Az erő Lelkét adta Isten

A

z ítélet bekövetkezte előtt az Úr szembesíti népe vezetőit vétkeikkel (Mik 3,1-12). Elmondja, nagyon jól ismeri őket, tisztában van azzal, ahogyan eddig éltek, és minden tettük nyilvánvaló Előtte. Az Urat nem lehet megtéveszteni. Így van ez ma is, az Úr ismer minket, tudja, hogyan élünk, mi is a fontos a számunkra. Azonban azért tárja fel a valóságot, hogy erre rádöbbenve bűnbánatot tartsunk. Mert most még kérhetünk bocsánatot, és ha ezt megtesszük, megtapasztaljuk, hogy Ő megbocsátja minden bűnünket. Honnan tudjuk ezt? Az igéből (1Jn 1,8). Az Újszövetség a Golgotára irányítja figyelmünket, és mivel áll még a kereszt, van remény, jöhetünk bátran, a legszennyesebb ruhában, nagyon elrontott élettel is. A kereszt azt jelzi, jöjj, mert ki van fizetve bűneid ára. Jöjj, mert van kegyelem, van újrakezdés. Aki pedig már elindult a keskeny úton, minden napját a kereszt tövében kezdheti el, hiszen ott dőlt el a nagy csata, ott győzött az Úr, és ebből a győzelemből meríthetünk erőt. A kereszt tövében töltődik fel a szívünk.

A vezetők minden bűne abból fakad, hogy bár ismerik a törvényt, az Úr szavát, mégsem igazodnak hozzá, nem tartják meg. Mindig az a baj, amikor nem az igére figyelünk, amikor nem a Biblia világosságánál járunk. Izráelben az ige elméletté vált, tudták, mi van benne, de nem tartották hozzá magukat. Nem az Úr által megmutatott jót szerették és követték, hanem a világban tapasztalható rosszat vették át. Miért? Mert nem az Urat szerették, nem Ő volt számukra a fontos, hanem a pénz és a hatalom. És amikor a világot követjük, átformálódunk, már nem lesz fontos az ige, hanem igyekszünk környezetünkhöz igazodni, mert úgy tűnik, akkor jobban fogunk boldogulni. A világ nem ismeri a tíz igét, így azután sokat megenged magának, és a hívők gyakran tévesen ezt szabadságnak, kiteljesedésnek gondolják, és oda kívánkoznak. Pedig ez nem szabadság, hanem a régi természet kívánsága, a régi élet vágya, az vonz és ösztönöz arra, hogy csak saját érdekeinkre figyeljünk, mindent tegyünk meg érvényesülésünkért, és ha arra van szükség, akár tisztátalan módszereket is használjunk fel. 

Az ige komolyan vétele nélkül az ember kegyetlenné válik, elnyomja és kihasználja embertársát. Nincs bennük szeretet és szociális érzékenység. Azonban eljön az idő, amikor kiáltanak, segítséget kérnek, de nem válaszol az Úr. Miért nem válaszol? Hát Isten nem válaszol mindig a Hozzá kiáltónak? De válaszol, annak, aki őszintén, bűnbánattal kiált. Annak válaszol, aki kegyelmét kéri. Itt a vezetők csak majd a bajból való kimentésért kiáltanak, de nem új életet akarnak kezdeni. Az Úr azt hallgatja meg, aki a saját életére nézve kér segítséget, aki megtér Hozzá, és új életet kezd. Ez az élet pedig azt jelenti, kész vagyok szakítani mindazzal, amit az ige bűnnek mutat, és az Úr akaratához igazodni.

Az ítélet szól a hamis, a megélhetési prófétáknak is. Őket csak a megélhetésük érdekli. Üzeneteiket ahhoz igazítják, ahogyan megfizetik őket. Mikeás azonban nem az emberek szájíze szerint beszél, őt betölti az Úr lelke, ezért beszél a nép bűneiről is.  Nem az a célja, hogy jól értékeljék, amit mond, hogy megdicsérjék, hanem tisztán és igazán akarja továbbítani az Úr szavát. Eljön az idő, amikor a hamis próféták szégyent vallanak, mert nyilvánvaló lesz, hogy nem kapnak Istentől üzenetet. Nem a népszerűség számít, hanem az elhívás és az Úrnak való engedelmesség.

Immár a második levelet írja Timóteus számára az apostol, mégpedig azért, mert mindent nem lehet egyszerre elmondani, másrészt több időre és foglalkozásra van szüksége a fiatal tanítványnak (2Tim 1,1-7). Semmi nem oldódik meg azonnal, minden és mindenki sok türelmet és kitartást igényel. Legyünk mi is türelmesek egymással, merjünk több időt szentelni a másiknak.

Az apostol rámutat, ő Isten akaratából apostol. Nem ő választotta ezt a pályát, a feltámadott Úr hívta el. Mindig az elhívás tesz igazán szolgává, hírnökké. Arról is vall az apostol, hogy Krisztusban egy új élet ígéretét fedezte fel. Mert itt nem egy valláscseréről van szó, hanem egy új életformáról. És ez az életforma tárul fel mindazok előtt, akik hisznek az Úr Jézusban és követik Őt.

Ismét hálaadással kezd Pál, számára mindig ez az első. Álljunk meg ma, és adjunk hálát. Talán úgy gondolod, neked nincs miért hálát adni. Azonban ha elcsendesedsz, meglátod, mit is lehet megköszönni az Úrnak. Csodálatos az Ő kegyelme és szeretete, ezt naponta tapasztalhatjuk, legyünk hálásak érte. Köszönjük meg az igét, ami még mindig rendelkezésünkre áll.

Pál Timóteusért imádkozik, megemlékezik róla éjjel és nappal. Tudja, hogy Timóteusnak szüksége van az állandó hordozásra. Eszébe jutnak fiatal lelki gyermekének könnyei. Úgy tűnik, Timóteus könnyek közt küzdött, mert alkalmatlannak látta magát. Úgy vélte, nem felel meg sem az Úrnak, sem Pálnak, mert szíve tele volt félelemmel. Az apostol tusakodik érte, sőt, látni szeretné, hogy személyesen erősítse. Rámutat, hogy ki lehet jönni ebből az állapotból, mégpedig úgy, ha hiszem és komolyan veszem, hogy Isten Lelke az erő lelke. Nem kell félnem, mert a Szentlélek Istenre bátran támaszkodhatom. Timóteust félelmek gyötrik, de Pál nem küldi szakemberhez, és nem is mond le róla, hiszi, hogy az Úr felszabadítja, betölti erővel, szeretettel és józansággal. A józanság azt jelzi, számolok az Úrral, nem magamra figyelek, nem hallgatok félelmeimre, hanem komolyan veszem, hogy Isten szeret. És erre a szeretetre bízom magam.

 Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.