Nemes harc

F

olytatódik az ítéletes igehirdetés, most már Júda és Izráel is sorra kerül. Isten a népét is megítéli, mert ők ismerték akaratát, és ezt számon kéri rajtuk (Ám 2,1-16). Lássuk meg, hogy ezeket a kemény szavakat nem a próféta mondja, ez nem a saját véleménye, szívesebben beszélne Isten szeretetéről, ígéretekről, sok jó dologról, de mivel az Úr ezt bízta rá, ezt kell továbbadnia. Az Úr úgy látja, nincs dicsérni való övéi életében, arra van szükségük, hogy végre felébredjenek és meglássák állapotukat. A prófétán keresztül ébresztgeti őket az Úr. Mert Ő sohasem mond le rólunk, és azért küldi az igét, mert bízik benne, hogy meghalljuk. A meghallott ige tud felébreszteni és képes átformálni minket. Az igében ma is erő van, Urunk ma is ezt használja eszközként. Szaván keresztül ragadja meg a szívünket és formál új emberré.

Elsőként Júda kerül sorra, ő az első, akihez szól az Úr figyelmeztetése. Miért ő az első? Azért, mert ők még hivatalosan nem tértek el az Úrtól. Külsőleg úgy látszik, továbbra is Istenre figyelnek, Őt imádják. Még folynak az áldozatbemutatások, de a mindennapokban már eltértek az Úr szavától. Isten törvénnyel, igével ajándékozta meg őket. Általa elmondta nekik, hogyan éljenek, de ők nem erre figyelnek. Azt látjuk, nem az Úr törvénye irányítja már őket, hanem a beszivárgott bálványimádás. Már nem veszik komolyan, amit az Úr mondott, eltérnek akaratától. Mi hogyan is állunk? Úgy tűnik, minden rendben van az életünkben, de ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, nem az Úr szavára figyelünk. Fontos, hogy mit mond a körülöttünk lévő világ, és miként él, és mi sem akarunk elmaradni tőlük. Most azonban térjünk vissza az igéhez, mert ebből világosság árad, és ha figyelünk erre a fényre, nem tévedünk el.

Izráel népe is sorra kerül, ők már teljesen elfordultak Istentől, csak nagyon kevesen maradtak, akik az Úr útján járnak. Ennek a népnek a pénz került élete központi helyére, pénzért mindent megtesznek, sőt, igyekeznek mindenből pénzt csinálni. Mintha az lenne az elvük, pénz, még több pénz. Mennyire mai ez, mennyire nem változott az ember semmit, csak a pénz számít neki, minél több legyen, az a lényeg, pedig nem vihetjük magunkkal, ha meghalunk. A pénz, és minden, ami ehhez az anyagi világhoz tartozik, itt marad. Ha pénzről, még több haszonról, és az eddiginél is nagyobb fogyasztásról van szó, akkor még az ember élete sem számít.

Odáig jutott Isten népe, hogy képesek rabszolgának eladni a másik embert.  Megdöbbentő, de még megdöbbentőbb, ha azt látjuk, hogy a mai ember képes rabszolgai körülmények közt dolgoztatni, totálisan kihasználva a másikat az olcsó termelés érdekében. Magunkba kell szállnunk, és meg kell látnunk, mi sem vagyunk jobbak, mint akkor voltak Izráel fiai. Minket is hatalmában tart a pénz, de van szabadulás, ha meglátjuk, mi van szívünkben, és készek vagyunk az Úrhoz fordulni. Lehet Vele új életet kezdeni. Kérjük segítségét, ne engedjük, hogy világunk modern eszközei rabságban tartsanak. Figyeljünk oda egymásra, lássuk meg, hogy az ember élete a legnagyobb érték. Nem azért él a másik, hogy kihasználjam, hogy szenvedése, nélkülözése árán előnyökhöz jussak. Hányszor nem számít, ha a mellettünk lévő adósságba is sodródik, csak mi megkapjuk, amit vágyaink diktálnak. Egyedül az Úr Jézus segíthet rajtunk, Ő állíthatja meg világunk és személyes életünk elembertelenedését. Nincs más segítség, csak az Úr kegyelme.

A próféta emlékezetükbe idézi az egyiptomi szabadítást, ahol megtapasztalták hatalmát, vezetését és megkapták ezt a földet lakóhelyül. Mégsem hallgattak Rá. Mennyi mindent tett értünk az Úr, elég ez nekünk? Odaadta a Fiát a kereszten, elég ez nekem? Hiszek Benne, vagy elutasítom? Hol is tartunk mi? Izráelhez szólt az Úr, ők azonban elutasították szavát, a prófétáknak megmondták: ne prófétáljatok. Ez már nagy mélység, azt jelezi, teljes sötétségbe borultak, már nem kell az ige. Megmondják Istennek, ne szóljon. Pedig pont arra van szükségünk, hogy szóljon, beszéljen hozzánk és tápláljon igéje által. Ne gondoljuk, hogy csak Izráel mondta meg, ne prófétáljanak a próféták, nem csak ők nem akarták hallani az Urat, hanem, sajnos, így van ezzel a mai ember is. A gyülekezetek tagjai is sok mindent akarnak hallani, csak ne az igéről legyen szó. Minden fontos és izgalmas a számunkra, csak az igével nem tudunk mit kezdeni. Olyan könnyen elcsevegünk bármiről, de az Úr dolgiról már olyan nehéz beszélni. Urunk vonja magához szívünket, adjon vágyat a Vele való közösségre, hogy az igét úgy kívánjuk, mint a táplálékot. Hiszen a  lelkünk tápláléka az Úr szava. Ha nem táplálkozunk, elsatnyulunk, megbetegszünk. Vegyük kézbe az Úr szavát, szívjuk magunkba, amit mond nekünk.

Pál apostol hálaadással folytatja levelét, szinte mindig ez az első, a hálaadás (1Tim 1,12-20). Egyrészt azért, mert mindig van miért hálát adni, mert az Úr munkálkodik. Másrészt felismerte, hogy az Úr előtti leborulás megóvja a kiborulástól. Ha nem akarunk összeomlani, szükségünk van az Úr előtti gyakori leborulásra. A Lényéből áradó jelenét és erő tesz képessé a terhek hordozásához, a sok igazságtalanság és a környezetünket elborító szenny elviseléséhez. Az Úr nélkül összeroskadunk. Boruljunk ma is szent színe elé, éljük át, amint megszólít: ne félj, én veled vagyok. És ha Ő velem van, akkor ki és mi lehet ellenem?

Azért ajánlja az apostol Timóteusnak a leborulást, mert ő félénk típus volt.  Nagyon veszélyeztette az összeomlás, úgy gondolta, képtelen megbirkózni a rábízottakkal. Erőtlennek és gyengének tartotta magát. Az apostol elmondja, ő sem volt alkalmas a szolgálatra, de az Úr megerősítette. Soha ne a magunk alkalmasságára figyeljünk, hanem mindig nézzünk az Úrra. Ő a mi erőforrásunk. Ha magunkra nézünk, elcsüggedünk, ha Őreá, akkor megújulunk.

Megtudjuk, hogy Pálban az Úr meglátta a drága gyöngyöt, az értéket, már akkor, amikor ezt még senki sem látta. Ki gondolta, hogy Saulból egyszer Pál lesz? Ezt csak az Úr Jézus tudta. Ő látta benne a leendő apostolt. Ezért ne csüggedjünk, mert bennünk is látja az Úr az értéket, velünk is tud kezdeni, akkor is, ha mi még ezt nem is álmodjuk. Az Úrnak jó szeme van, mindenkiben meglátja azt, akivé lehet a kegyelem által. Pál is átélte, hogy a kegyelem formálja új emberré.

Felragyog előttünk Jézus földre jövetelének a lényege, azért jött el, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ez a fő feladata, ezért halt meg a kereszten. Ez a mi szolgálatunk is: menteni a bűnöst, elsegíteni őt Jézushoz, Akiben van az élet. De ez a Jézus értem is jött, nemcsak mást, hanem engem is megment a halálból az örök életre. Megmentett vagyok már?

Timóteusnak is meg kell tudnia, hogy a hit útján való járás harc. Nem sétatéren, hanem harctéren vagyunk. Ezért komolyan kell figyelnünk a Parancsnokra, mert a gonosz keményen harcol, azt akarja, ne legyünk világosság, ne éljük meg a hitünket. Azonban Jézus által győzhetünk. A hit útja nemes harc, mert nem a másik ellen, hanem a másik megmentésért zajlik. A sátán elveszíteni, tönkretenni akar, az Úr azonban örök életre megmenteni. Ma is azt bízza ránk az Úr, hogy tartsuk meg a hitet, ott, ahol vagyunk. Azt jelenti ez, merjünk élni hit által és a Krisztusba vetett hit szerint. Vállaljuk az Ő életformáját, merjünk úgy cselekedni, ahogyan Ő is tette.

Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.

2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.

3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.

4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!

5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.

6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.

Isten áldásával.