Egyetlen Isten

É

bresztget minket ezen a reggelen az Úr, prófétáján keresztül megszólít, és úgy szól, hogy ébrednünk kell (Ám 3,1-8). Szinte megráz, és azt mondja, figyelj rám, mert van véleményem rólad. Azt halld meg, amit mondok rólad.  Végre halljuk már meg, amit Isten mond rólunk, azt halljuk meg, ami az Ő véleménye, ahogyan Ő lát minket. Amit mások mondanak, azt szeretjük hallani, különösen, ha hízelegnek, mert kedvünkben akarnak járni. Azért szólít fel az ige, hogy végre halljuk már meg azt, amit az Úr mond nekünk, mert gyakran eleresztjük a fülünk mellett az ige üzenetét. Vagy csak azt hallgatjuk, ami simogatja a lelkünket. Olyan nehezen akarunk a valósággal szembesülni, pedig az Úr mindig érdekünkben és gyógyítólag szól. Mert van, amikor megsebez, de nem hagy ellátatlanul, hanem be is kötöz. A sebet is azért okozza, mert arra szükségünk van, meg akar tisztítani a bűntől, a lelki betegségektől.

Hallgassam most úgy az Úr szavát, hogy az nekem szól. Ez örömteli, mert ha arra gondolok, hogy a világ Teremtője, Jézus Krisztus Atyja személyesen hozzám szól, megrendítő, hálára késztető. Másrészt ott van a szívemben, nem vagyok méltó az Úr megkülönböztető szeretetére. De olyan jó tudni, hogy minden kegyelem. Uram, szeretném azt meghallani, amit Te mondasz rólam, csak azt. Segíts, hogy a mai napot erre szánjam, hogy ma csak ez legyen a fontos: mit mondasz rólam? Az a fontos, ahogyan Te látod az életem. Könyörülj, hogy akarjam is meghallani a személyes üzenetet.

Az Úr rámutat, Izráel az Ő népe, Ő hozta ki őket Egyiptomból, és szövetségre lépett velük. Tehát az elhívó, szövetséget kötő Úr szólítja meg övéit. Hangsúlyozza az Úr: csak veletek léptem közösségre. Micsoda kiváltság, az Úr őket választotta valamennyi nép közül, ebbe bele kell rendülni az életüknek. A szövetség azt jelentette, Isten megismertette magát velük, bemutatkozott a számukra. Csak nekik mondta el, hogy kicsoda Ő, így az ő feladatuk volt a többi nép számára is elmondani, hogy kicsoda az Isten.

Belerendültél már abba, hogy az élő Isten törődik veled, odafigyel rád, és szövetségre lépett veled? Nagyon megrendítő az, hogy Isten lehajolt Jézusban értem a nagy mélységbe. Mert amíg Őt nem ismertem, nagy mélységekben jártam. És Ő nem féltette magát, kész volt utánam jönni, keresztjéből létrát készített, hogy kijöhessek, aztán mellém állt és segített újrakezdeni. Olyan csodálatos, hogy kész velem járni az élet útját, és nemcsak egy darabig kísér, hanem elém áll és a célba vezet. Mert Ő nem azért emel ki a nyomorúságból, hogy egy darabig elkísérjen, aztán magamra hagyjon, hanem elém áll, és így szól: kövess engem. Igen, Ő előttem jár, én pedig követhetem. És ez a nagy kérdés: mindig a nyomában vagyok-e? Ő valóban azon az úton megy, amelyen én haladok? Nézzük meg, hogy az Úrra is az az útvonal jellemző-e, amin én járok? Mennyire egyszerű volt, nem kereste a rivaldafényt, nem akart első lenni, nem törtetett, egyszerűen csak szolgált és életét adta váltságul sokakért.  Hányszor azt akarjuk, rólunk szóljon az élet, ismerjenek el, és ha nem teszik, megsértődünk. Jézus nem sértődött meg, pedig abszolút nem részesült elismerésben. Mit kapott? A keresztet!

A szövetség felelősséget jelent, az Úr számon kéri, hogy valóban azt teszem-e, amivel megbízott? Valóban az Ő nevének tisztelete terjed általam? Közelebb viszem én az embereket Őhozzá? Úgy élek, ahogyan mondja, vagy elválik az életem a beszédemtől? Nagy kísértés ez, hogy elméletileg keresztyének vagyunk, de az élet gyakorlati dolgait mégsem az ige irányítja, hanem a világ. Azonban az Úr számon kéri, ha a világhoz igazodunk, számon kéri a bűnt. Mert Isten népe pont azért van jelen a világban, hogy felmutassa, lehet másként élni.

Semmi nem véletlen, üzeni Ámósz, még a baj sem, ami ér, általa is az Úr üzen. Különféle nyomorúságokat többször felhasznált az Úr, hogy általuk megszólítsa Izráel népét. Ők gyakran még ezt sem akarták hallani, kimagyarázták, véletlen, nem kell komolyan venni, nem kell mögötte Istent feltételezni. Nem így vannak ma is sokan? Nem akarják meglátni, hogy életük mögött az Úr keresi a szívüket, és semmi sem véletlenül történik. Azért történik, mert az Úr engedi, és azt akarja, hogy átértékeljük életünket.

Ha a próféta szól, az sem a véletlen műve, hanem szól, mert küldetése van. Isten az igéit bízta rá, és nem teheti, hogy ne prófétáljon. Adjunk hálát az Úrnak, amiért kijelenti akaratát az igében. Nem cselekszik úgy, hogy előtte ne értesítené övéit, de vajon komolyan vesszük-e az értesítést? Vajon ma meglátjuk-e az Úr üzenetét, halljuk-e hozzánk szóló szavát, figyelmeztetését?

Az apostol az imádságot ajánlja munkaeszközként tanítványa számára (1Tim 2,1-7). Szívére helyezi, hogy imádkozzon ő is minden emberért, de imádkozzon a gyülekezet is. A mi harci- és munkaeszközünk is az imádság, de  tulajdonítunk-e neki ilyen jelentőséget? Élünk-e ezzel a lehetőséggel? Az imádság azt jelenti, hogy állandó kapcsolatban lehetek az én Urammal, mindig beszélhetek Vele. Minden kérdésben kikérhetem a tanácsát.

De nemcsak a saját életemre nézve nagy lehetőség és áldás az ima, hanem a gyülekezet számára is. Közösen vihetjük az Úr elé a közösség dolgait. Imádságban minden embert az Úr elé vihetünk, mégpedig azért, hogy kérjük, hogy eljussanak az üdvösségre és az igazság megismerésére. De vajon ezt kérjük-e, amikor a vezetőkért imádkozunk? Kérjük-e, hogy üdvösségre jussanak? Fontos-e számunkra az, ami az Úrnak fontos, hogy minden ember üdvözüljön, megismerje Isten igazságát, és ebben növekedjen? Mi valahogy úgy gondoljuk, aki beletartozik az egyházba, annak üdvössége van, de ez nem biztos, mert az életünk beszél arról, kihez tartozunk. 

Az apostol megerősíti a bálványok városában, hogy egy Isten van. Ez az Isten pedig nem más, mint Jézus Krisztus Atyja. Tehát a Biblia Istene nem egy Isten a sok közül, hanem az egyetlen Isten (1Tim 1,17). Ezt kell képviselnie Timóteusnak is, bármilyen nehéz is ez, abban a közegben. Egy közbenjáró van Isten és az emberek között, mégpedig az Úr Jézus Krisztus. Azért jött, hogy keresztje által összekösse a mi világunkat Isten világával. Csak a kereszt az összekötő híd, nincs más.

Ez a Közbenjáró váltságul adta önmagát mindenkiért, vagyis kifizette az adósságunkat. Úgy járt közben értünk, hogy magára vállalta a kifizethetetlen adósságot. Mi nem tudnánk rendezni, de Ő eljött és kiegyenlítette a számlát. Adjunk hálát érte, és szolgáljunk ezért Neki egész életünkkel.

'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.