük és jól élünk vele. Vegyük komolyan, hogy az idő is ajándék, vele is sáfárkodnunk kell, és nem mindegy, hogyan gazdálkodunk vele.

A prédikátor a születés és a halál ideje közé helyezi időnket, e kettő között kell megtalálnunk alkalmas időpontjainkat, megtalálni, hogyan élhetünk jól. Mind a születés, mind a halál rajtunk kívül áll. Nem mi döntünk a születésünkről, és jó esetben a halálunkról sem. Nem tudjuk, mikor érkezik el a számunkra. Vannak rendkívüli esetek, amikor valaki maga határozza meg halála idejét, de ez kívül esik Isten akaratán. Sok embert váratlanul lep meg a halál, nincsenek rá felkészülve, nem tudják, mi következik utána. Milyen jó, hogy bele lehet tekinteni az Igébe, és így azt láthatjuk, hogy a halál által is az Úr érkezik, Hozzá tart az életünk, elé állunk számadásra, ahol az időnkkel is el kell számolni.

A fentebb említett keretben helyezi el a szerző az élet különféle alakalmait, azok is rendelt idők, sőt, olyan idők, amelyeknek minőségivé, tartalommal megtöltötté kellene válniuk. Hangsúlyos ebben a felsorolásban, hogy mindent a felismert időben, tehát a maga idejében és a maga helyén tegyünk. Jó, ha bele tudunk simulni ebbe az időbe, nem kapkodunk, nem akarjuk siettetni a dolgokat, de nem is késünk le róluk. Az idő is Isten országában kerül a helyére, ott tanuljuk meg, hogyan kell jól hozzáállni, jól bánni vele. Nagyon fontos, hogy a rendelt időt mindig az Úr határozza meg. Jézus is tudta ezt, ezért nem engedte, hogy mások befolyásolják. Mivel ismerte a rendelt időt, nem sodródott a tömeggel, nem alkalmazkodott mások elvárásaihoz, hanem Istenre nézve osztotta be idejét. Amikor a testvérei hívták, hogy az ünnepen mutassa meg Jeruzsálemben, nyilvánosan is, mire képes, azt mondta, hogy az Ő ideje még nem jött el.  Hiába késztetik, nem enged, hanem figyel felfelé. Még nem jött el az idő a keresztre menetelhez. Amikor pedig betelik az idő, hiába próbálja Péter erről lebeszélni, nem tudja. Jézus elindul a szenvedések útján. Urunk taníthat meg minket jól viszonyulni az időhöz: nem azért kaptuk, hogy bálvánnyá legyen az életünkben, hanem azért, hogy általa tartalmasabb, Istent dicsőítőbb legyen az életünk. A mai ember egyik bálványa az óra, mindig azt nézegeti. Kérjünk szabadítást, hogy ne az óránk, hanem Isten Szentlelke vezesse és határozza meg napjainkat.

A Jelenések könyvében is látjuk a prédikátor által kifejtett gondolatok valóságát (Jel 20,1-6). Mindennek rendelt ideje van, vagyis eljön az ítélet ideje is. A rendelt idő azt is jelenti, hogy ki kell azt várni türelmesen, és fel kell ismerni, amikor itt van.

A vértanúk várakozása betelt, és eljött az ítélet ideje, a fenevad és prófétája már meg lett ítélve. Bevettettek a tüzes tóba. Most a sátán, a régi kígyó következik. Ő sem kerülheti el az Isten általi felelősségre vonást. Ez lényeges momentum, hiszen azt gondolta a gonosz, ő kicsúszhat Isten jelenlétéből, vagy legyőzheti Őt. Istent senki sem győzheti le. Az ítéletet csak a kereszt tövében lehet elkerülni, aki oda őszinte bűnbánattal zarándokol, átélheti Isten kegyelmét, Jézus haláláért.

Előbb megkötöztetik, félretétetik a sátán. Mindez azért, hogy akik eddig hallgattak rá, végre meglássák korlátolt hatalmát. Másrészt fel kell ismerni, hogy a sátán nélkül minőségileg mennyire más az élet. Benne van ebben az is, hogy amikor a sátán megkötöztetik, az ember magára marad az életével. Vállalnia kell önmagáért a felelősséget, most nem háríthatja senki másra a dolgokat. Nyíltan ki kell mondani, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram.

János látja az első feltámadást, amelyben az Úr tanítványai vesznek részt, azok, akik követték Őt, még a halálon át is. Ezek Ővele fognak élni és uralkodni. Az igazi boldogság megízlelni az első feltámadást, átélni Krisztus közelségét. Ott lenni mindig, ahol Ő van. Töltsük Vele mai napunkat is, akkor az időnk sem lesz eltékozolt, hanem áldott és tartalmas.

Velem vándorol utamon Jézus

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.